LizaGazdija

Csodálatos képességekkel rendelkeznek a gyerekek. Sima hétköznap, amikor rohanunk, és legkésőbb 7-kor el kell hagynunk a lakást, no, olyankor a lányokat alig lehet felébreszteni 6:20 és 6:30 között, esélytelen, hogy a nagyobbik egyedül összekészülődjön, és irtó fáradt is. Pénteken, amikor (már egy ideje és még egy rövid ideig) szabadnapom van, ezért csak 7-kor akarok felkelni, 6:16-kor mindkettő a fejemen ugrál, kívánságok egész sorát tárja elém, és nem hajlandó csendben maradni csak még 5 percre sem. Gondolom, ez minden kisgyerekes családban így megy. Szórakoztató.

 Olyan házba költöztünk, ahol a bejáratnál van két "postadoboz", és ha a postás nem talál itthon (avagy nincs kedve felcsengetni), nem a postára viszi be az ember csomagját, hanem valamelyik dobozba teszi be. Ebben az esetben bedob egy értesítőt, amin van egy vonalkód. Ezt a vonalkódot oda kell nyomni a doboz érzékelőjéhez, mire kinyílik az ajtó, és lehet vinni a szajrét. Elméletben. Rendeltem néhány játéktárolót a Kallax polchoz, ami a gyerekek szobájában kapott helyet. Nagyon jutányos áron adta ezeket a Möbelix, ráadásul valamiért nincs náluk kiszállítási díj (talán valami akció lehet?), annyi volt a bibi, hogy 15 euró alatt nem lehet rendelni az oldalukon. Mivel a dobozok 9 euróból megvoltak, gondoltam, jól átgondoltan veszünk még ezt-azt, amit amúgy is kellene, és apróbb dolog. Össze is jött a minimális összeg, sikerült is a rendelés. Pár nap múlva írták, hogy két csomagban jönnek a cuccok, gondoltam, oké. A kézbesítés reggelén küldtek e-mailt, hogy akkor ma van a napja, ...

 Be  van állítva a telefonomon az ébresztő, hogy hétfőtől péntekig 6-tól ordítson (ez esetben megesik, hogy már fél 7-kor ki tudom nyitni a szemem :D ). Általában szoktam figyelni, hogy feleslegesen korán ne keljek fel, de most nem sikerült. Így történt, hogy pünkösdhétfőn reggel 6-kor annak rendje s módja szerint ébresztett a telefon, én meg a szokásostól eltérő módon egyből fel is ébredtem rá, és szintén példátlan módon nem is tudtam már visszaaludni. Ráadásul fél 3-kor aludtam el, olyan izgatott voltam este - hamarosan elmehetünk megnézni egy nagyobb lakást, ami itt van egy köpésre, és nagyon szeretnénk, hogy a miénk legyen (mármint bérlőként).

Hetek óta kerestem Flóra egyik játékát, azt, amit húsvétra kapott. Ez volt az első ajándéka, és marhára zavart, hogy nincs meg, az még jobban, hogy én tettem el valahova. Pár hete atomjaira szedtem a lakást, mégsem lett meg. Annyira sokszor eszembe jutott ez a dolog, hogy megkérdeztem Tomit, mit szólna, ha megnézném a Müllerben, van-e még ebből a játékból, és vennék, ha van. Mondta, jó. El is battyogtunk Flórával tegnap, volt még. Mondtam is a gyereknek, most megvesszük, és akkor tutira előkerül az eredeti még a nap folyamán. Egyet lehet találgatni. Előkerült. Egy könyvben volt, azt már nem tudom, pontosan miért. Holnap majd megpróbáljuk visszavinni a boltba az újonnan vett ugyanolyan játékot, hátha. UPDATE: Simán becserélhettem pelenkára, de a pénzt is visszaadták volna, ha azt kérem.

