LizaGazdija

Már a 7. évadnál tart a sorozat, amit én talán a 3. idején kezdtem el nézni. Még mindig szeretem, csak már van vele bajom. Olyan, mintha a készítők már nem foglalkoznának azzal, mennyire életszerű vagy hihető egy-egy epizód története. Most már szinte mindegyik rész ezer sebből vérzik. Logikátlan, erőltetett, idétlen. Az a szerencse, hogy Castle, Javi és Ryan még mindig vicces. Titkon azért reménykedem, hogy nem fogja tíz-tizenkét évadig húzni a sorozat, mert tartok tőle, hogy ez már csak rosszabb lesz. Kár. Hol vannak már a régi, szép idők?

Nagyon érdekes volt, amikor tegnapelőtt éjjel azt álmodtam, hogy Máltán lakom, Sliemában, a domb tetején, és próbálok hazajutni a munkahelyemről, de valamiért nem nagyon akar sikerülni, mert valaki elállja az utamat a járdán, vagy ilyesmi. Olyan érdekes volt, hogy fel is ébredtem rá, hogy jé, hiányzik Málta, aztán visszaaludtam, és folytatódott tovább az álom. Hmm.

Igen, elég régi film, nem lett volna muszáj bemenni miatta a moziba, de egyrészt szeretek moziba járni, másrészt még sosem voltam a Cirko-Gejzírben, gondoltam, épp itt az ideje. Még hatan jöttek össze rajtam kívül. Előzetes Kicsit spoileres leszek. Áron 29 éves, filmelmélet és filmtörténet szakot végzett az ELTE-n (az én filmes évfolyamtársaim évfolyamtársa lehetett :) ). Munkanélküli, jövőkép nélküli, nem túl boldog fiatalember. A helyzete még szánalmasabbnak tűnik, ha megnézzük a körülötte lévő embereket, a barátait, a testvérét - mindenkinek van valami menő állása, sokaknak párja is, gyereke is, szóval saját családja, és a többség annyi idős, mint Áron. Nyomasztó. Nagyon nyomasztó. Hiába vicces, hiába nevettem egy csomó jeleneten, akkor is nagyon nyomasztott az egész történet. Az a rész különösen, amikor Áron elmegy külföldre szerencsét próbálni, és ott is pontosan ugyanazt a nihilt találja, mint itthon, ott sem jobb egy gondolattal sem, ezért aztán pillanatokon belül

Csinálom, amit szoktam. Rengeteg dolgom van, ezekkel nem úgy haladok, ahogy kéne, ezért sokat stresszelek, és szerintem ez okozza azt, hogy tök nehezen ébredek fel reggel, átlagosan egy-másfél órával később, mint ahogy ordítani kezd a fülem mellett két mobiltelefon. Azért haladok, csak lassan, és mivel a haladás jó, szoktam neki örülni. Heti kétszer edzés van. Ha esik, ha fúj. Meg is volt az első alkalom, meg is lepődtem. 8 hónap kihagyás után tök simán ment a stepen a koreográfia, úgy, mintha el sem mentem volna, mintha múlt héten lettem volna edzésen legutóbb. Lazán kibírtam a 2x60 percet. Nagyon jól is esett, ahogy az is, hogy a többiek meg Krisz örültek nekem. Most nem szóltam, hogy megyek, nehogy úgy járjak, mint karácsonykor, amikor szóltam, aztán úgy elaludtam az edzés napján délután 2-kor, hogy éjfélkor tértem magamhoz. A visszarázódás helyenként azért döcög, pl. edzésről hazafelé olvastam a villamoson, és gond nélkül leszálltam egy megállóval korábban, mint kellett vol