LizaGazdija

Ismét felbukkant az a bölcsesség (ráadásul egy nő tollából!), amit először Poppernél olvastam, és már akkor is kiakasztott: ne az egyetlen lány akarj lenni a pasi életében, hanem az, akihez mindig visszatér. Meg egy ... na, azt. Nem bírom elképzelni, hogy ez normális dolog legyen. Vannak emberek, akik úgy élik az életüket, hogy azt mondogatják: "Igaz, hogy fűvel-fával megcsal, de hozzám jön haza, én moshatom a koszos alsógatyáit, én főzhetek rá, én nevelhetem a gyerekét", és el is hiszik, hogy akkor ez így rendben van? Annyira hihetetlen ez számomra. Meg kicsit ijesztő is, mert amennyiben ez tényleg így normális, lehet, hogy én tényleg egyedül fogok maradni, mert én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni senkitől. Ez nem megalkuvás, beletörődés, tanult tehetetlenség? Nekem nem kell olyan pasi, aki ágyról ágyra jár, de azért én megtisztelve érezhetem magam mellette, mert mindig hozzám jön haza. OMG, de durva, a gondolattól is kiráz a hideg :O