LizaGazdija

Magamtól magamnak. Sohasem volt szokás, de ma megint úgy érzem, hogy bármit megérdemlek, amitől jobban érzem magam. És most ettől érzem jobban magam: Alig várom, hogy kiszállítsák, és december 1-jén használatba állíthassam :)

Anya 45 körül, lánya 12 lehetett. Együtt nézegettek valami fénymásolt lapot, amit a lány kaphatott az iskolában. A lány kérdéseket tett fel, az anya válaszolt. - Mi az a montázs? - Összevissza minden. - És a kollázs? - Azt nem tudom, arról még nem hallottam. Ez csak nekem szomorú?

Szép videó:  Szép zene: Amúgy múlt hétfőn volt óralátogatás a budafoki csoportomnál, ma volt megbeszélés, és legnagyobb meglepetésemre csak pozitív kritika hangzott el. Semmi negatív, semmi leszúrás, csak jó dolgokat mondott a vezetőtanárom. Ilyen sem volt még. (Minden évben másik vezetőtanárt kapunk, illetve ha valaki elég sokáig dolgozik az iskolában, nyilván egy idő után ismétlődni fognak személyek, de nekem ő most van először.) Ettől függetlenül a hangulatom nem javult jelentősen tegnap óta. Kíváncsi leszek, mikorra fog.

Keresem a jó kis memóriajátékot, amit még Tomival raktunk össze a tangyakom alatt a csoportom számára, és most szeretném használni. Túrom a gép megfelelő mappáját, persze nincs meg az a játék, amire gondoltam, csak annak egy lebutított változata, mindegy is. Viszont találok egy almappát, 2009-03-24 címmel. Első gondolatom: pont aznap volt 52 éves Ibolya néni. Második gondolatom: és akkor már fél éve nem élt. Ennyire nagyon régen történt, pedig nekem érzetre olyan, mintha mostanában lett volna: pontosan emlékszem, mit csináltam, amikor apu felhívott a hírrel, és a következő 2-3 órát is olyan részletesen fel tudom idézni, mint mondjuk a tegnap délutánomat, sőt még a másnapomat is. Pedig öt éve volt. És arra nem is emlékeztem, hogy már akkor sem élt, amikor a tangyakot csináltam. Nagyon furcsa dolog ez.