Pár napja bedugult a fülem. Nem volt vészes, de azért tompított az engem körülvevő világon, ami ugye már eleve tompább az átlagnál a hallásproblémámnak köszönhetően. Amikor már eléggé zavart ez az állapot, vettem fülcseppet a patikában, amit füldugulás kezelésére ajánlanak. Tegnap este nagy lelkesen bele is csöpögtettem a fülembe a betegtájékoztató szerint javallot fél pipettányi mennyiséget. Marhára csikis érzés volt, azonnal könnybe lábadt tőle a szemem, majd hamarosan full eldugult a fülem, 100%-osan. Ezen már az sem segített, amikor alkalmaztam a leírás szerinti melegvizes öblítést. Höhö. Most aztán jól jártam. Mindent kipróbáltam, amit csak ki tudtam találni: rágtam kenyeret, rágóztam, ugráltam fél lábon, rázogattam a fejem, tényleg mindent kipróbáltam. De nem, semmi sem hat. Szóval holnap felhívom a tőlünk egy utcára rendelő fül-orr-gégészt, és megkérem, hogy még csütörtökig mossa ki a fülem. Félsüketen csak nem mehetek esküvőre. Merthogy igen, Flórával pénteken nagy kalandba vág...

Sokat járunk ilyen-olyan kontrollra a kórházba, és ma mentünk úgy először, hogy úgy tűnt, Flóra már 90%-ban szoptatott baba (a kontroll megviselte, azóta kicsit visszaesett). Van szoptatós szoba, kényelmes fotel, paraván, szuper. Be is vettem magam oda az addigra az éhségtől már ordító gyerekkel (be kellett jelentkeznünk, ami bazi sokáig tartott sajnos), mindketten ellazultunk, tök jó volt. Két perc telt el kb., amikor berongyolt a szobába három férfi, és nekiálltak nagy elánnal ablakot mosni. Az egyikük mondta, hogy bocs, mikor észrevett, de azért vicces volt a helyzet.

Régóta megfigyelhető, hogy hidegben (értsd: 10 vagy annál kevesebb fokban) kireped a kezem, olyan száraz lesz, mint a rinocérosz bőre, és dől a repedésekből a vér, úgy nézek ki, mint aki összevagdosta magát. Nyolc éve voltam bőrgyógyásznál, mert el kellett menni ahhoz, hogy a gimiben taníthassak*, és akkor közölte az orvos, hogy ez ekcéma, annak is nagyon csúnya. Adott is rá kenőcsöt, aztán azóta sok mindent kipróbáltam, és főleg a kakaós sheavaj meg a gyógyszertár saját kotyvasztású krémje szokott segíteni. Január elején is rendesen ki volt már repedve a kezem, kellemes meglepetés is volt, hogy a PIC-en használt fertőtlenítő, amivel napjában tucatszor kentük be a kezünket, egy hét alatt helyrehozta a dolgot, és majdnem olyan puha lett a bőröm tőle, mint Flóráé. Aztán feljöttünk a sima csecsemőosztályra, ahol másmilyen fertőtlenítőt használjuk, de ezzel is napjában tucatszor kenjük be a kezünket - egy hét alatt úgy szétrepesztette a kezemet, mint még soha semmilyen hideg, és a nem sz...

Úgy örültem, amikor december végén elfogyott végre az a nyüves vastabletta. Éhgyomorra kellett szedni, és mellé nem lehetett tejterméket bevinni, ami azért jó, mert a reggelim egy gluténmentes, sajtos melegszendvics és egy bögre kakaó most már időtlen idők óta, és nagyon nehezen tudtam bármi olyat kitalálni helyette, amit kívánok. Próbáltam inkább a rendes kelés előtt 2-3 órával megébredni annyira, hogy bevegyem a tablettát, hogy mire felkelek, reggelizhessek normálisan. Elég kényelmetlen volt, nem is mindig sikerült.  Ráadásul a vas mellékhatásai sem lopták be magukat a szívembe. Szóval volt öröm, hogy végre elfogyott a 30 darab. Erre a kórházban, amikor kiengedtek, felírtak egy 100 darabosat. Murphy meg teli szájjal röhög, szinte látom magam előtt. Remélem, legalább a vérképem rendbe jön laza három hónap alatt, különben morcos lennék.

