LizaGazdija

Bementem a konzulenshez, aki azzal fogadott, hogy megkapta a handoutot és ki is nyomtatta. Ezek után mondta, hogy írjam át ezt meg azt. És mivel reggel itthon felejtettem a pendrive-ot, csak a gépet cipeltem be magammal, kénytelen voltam hazajönni. Most írhatom át szépen a handoutot, és vihetem vissza 3-ra, mert ha nem teszem, akkor nem engednek államvizsgázni, csak nyáron. Nem vagyok ideges.

A város szívében, az Astoriánál. Nem rossz ötlet ez. Elsőre tetszett, hogy van friss péksütijük, ami ráadásul még finom is. Másodikra hisztiközeli hangulatba kerültem, mert ezren voltak ott. Pontosabban ez a lényeg: nem volt ott húsznál több vásárló összesen, de olyan keskeny folyosók vannak a polcok között, hogy két ember egyszerűen nagykabát és táska nélkül sem fér el egymás mellett-mögött, hát még nagykabátban, táskával. És akkor tegyük hozzá, hogy én még nem hordok nagykabátot (pedig lassan kéne). Halál idegesítő volt, hogy nem fértem oda rendesen semmihez, és ha mégis, akkor meg nagyon kellett figyelni, hogy kit lökök be a hűtőpultba, illetve hogy engem ki lök be. Ami harmadszorra visszacsábított, az a kaliforniai paprika. Még nem tudom, olcsóbb-e, mint nyáron, mert másodszor is elfelejtettem lemérni az egy darabot, amiből kiszámolhatnám, mennyi kilója. Még az is lehet, hogy nincs eltérés. Mindenesetre gyönyörű példányokat árulnak, én meg egy csapásra rájöttem, hogy minden nap sze

Van az a cipőm, amiről márciusban már áradoztam egyet. Akkor azzal került be a blogba, hogy fél óra alatt rommá törte a lábam, még most is láthatóak a sarkamon az ekkor szerzett sérülések. Azóta nem vettem fel, sőt már azon töprengtem, hogy le kéne fényképezni, és fel kéne tenni a vaterára, mint egyszer fél napot használt, vadiúj cipőt, és lehetne kérni érte majdnem annyit, mint amennyiért vettem. Szerintem 12 ezerért kaptam, 10 ezerért akartam volna adni, mert tényleg akkor egyszer volt rajtam. Aztán az osztálytalálkozó estéjén indulás előtt két másodperccel valamiért úgy döntöttem, ebben a cipőben megyek. Meg is győztem magam, hogy fél óránál többet most sem fogok sétálni oda-vissza, úgyhogy legfeljebb hazafelé majd már tyúklépésben tipegek. Azóta is ezt a cipőt hordom. Kicsit sem törte fel a lábam. Nem is értem. Bezzeg az összes többi példány, az edzőcipőt is beleértve, mindig feltöri egy kicsit a sarkamat, ha két-három hónapig nem veszem fel. Ki érti ezt... Mindenesetre örülök, mer

Nagy nap. Egy csomó ismerősömnek van ilyenkor szülinapja. Közülük kiemelném Danit, aki az unokaöcsém, és most már 20 éves. Egészen furcsa, ha belegondolok, hogy nemrég hároméves volt, és minden energiáját arra fordította, hogy engem eltegyen láb alól. Most meg már nagyobb hangsúlyt fektet az egyetemi éveire meg a kapcsolatára. Boldog szülinapot neki :) Amit nem említenék meg, ha nem pont tegnap nézegettem volna végig az aprónépet a polcomon: Feri is pont ezen a napon született éppen 32 éve. Rozi pedig nagyon lelkesen rázza a tükrét, csak úgy csörömpölnek a kis csengőcskék rajta. Ez azért is vicces, mert Tomi már alszik :)

Ma végre rávettem magam és elmentem salsázni. Mindig kicsit nehezen indulok el új csoportba első alkalommal, most például egy hétig tartott a rábeszélés fázisa. Nagyon tetszett az egész. Most, hogy közelről láttam őket, jobban értem a filmfesztiválon tapasztaltakat. Továbbra is úgy érzem, hogy Franklinnak (mert így ejti, írás szerint, Franklin) sokkal többet kellett volna szerepelnie, de kicsit jobban értem a helyzetet. Van két szép gyerekük, egy kislány meg egy kisfiú. Mindkettő elképesztően hasonlít az apjára. Mivel a nagyszülők egyik fele New Yorkban él, a másik fele meg Kecskeméten, a gyerekek a hét minden napján (kivéve vasárnap) minden este (kivéve szombaton, mert akkor egész nap) élvezik a salsa feelinget. Különösebb bajuk nincs vele, csak a kisfiú nehezen bírja a szülei nélkül, ami nem csoda, hiszen van vagy hat hónapos. Van egy nagyon helyes minisátruk a terem egyik sarkában egy csomó játékkal, ott töltik a táncórákat. Kivéve akkor, amikor valamelyikük balesetet szenved, példá