LizaGazdija

Ugráltunk néhány számára Krisz edzésein. Szegény. 28 év, durva.  

Minden jel arra mutat, hogy akkor engem most leépítenek. Az okok nem egészen világosak, mivel indoklás nem volt, de a jelek azért elég beszédesek. Például ha eleinte kilométeres, később fél kilométeres, aztán egysoros levelek érkeznek, majd végül már nem érkeznek levelek, azt nehéz félreérteni. Nagy kár, mert már egészen elhittem, hogy most lesz az, amikor végre én is boldog lehetek. Tévedtem. And that, my dear friends, is why we don't take anything for granted.

Az elmúlt héten időzített posztokat olvastatok, hogy ne legyen üresség, amíg nem vagyok itthon. Merthogy fogtuk magunkat az unokaöcsémmel, Danival, és elrepültünk Londonba. Na jó, azért ennél több szervezés előzte meg a nagy kalandot, de a lényeg, hogy láttuk Londont és Dovert, és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Lesznek bejegyzések is minden napról, de még nem tudom, mikor, ahogy azt sem, mennyi szöveg és mennyi kép lesz bennük. Annyi az élmény és a hatás, hogy nem lehet leírni mindet, és több, mint ezer fényképet készítettünk, amiből ugyan a Facebookra kiválogattam 93 darabot, de nem tudom, hogy ha szöveget írok, ugyanazok a szöveg mellé is jók lesznek-e, vagy újra kell válogatni mindent, vagy csak egy részét, vagy mi lesz. De majd menet közben kialakul. Mivel munkám még egy darabig nem lesz*, úgy néz ki, ráérek ezzel szötymörögni. Kiegészítés néhány órával később:  Írom az első napot, és úgy néz ki, sok lesz a kép is meg a szöveg is. Hátha lesz, aki átrágja magát rajta. Ha ...