A munkahelyemre úgy járok általában, hogy villamossal vagy S-Bahnnal utazom, amire ugyanabban a megállóban kell felszállni, de pont a munkahelyemnél kettéválik az útvonaluk, és a villamos az utca egyik, az S-Bahn az utca másik végén áll meg. Távolság szempontjából tök mindegy, de a villamosmegállót akkor sem szeretem, mert hülyén van kialakítva, át kell menni a megállóban bent álló villamos előtt, és nem tudom észrevenni, ha esetleg valami marha úgy dönt, hogy előzi a villamost - röviden az a lényeg, hogy veszélyesnek érzem azt az átkelőt, míg az S-Bahntól teljes biztonságban lehet eljutni a suliig. Hétfőn ezért direkt megvártam a közös megállóban az S-Bahnt, bár a villamos korábban odaért, gondoltam, legyen egy olyan napom, amikor nem izgulok kicsit sem az átkelés miatt. (Valamiért mindig úgy jön ki a lépés, hogy a villamos van ott előbb, idejét sem tudom, mikor érkeztem S-Bahnnal dolgozni.) Fel is szálltam, el is indultunk, majd a következőt mondta be a vezető: forgalmi akadály mia...

most kell nekik 19 darab magyar interjú, és nyilván én vagyok az egyetlen a csapatban, aki beszél magyarul. Nyilván nem sikerült megcsinálni a 19-et egy nap alatt, hiába tepertem, bár hozzáteszem, a 15 is személyes rekord*. Nyilván kénytelen leszek holnap is eljátszani ugyanazt a fejem nélkül, lóhalálában rohanást ovi-itthon-telefonálás útvonalon, mint ma, és holnap is csak úgy hirtelen magamba tömöm majd az ebédet, nem lesz nyugiban, lassan evés. Szurkoljatok nekem, hogy sikerüljön összekaparni valahogy 4 interjút, jó? Akkor a holnapi lehetne az utolsó munkanapom, és az iszonyú jó lenne, nem akarok már jövő hétfőn ezzel foglalkozni, le szeretném zárni ezt a munkát. Meh. Murphy, Murphy, ha egyszer a kezem közé kaplak... *Meg azt is hozzáteszem, hogy legjobban a kvótákat utálom. Legalább tíz olyan ember volt ma, aki beszélgetett volna velem, csak hát betelt a kvóta, elég ember volt már ilyen korcsoportból meg olyan irányítószámmal, ezért a második-harmadik kérdés után kivágta a pro...

Januárban tökre bántam, hogy kihagytam Morricone budapesti koncertjét, ezért nézegetni kezdtem, hol lép még fel idén. Megláttam, hogy Rómában, a szülővárosában is koncertezik májusban, majd meggyőztem magam, hogy tök jó lenne a koncertjét egy római városnézéssel összekötni, végül is még nem voltam Rómában, de mindig is szerettem volna látni. Blankát is megkérdeztem, van-e kedve jönni, és mondta, hogy naná, igaz, ő a koncertet kihagyná. Úgyhogy megvettük a repjegyet, foglaltunk szállást, én beszereztem a koncertjegyet is. Éppen mostanában kezdtem izgatottá válni, mert már csak két hét, és megyünk. Erre írja apu ma reggel, hogy lemondták Morricone római koncertjeit. A többit nem, már négy nappal később is fellép másik városban, de a három római alkalmat igen. Nagyon csalódott vagyok. Nem mintha Morricone nélkül már nem is érdekelne Róma, mert Róma gyönyörű, és nagyon izgalmas, hogy megnézhetem, sőt így több időnk lesz a városra, hogy nem kell koncertre készülődni meg menni, de mégis... N...

