LizaGazdija

még azt akartam mondani, hogy hosszú idő óta az első bolt, ahol fél óra nézelődés után sem éreztem, hogy megőrülök a zenétől. Ha náluk hagynék 10 ezer forintot, jutalomból választhatnék egy CD-t, amin ezek a boltban játszott számok vannak. Hát, lehet, hogy megérné. (Ne aggódj, Tomi, teljesen elméleti az elgondolás :) )

Ma a hegyre felfelé végig stand-up műsort nyomott a sofőr. Már a Moszkván elkezdte, és egészen a hegytetőig folytatta. Ilyen szövegei voltak: - Én ugye 1956-os gyerek vagyok. Jó is már, ha megtudom, forradalom volt vagy ellenforradalom. De nagy szerencse, hogy '56-os vagyok, így nem tudtak rám fogni semmit. - A bajnok csapat. Ott a bajnok csapat! Baj-nok csa-pat! Baj-nok csa-pat! - Még nem a benzinkút jön. Jó buszra szállt egyáltalán, kisasszony? - Mindjárt megyünk tovább, csak kicsit nyitva hagyom az ajtót. Kell egy kis levegő, mert... rosszul lettem. Eleinte azt gondoltam, részeg, és fontolóra is vettem, hogy leszállok és megvárom a következő buszt. Aztán arra gondoltam, hogy őrült. De amikor a vége felé minden fel- és leszállónak köszönt, már arra gyanakodtam, hogy egyszerűen besokallt mára, halálra unta magát, és egy kis csevegéssel próbálja izgalmasabbá tenni a melót. Érdekes élmény volt mindenesetre.

Hazafelé a metró egy csomót állt a Ferenciek terén, végül bemondta a vezető, hogy ha van orvos a szerelvényen, az gyorsan menjen előre. Aztán nem történt semmi, ezért még egyszer bemondta, és akkor hallottam, ahogy valaki magassarkúban rohan a peronon. Aztán elindultunk, és a peron legelejénél feküdt a hátán valaki, körülállták vagy tízen, és ott guggolt mellette valaki, gondolom, az orvos, aki pont a metrón volt. Nekem meg egy tücsök ciripel a fülemben tegnap óta, és Liza még mindig ferdén tartja a fejét. Most már történhetne valami eszméletlenül pozitív is. Az, hogy tetszik a Rip van Winkle meg az Álmosvölgy legendája, nem számít eszméletlenül pozitívnak.