Azon gondolkodom mostanában, lehet-e, hogy azért ér ennyi jó élmény, ennyi kedvesség, mert (nagyjából) békében vagyok önmagammal meg a világgal. Most például eszembe jutott egy csütörtöki kedvesség. Jöttem el edzésről késő este, és a terem melletti aluljáróban meg akart állítani egy pasi, hogy csak néhány kérdést szeretne feltenni. Semmi kedvem nem volt hozzá, ezért nem álltam meg, és ezt válaszoltam: "Nem, ne haragudj, nagyon fáradt vagyok!" (szellemileg tényleg, az el nem fáradást fizikailag értettem), mire ő: "Semmi baj. Jó pihenést!", és mosolygott hozzá.