Gravitáció
Blankával már tök régen találkoztunk utoljára, ezért úgy éreztük, időszerű lenne egy csajos délelőtt, és ezt hétfőre hoztuk össze. Volt pletyka, lelki élet meg film. A Gravitáció. 3D-ben. Csak jót olvastam róla, ezért is gondoltam, hogy meg kéne már nézni. Blanka hallott ezt is, azt is, ezért is gondolta, hogy meg kéne már nézni. Hát... Nagyon szépek a képek, tényleg gyönyörű lehet az űrből nézni a napkeltét, és tényleg nagyon félelmetes lehet elsodródni az űrállomástól, egyedül maradni a nagy semmiben, DE. De ez nagyon nyálas volt. Nem hittem volna, hogy olyan film is lehet ennyire csöpögős, amiben szinte végig egy szereplő van, de már tudom, hogy rosszul gondoltam. Az eleje még humoros, aztán izgalmas meg ijesztő (például a felrobbant fejű ember engem elég rosszul érintett), de a vége... Az szerintem nem jó, ha az ember egy feszültségkeltőnek szánt jeleneten vihog, és nem biztos, hogy benne van a hiba, lehet, hogy a filmben. Ahogy Blanka mondta, az is elég elcsépelt, hogy Sandra