LizaGazdija

Voltam fülésznél, mert megszűnt a jobb fülemre a hallásom - ez évi-kétévi program, hamar lehet rajta segíteni, most sem tartott harmadannyi ideig sem, mint amennyit a váróban malmozással töltöttem. Mivel először jártam ennél az orvosnál, az asszisztens beírta a gépbe a címemet meg a telefonszámomat, majd megkérdezte... dobpegés..., hogy be vagyok-e oltva COVID ellen. Először válaszolni sem tudtam a döbbenettől. Az oltás, ugye, 9 hónapig volt érvényes, én majdnem két éve kaptam az utolsót, és több mint egy éve minden korlátozást feloldottak. Azóta sem jöttem rá, mi értelme volt ennek a kérdésnek.

 amikor e-mailt kapok az Indamailtől, ahol életem első e-mail fiókja működik vagy 20 éve, igaz, napjainkban már főleg spamgyűjtőként, hogy május 3-ig aktiváljam az előfizetésemet, ami havi 2000 Ft, HA negyedévre vagy évre fizetek elő, különben elveszítem a hozzáférésemet. Értitek, havi 2000 Ft-ot fizessek valamiért, amit a Gmail ingyen ad. Hát, akkor nincs más hátra, mint előre: a fiók korai szakaszából lementegetem az emlék minőségű üzeneteket, aztán búcsút intek ennek az e-mail címemnek. De nem is értem az elképzelést. Vajon sok előfizetőjük lesz?

 Postán küldött névre szóló szórólapot az itteni legismertebb könyvesbolt, benne egy csomó izgalmas könyv meg egy 15%-os kupon. Azonnal felcsillant a szemem, mert több e-bookot is kinéztem náluk*. A  lóbetűkkel szedett felirat mögött csillag, a kupon alján hatos betűmérettel meg ez: "Kivéve könyvekre." Akkor jól van akkor. *Az a cél, hogy minél több könyvemtől megszabaduljak, és ne hozzak haza újakat. Kivétel a gyerekkönyv és az ajándékba kapott kötet. Jelen állás szerint nem lesz könyvtárszobám, anélkül meg tárolhatatlan sajnos ez a mennyiség. Régen számoltam már meg, de 1500-2000 könyvem lehet.

20-30 körüli pár könyveket nézeget egy budapesti könyvesboltban. Éppen ellavíroznék köztük, amikor a pasi felkiált: - Hogy dögölnél már meg végre! Irányt váltok, nem tudom eldönteni, a nőnek szólt-e ez a kedvesség. A nő halkan csitítja, közben a pasi levesz a polcról egy Zelenszkijről szóló könyvet, és folytatja: - De gyűlölöm! Patkány! Én meg elmerengek azon, mennyire durva ilyet hallani olyan embertől, aki egy könyvesboltban időzik épp. Jó mélyen járunk.

16 lakás van a házban, háromról tudom, ki lakik benne, plusz a negyedik egy orvosi rendelő. Ezen kívül még 3-4 emberrel össze szoktam futni a lépcsőházban, de róluk semmit sem tudok. Ez szerintem ilyen nagyvárosi hülyeség (más néven elidegenedés), és Tomira nem is jellemző, ő majdnem mindenkit ismer a házban. De nem is ez a lényeg, hanem az a bácsi, aki jóban van az ötödiken lakó, nagyon szimpatikus másik bácsival, és időnként össze szoktunk futni. Egyszer például az ötödiken lakó bácsi kinyitotta nekünk a liftajtót, amikor a földszintre értünk, hogy ki tudjam tolni a babakocsit, majd kicsit elálmodozva azt mondta a két gyerekre nézve: "De szépek vagytok! Egyik szebb, mint a másik." (És tényleg.) Közben a másodikon lakó bácsi, akivel együtt mentek le a lépcsőn, folyamatosan beszélt hozzá, ezen a ponton már a postaládáknál járt, és rá akart volna nézni a barátjára, aki, ugye, nem volt ott, mert leragadt nálunk. Meglepődött, megkereste a tekintetével, majd rákiáltott: "Na,...

 Az utolsó fogatlan mosolyokat kapjuk Violától. Egy hónapja szenved, és most már félig kint van az első foga (egyszerre legalább hat jön szegénynek). Fogatlan mosolyt már csak akkor fogunk látni, amikor nekik lesznek gyerekeik. Fura belegondolni.

