Lelkiállapot
Egész nap nagyon egyedül éreztem magam, és megint elkezdett hiányozni Levi. Többször tartottam ott, hogy mindjárt írok neki egy SMS-t, de mindig meggyőztem magam arról, hogy ez nagyon buta és hibás lépés lenne, mivel abból semmi jó nem sülhetne ki. Az volt jó, amikor aludtam (megint fáj a hátam, hurrá, úgyhogy amikor már nagyon rossz volt, ledőltem kb. másfél órára), amikor Esztivel elmentünk zumbázni (továbbra sem az én sportom, többet nem megyek, viszont addig sem voltam egyedül a gondolataimmal, hanem Esztivel voltam, ami sokkal jobb), és amikor fordítottam (mert azt szeretem, és mert már vagy egy hónapja nem csináltam, és hiányzott). Most viszont nem jó, mert egyfolytában arra gondolok, hogy Levi ilyenkor már itt szokott lenni, és akkor tudok igazán jól aludni, ha vele alhatok, és mivel eszem ágában sincs felhívni, mivel akkor 1. megaláznám magam, 2. sosem szabadulnék meg tőle többet, olyan közléskényszer van rajtam, hogy úgy érzem, lekaparom az arcom, ha nem írhatok valakinek vagy