Felfedeztem magamnak az Imagine Dragonst, mert az ő zenéjükre is szoktunk ugrálni. Tegnap gondoltam rá, hogy ha valamikor jönnének hozzánk, biztos elmennék. Erre órákkal később szembe is jött a Facebookon a holnapi koncert eseménye. Most meg itt izélek, hogy menjek vagy se, mi legyen, hogy legyen, egyedül koncertre menni biztos nem is buli, meg aztán ez nem egy 2000 forintos jegy lenne, satöbbi, satöbbi. Jaj, nekem. Ráadásul Bécsben tegnap voltak, szóval az sem játszik. Na, majd holnap minden kiderül. Imagine Dragons - Demons

Ez... ez... Ezt el kell mesélnem, de nyomban! Most, hogy 100%, hogy hazamegyek CELTA-zni (plusz egy hónapra), mert megérkezett hozzájuk a pénz, visszaírt egy nyelviskola, ahová még kb. egy hónapja írtam, ráadásul egy két kilométer hosszú levelet kaptam tőlük, ami arról szól, mennyire szeretnék, hogy náluk tanítsak, és én is mennyire szeretném, hogy náluk tanítsak, mert mennyire szuperek. Sírok. A röhögéstől. Jó, hát nagy ciki nincs, megírom nekik, hogy nagyon-nagyon szeretnék hozzájuk menni, de közben úgy alakult az életem, hogy hazamegyek egy kicsit, de amikor visszajövök, még a mostaninál is jobban fognak akarni, mert hozok egy CELTA-t, és kereshetem-e őket december második felében, amikor megkapom az igazolást a tanfolyam elvégzéséről. (Nyilván izgulok egy kicsit, tuti-e, hogy sikerül, de inkább optimistán próbálok hozzáállni a dologhoz. Miért ne sikerülne? Tanár vagyok, csak tanulok pár új technikát, azzal meg nem lesz baj, hogy az estéim és hétvégéim beadandókkal és óratervek ...

Az az ügy poénja, hogy jó eséllyel mindegyik rendelt terméket kétszer fogom megkapni. Ez azt jelenti, hogy bár nem írták, az összeset postázták már, mire visszautalták nekem a pénzt, így én most a rosszul és a jól címzett csomagokat is meg fogom kapni - a telefontokból mindkettő megjött már, két másik csomagon meg a rossz cím szerepel. Írtam a cégnek, hogy hogyan lehetne visszajuttatni hozzájuk azokat a termékeket, amelyekért nem fizettem. Remélem, nem az a megoldás, hogy el kell küldenem mindent Kínába, az kicsit húzós lenne. Hátha tudnak valami jobb módszert.

Hétfőn, amikor kezdtem, ott volt reggel a főnök, de mire beszéltem volna vele, elment, és nem is jött már vissza a nap folyamán. Almira, akivel aznap betanultam, azt mondta, ne is hívjam fel amiatt, amit variálok a hétre (kedden délután 3-kor dolgom volt, ez már múlt héten kiderült, ezért mondtam, hogy délelőtt 4 órát meg este 3 órát tudnék lenni [7 órát dolgozunk], ha úgy lehetne, plusz kb. egy hónapja van leszervezve, hogy most hétvégén hazamegyek, mellesleg a főnök számát ekkor még nem tudtam), majd ő szól neki, különben se jöjjek kedden estére, mert az még nagyon nyüzsis lenne nekem, majd csak jövő hét után kell esti műszakot csinálni, inkább egyáltalán ne jöjjek kedden, és majd jövő héten egy nappal többet dolgozom. Még vagy négyszer-ötször elmondtam a nap folyamán, hogy én nem szeretnék keddre szabadnapot, csak annyit, hogy két részletben lehessen ledolgozni a munkaidőt, mire ő mindig elmondta, hogy de esti műszakot még nem csinálhatok. Délután mondtam, hogy akkor köszönöm, akkor...

Az érzés, amikor nagyon rákészülsz, nagyon akarod, hogy nagyon jó legyen, és nagyon rossz lesz. Ja, semmi komoly, egy sütiről beszélünk, amit azzal sikerült elrontani, hogy azt hittem, 2-es fokozaton van a sütő, miközben 3-ason volt, és ez csak 20 perc után tűnt fel, amikor meg már mindegy volt. Na mindegy, azért nem dobom ki, hátha van, akinek ízlik.

végre a mellettem lévő lakásban is elkezdődött a fúrás és a kopácsolás. Basszus, olyan, mintha egy építkezés közepén próbálnék dolgozni, meg úgy egyáltalán, létezni. (Ugye, alattam két lakásban, velem szemben egy harmadikban rombolnak hónapok óta folyamatosan, és akkor még ez is.) Mi a fene ütött mindenkibe ebben a házban, hogy mind egyszerre robbantja szét a lakását?