 - A menekülteket segítő csoportban segítséget kér egy magyar nő: a nála megszálló ukránok Németországba szeretnének menni, úgy tudták, a vonatra csak helyjegy kell ukrán papírokkal, de a Keletiben azt mondták nekik a pénztárnál, hogy fejenként 20 ezer forint a jegy, szóval kérdés, mit lehetne tenni, ki téved. Egy szintén magyar nő hozzászólása: "Na, vége az ingyenélésnek! Végre :D" De érted... Olyan emberekről van szó, akiknek lebombázták a házát/lakását, annyi ingóságuk van, ami elfért egy-két bőröndben, sok esetben a bankkártyájukat sem tudják használni Ukrajnán kívül. Nehogy már ne segítsünk nekik :O Nyilván nem örökké fognak ingyen utazni, de most egy ideig igen. Kegyetlen, hogy van, akinek ez böki a csőrét. - Hír alatt hozzászólás: "Minek segítünk nekik? Utálják a magyarokat, és '56-ban jöttek ők is ellenünk a szovjetekkel!" 1. Így általánosan biztosan nem lehet kijelenteni, hogy utálják "a magyarokat". Biztos van köztük olyan is, de ez nem ok ar...

 - 2021-ben már 2,5-szer annyi ideje nem jártunk egy osztályba a volt gimis osztálytársaimmal, mint amennyi ideig igen. - 2021-ben már 13 éve nem laktam otthon. 2008-ig pontosan 13 évet laktam az erzsébeti lakásban a szüleimmel. - 2023-ban jön el a pillanat, amikor elmondhatom majd, hogy ugyanannyit éltem már az érettségi óta, mint az érettségiig. Kegyetlen gyorsan telik az idő. Ma például már 7 hónapos volt Viola, miközben olyan, mintha tegnap született volna.

Az eleje óta nézzük, és sokáig lelkesek voltunk, de most már egyre kevésbé. Múltkor mondtam Tominak, nem értem, mi történt, de valami szörnyen gagyi lett ez a sorozat így a hatodik évadra. Szerinte az történt, hogy az elején még a vidéki élet paródiája volt, ezért lehetett nevetni szituációkon, mostanra viszont annyira abszurddá vált, és annyira semmi köze semmilyen életmódhoz, hogy inkább csak kínos, és emiatt a színészek is nehezebben azonosulnak a karaktereikkel. Ez lehet a megfejtés. Meg az, hogy az új karakterek is kínosak, és sok esetben tényleg nem jó a színészi játék sem. Pl. frászt kapok Vikitől meg a két Répától, főleg attól, amelyik olyan furán beszél. De már a régi kedvencek is egyre furábbak, Erika, Gyuri, a pap, Teca sem olyan, mint az elején. Megvan az a szokásom, hogy az ellaposodó sorozatokat is végignézem, csak nagyon várom már, hogy végül legyen. Most is bízom benne, hogy ez a hatodik évad már az utolsó, mert ez már nagyon messze van a jótól.

Valamelyik nap volt hír, hogy Prágában egy banda másfél perc alatt lefújta egy metrószerelvény összes ablakát, és néhány utas verekedésbe bonyolódott a rongálókkal. Megnéztem a videókat, beleolvastam a kommentekbe, és utóbbinál meglepődtem. Többen írták, nem értik, mit kell kiakadni néhány grafitin, tök jó, hogy az embereknek ez a legnagyobb gondja, és milyen gyökér lehet az, aki emiatt nekimegy valakinek, mit érdekel bárkit is, hogy lefújták a metrót. Azért lepődtem meg, mert azt gondolnám, hogy a metró közös vagyon, mindenkié, mindenki pénzéből vették, tartják fenn és takarítják. Ami egy kicsit is az enyém, azt nem szeretném megrongálva látni (nem mintha nem háborítana fel, ha valaki magántulajdonát teszik tönkre, vagy abban okoznak kárt), valamint lehet, hogy azt szeretném, ha az adóm nem ilyen baromságokra menne el, hogy lefújt metrószerelvényekről kell letakarítani a festéket. Jó, nem vernék meg emiatt senkit, de azért szétvetne az ideg, ha ilyet látnék utasként. Ugyanakkor tény, ...

Alig vártam már, hogy lemenjen az évszázad (magyar) esküvője, mert bár nem olvastam ezzel kapcsolatos cikkeket, nem is tudtam, mikor lesz a nagy nap, de már a sok cím és felvezető is irritált, ami naponta elém került. Hasonló érzéseim vannak az előválasztás kapcsán is, pedig szavaznék, ha szavazhatnék, de mivel nincs állandó lakcímem otthon, ezt most bukom. És valószínűleg így fogok érezni a 2022-es választások kapcsán is, már most látom, pedig ott még fogok is szavazni - nem élek otthon, de a családom igen, meg én is eltöltöttem otthon "néhány" évet, valamint magyar állampolgár vagyok, és fontos nekem az országom, plusz mindenki, aki tudja, hogy magyar vagyok, az otthoni események alapján is megítél*. Nem mintha lenne olyan illúzióm, hogy anonim a szavazatom, de üsse kő**. *A második bécsi lakótársam egy végtelenül idegesítő (osztrák) nő volt, szóval nem számít a véleménye, de azért elmesélem, hogy egyszer röhögött, milyen kormány van már nálunk, és amikor mondtam, hogy trag...

