Augusztus 31.
Ez volt a nyár utolsó napja. Lassacskán tényleg bele kéne húzni a szakdogaírásba. Most abban bízom, hogy ha újra lesz rendes, szoros napirendem, akkor tudok majd írni is. Valamiért sokkal könnyebb nekem a szürke hétköznapokban haladni a dolgaimmal, mint a szünetekben. Ezt a hüyeséget... Beleolvastam a "regénykémbe", mert le akartam írni pár jelenetet, ami legalább egy éve kavarog a fejemben, és félek, hogy elfelejtem őket. Ehhez képest nem írtam egy betűt sem, pont azért, mert beleolvastam kicsit. Valami rettenet. Nem a sztori, mert az továbbra is tetszik, de a fogalmazás... Áhh... Egészen elment a kedvem egy pillanat alatt. Még nem tudom, mit kezdek vele, és minimum februárig nem is kezdhetek vele semmit, mert lesz bőven dolgom ezen kívül is. Voltunk bent vasárnap a kórházban. Kata kissé sápadt, de ettől csak közepesen ijedtem meg, mert egyébként jól van. Örül a gyerekeinek, jó a kedve, mosolyog, sőt járni is tud, ha nem is túl gyorsan. Matyit nem lehetett felvenni, mert