- Odaballagtam ma az új koreai tanítvány házához, ami a csoportomtól másfél órára, itthonról egy órára van, hogy megtartsam az első órát, ahogyan azt megbeszéltük az anyukával telefonon. Már odafelé örvendeztem, hogy lesz itt bőséges hegymászás, mert nyilván ők is Budán élnek, és kicsit feljebb a hegyen, mint az eddigiek. Akkor örvendeztem csak igazán, amikor a másfél óra utazás után az anyuka közölte, hogy akkor most csak egy megbeszélést szeretne, majd odahívta a gyereket, aki nem volt hajlandó megszólalni angolul, viszont nem tartott igényt a társaságomra, ezért köszönés nélkül visszahúzott a szobájába az anyja egyik mondatának közepén. Remélem, azért ennél jobb lesz majd a kapcsolatunk, mert ha nem, az kínkeserves lesz mindkettőnknek. Amúgy nyelvvizsgára kell készíteni a srácot, szóval elvileg tud ő angolul, már csak ezért sem értettem, miért nem szólalt meg úgy. Mellesleg kicsit kellemetlen, amikor ülünk hárman egy asztalnál, ketten koreaiul beszélnek/vitatkoznak, tudom, hogy róla...

Tegnap beszélgettünk Tomival Skype-on. Egyebek közt megemlítettem, hogy nem találom a régi hajkefémet, és remélem, nem az van, hogy elvittem Dobogókőre, valahogy kikerült a táskámból, aztán ott maradt, mert az enyhe kifejezés, hogy szánalmas állapotban van már. Mindenesetre tegnap estére hajmosást terveztem, az előkészületek elengedhetetlen kelléke a körkefe, ezért vettem is egyet gyorsan. Erre Tomi: "Akkor lassan meglesz a régi is :D" Ezek után elmentem edzésre, ahol levettem a nyakláncomat meg a karkötőmet, be akartam tenni ezeket az edzőtáskám egyetlen olyan zsebébe, amit nem nyitottam ki, mióta hazaértem, mert elfelejtettem, hogy ez a zseb is ott van rajta (?!), és akkor ott figyelt a régi hajkefe. És akkor nem tudtam türtőztetni magam, megírtam ezt sms-ben Tominak, pedig nem is szoktam neki sms-t írni. Na, nem mintha baj lenne, hogy vettem új körkefét. A régi tényleg nagyon rosszul néz már ki, ráadásul ez az új nagyon jól vizsgázott: feleannyi hajat nem tépett ki, mint...

lerobbant önmagamat*. Míg éjjel az esti gödörbe lépés miatt a térdemen és a bokámon egy-egy vizes ronggyal aludtam, a ma délutánt egy vizes ronggyal a csuklómon töltöttem, mert ott meg valami beakadt még délelőtt, és most sokkal jobban fáj, mint az enyhén meghúzódott bokám és térdem. Kezdek egészen röhejes lenni. *Amikor jedlikes voltam, Csapody ünnepek előtt nem törit tartott nekünk, hanem felolvasott. Legtöbbször logi sztorikat, de bőven volt más is, például Lázár Ervintől a Berzsián és Dideki részletei. A Berzsián és Didekit én nagyon-nagyon szeretem, és van benne egy részlet, amit sosem fogok elfelejteni, se azt az esetet, amikor Csapody felolvasta. Íme, a lényeget kiemeltem: – Lári és fári – mondta. – Nekem aztán beszélhetsz. A munkámban is akadályozott ez a szörnyeteg. Nem írtam elég elégiát, elodáztam az ódákat. – És a balladákhoz meg bal lábbal keltél. – Tudod, hogy sohasem kelek bal lábbal – mondta megrovóan Berzsián. – És balladát sem írok. Ami ballal kezdődik, az...