 hogy maszkban kell tanítani. Itt már múlt héten bezárták az összes sulit, ahová 14 évesnél idősebb gyerekek járnak, ezért azt hittük, mi is megint átállunk online oktatásra, de nem ez történt. Nekünk csak annyi instrukció jött a megbízónktól, hogy mostantól nemcsak a folyosón és a többi közös térben, hanem a termekben, óra közben is hordani kell a maszkot mindenkinek. Én csak ma tudtam meg, milyen ez, mert múlt héten szabadságon voltam, meg igazából most is, csak hétfőnként be kell mennem megtartani egy órát. Szóval sejtettem, hogy szívás lesz FFP2-ben tanítani, és nem csalódtam. Szerencse, hogy ma nem angolt kellett tartanom, mert ennél az óratípusnál csak 50-60 perc a beszélős rész, utána mindenki elfoglalja magát csendben, de abban az 50-60 percben úgy éreztem, rosszul leszek. Most erősen bízom benne, hogy mire visszamegyek, addigra vagy mégis átállunk online-ra, vagy olyan csoda történik, ami miatt csak a folyosón kell maszk. Ha meg nem, akkor ez van. Bár, oké, angolórán a hal...

Szeptemberben már lehetett csokimikulást és karácsonyi dekort kapni, december 16. óta lehet húsvéti ezt-azt venni bizonyos üzletekben (pl. a Kikben biztosan - idén április 12. lesz húsvét, úgy emlékszem), és a mai keresztszemes hírlevélben az ingyenes minta egy Patrik-napi (március 17.) izéke. Ennek mi értelme lehet vajon?

Ismerkedés egy amerikai kolléganővel. Ő: Most vagy itt először? Én: Nem, csak ez az első napom. Otthon voltam a kislányommal két évet. Ő, elszörnyedve: Úristen! Hogy élted túl? Ez valami félelmetesen unalmas lehetett! Én: Nem éreztem annak, szerettem vele lenni. Neked van gyereked? Ő: Igen, egy, de hála az égnek én csak hat hetet voltam otthon, nálunk annyit lehet. De már alig bírtam kivárni, hogy visszamehessek dolgozni, rettentő unalmas volt a világtól elszigetelve létezni. Nyilván ott, ahol hat hét a gyes, azt szokják meg, az a természetes. De én pl. hat hét után örültem, hogy járni tudok, és egy órára sem mertem még itthon hagyni a gyereket senkivel*. Unatkozni sem nagyon volt alkalmam az elmúlt két évben, zajlik az élet egy kisgyerekkel (is). Azért örülök, hogy nem az USA-ra esett a választásunk, mert bár sok minden szimpatikus benne, nem tudom elképzelni, hogyan tudnék egy hathetes csecsemő mellől visszamenni dolgozni. *Jó, hathetes korában még a kórházban voltunk, és...

Érdekes lenne tudni, hogy aki a fiát tökös ill. pöcsös, a lányát meg puna ill. punci néven emlegeti, úgy gondolja-e, hogy ez vicces. Én mindig megdöbbenek, amikor találkozom a jelenséggel, mert szerintem megalázó a gyerekre nézve. Nagyon nyomasztó lehet neki, amikor nagy nyilvánosság előtt így beszél róla a szülő.

Már régóta érdekelt, milyen ez a Westbahn, ami az ÖBB versenytársa, és Linzbe menet ki is próbáltam. Örültem neki, hogy összejött - a Westbahn vonatai is jók, ráadásul emeletesek, ami külön érdekes. Egyetlen bajom az volt, hogy nem volt egyetlen szemetes sem, csak a kalauz járt végig egyszer egy szemeteszsákkal, ami nekem fura. De túl lehet élni, és ha nem gyerekkel utaztam volna, feltehetőleg fel sem tűnt volna, csak azért vettem észre, mert így őrizgetni kellett a banánhéjat. Amíg egyedül utaztam, ritkán termelődött szemetem egy kétórás út alatt. Szintén régóta érdekelt, merre jár "a buszunk," amikor terelés van. Ez a jelenség elég gyakran előfordul, de mivel nekem általában pont olyan megállónál kellene leszállnom, ami ilyenkor kimarad, kerülőutat szoktam választani. Ma viszont megint pont akkor volt dolgom pont annál a megállónál, amikor nem arra ment a busz, hanem az autópályán került. Gondoltam, most már aztán megnézem, milyen az, amikor ott hasít a bécsi busz. Izgi. ...

