Vízkereszt
alkalmából ma leszedtem a fát. Fájt érte a szívem, mert meg akartam hagyni legalább hétvégéig, bár minden évben leszedtük 6-án otthon is. De most jó lett volna, hogy a karácsony utolsó jeleként ott van nekem még egy kicsit. Szenteste óta folyamatosan dől, így aztán hullanak róla a díszek. Tegnap az alsó ág, amely valaha 10 centivel volt az asztal fölött, elérte az asztal szintjét. A végső lökést az adta meg, amikor elsétáltam mellette, hozzáért a köntösöm az egyik ághoz, és arról az ágról mind egy szálig lehullottak a tűlevelek. Akkor már azért is fájt a szívem, hogy szerencsétlen kis fa milyen nyomi már, és inkább depresszív látvány, mint szívderítő. Így aztán a díszek dobozba kerültek, a fa pedig feldarabolva egy zsákba. Elmúlt a karácsony. A januárban az a jó, hogy az átlagemberrel szemben nekem csak pár nap depit okoz a karácsony elmúlása, mert utána lehet/kell anyu szüli-névnapjára, ami újabb ünnepelnivaló esemény, így aztán nincs időm lelki problémákkal lacafacázni. Minden rosszb