Úriember
Múlt héten örültem, amikor kiderült, hogy az egyik legnehezebb diák kikerül a csoportomból, mert talált munkát. Most hétfőn az az öröm ért, hogy megtudtam, a legbunkóbb is távozik ugyanezen oknál fogva, és ez az utolsó hete. Hétfőn azt játszotta, hogy aludt az órámon, ami már úgy eleve is parasztság, de nem zavartam meg, mert úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, mit csinál, nem fogom azért megszakítani az órát, hogy neki elmagyarázhassam, hogyan illik viselkedni emberek között. (Azért a szünetben megkértem, hogy ne aludjon, amire közölte, hogy az lehetetlenség, mert ő álmos :D :D :D) Azt azért gyönyörűnek találtam, hogy amikor utoljára láttam, valamikor egy hónapja, még azon hisztériázott, mikor készülünk már a vizsgára (mondtam, ahhoz még át kell vennünk néhány igeidőt, bővítenünk kell egy kicsit a szókincset, ezen kiborult), aztán amikor most intenzíven készülünk ugyanerre a vizsgára, akkor bejön aludni. Hilarious, mondaná a művelt angol. Két napig nem jött, nem is nagyon sírtunk u