Van az ausztriai anyukás csoportban egy nő, aki naponta többször ír, és az látszik rajta, hogy nagyon készen van. Még nincs kéthetes a babája, szóval egyelőre semmiféle rendszer nincs semmiben, kiszámíthatatlan, mikor fog aludni a gyerek, mikor sír (de többnyire sír), mikor akar szopizni (de többnyire pont akar), az anyuka még nem ismeri fel a különböző sírásokat. Szegény olyanokat ír, hogy ő nem is akarta ezt a gyereket, csak a férje, és egyáltalán nem leli örömét benne, és mikor megy már oviba. Úgy sajnálom a babát, szerencsétlen tökre nem érdemli meg ezt, meg az anyukát is, mert tényleg nagyon nehéz az eleje, főleg, ha neki hétköznap reggeltől estig dolgozik a férje - nekem az sokat segített, hogy Tomi a munkabeosztása miatt szinte egész nap velünk volt. Szóval eszembe jutott, mennyire ijesztő volt nekem is, amikor Flóránál elkezdődött a hasfájás, és hetekig minden nap délután 2 és 4 között elsírta magát, és hajnali 2-kor hagyta abba a sírást, addig meg semmivel sem lehetett meg...

Nem tudom, otthon hogyan megy ez, de itt elég idegesítő tud lenni. Múltkor rendeltem mágneses heti tervezőt az Amazonon, hogy mindig szem előtt legyen, Tomi melyik nap hol és mikor dolgozik (két munkahelye van, mindkettőnél heti beosztás szerint megy a móka). Vártam, vártam, nem jött. Pár nappal az ígért határidő után megnéztem a rendelések között a csomag státuszát. A következő állt ott: kézbesítve 10:44-kor, aláírta Herr Stumm. Megnéztem a kapuban a csengőket, bent a postaládákat és az első két szinten az ajtókat, sehol sem szerepelt ez a név, meg azért csak bosszantott, hogy még nekem kell nyomozni, kihez adták be a csomagomat. Na, írtam is az eladónak, hogy egyrészt nincs kiírva Herr Stumm neve, másrészt 10:44-kor itthon voltam. Azt válaszolták, gyakran kapnak panaszt arra vonatkozóan, hogy a kézbesítést végző cég kicsit hazudozik, és sokszor be sem csenget a futár, amúgy náluk van a csomag, visszavitték nekik, mert nem vettem át, és visszautalják a pénzemet, rendeljem meg újra. ...

Mindig teljesen biztos voltam benne, hogy sosem fogom magam divatbemutatón találni (mármint közönségként, mert modellként nyilván nem). Aztán erre tessék, szombat délután mégis úgy alakult, hogy ott találtam magam. Tomi egyik húga modellkedik, és ez volt az első divatbemutatója. Divattervező szakos hallgatók vizsgamunkáit láttuk, ő négyet is bemutatott. Nagyon furcsa volt. Egyszer olvastam valahol, hogy a divatbemutatón szereplő ruháknak nem az a lényegük, hogy hordhatóak legyenek. De akkor mi? Mi lehet egy ruha lényege, ha nem a hordhatóság? Gondolom, erre az a válasz, hogy ez művészet, de ha művészet is, akkor is posztmodern, amivel én nem tudok mit kezdeni. A bemutatott ruháknak úgy húsz százalékáról tudom elképzelni, hogy valaha is felvegye valaki a divatbemutatón kívül, és kb. hármat láttam a több százból, amit felvennék, bár én nem vagyok mérvadó, mert nem szeretem a fura ruhákat. Voltak polgárpukkasztó darabok, egy részük zavart (pl. egy olyan felső, aminek az egyik fele mell ...

Amikor a tanfolyami alkalom végén, visszajelzés gyakorlása közben azon kapod magad, hogy az egyik csoporttársad már az oktató személyiségét elemezgeti és kritizálja, akkor tudod, hogy valami nagyon félrement. Érdekes, a CELTA-n valahogy egyértelműbben meg tudták fogalmazni az oktatók, mi a feladat: kiemelsz valamit (vagy több valamit), ami tök jó volt, aztán a negatívumot úgy vezeted be: "ha ezt és ezt inkább így csinálnád, az szerintem hasznosabb/jobb/követhetőbb lenne." Az oktató/hallgató személyisége szóba sem kerül. Már csak azért sem, mert nem tehet róla. Teljesen lefagytam, mondjuk az oktató is, de igyekzett jó képet vágni a dologhoz, megköszönte a kritikát. És mit kezd vele? Amikor sejted, hogy a kritikai megjegyzéseddel konkrétan semmit sem lehet kezdeni, akkor tudod, hogy a kritikád nem konstruktív.