LizaGazdija

(Most már hónapok óta) - Ommoznak a bácsik, utána anya kimegy, kiplóbláljuk a bébiőlt, Fóla síl. A bácsik ommoznak (20 perces relaxációs mantra), kimegyek, sír, kipróbáljuk a bébiőrt (én a mi szobánkban vagyok, kiabálok, hogy szólhat, szól, kiabálok, hogy hallom, ezt még kétszer), visszamegyek. - Anya, ne menj ki! Ülj mellém! Nehéz aludni. Nem akalok aludni. (Ma, ezek után) - Tudom, hogy nehéz aludni, azért is vagyok olyan rád büszke, amikor sikerül. Muszáj aludni, mert holnap vár a bölcsi. - Igen. (Mosolyog.) - Reggel felkelsz, apa felöltöztet, elmentek a bölcsibe, reggelizel, utána játszol a gyerekekkel, aztán kimentek az udvarra, játszhatsz a hóban, ha még lesz hó. Aztán bementek, megebédeltek, hmm, de finom lesz, utána a nénik hozzák a matracokat, minden gyerek lefekszik aludni, alvás után uzsonnáztok, még egy kicsit játszol, és már jön is érted anya vagy apa. - Jó! És mit csinálunk? (Már fülig ér a szája.) - Sétálunk egy kicsit a hóban, utána hazajövünk. - És itthon? - Nézünk bábu

Amikor 10:20-kor írt egy hallgató, akivel heti egy órám van, hogy a kolléganőm neki azt mondta, reggel 6-kor (!) már küldöm is a tananyagot (a ma 11-kor kezdődő órára), akkor azért elkerekedett a szemem. Biztos, hogy nem mondott ilyet a kolléganőm, azt meg megtartottam magamnak, hogy én reggel 6-kor még csak másodszor nyomok a szundira, szó sincs e-mailek küldözgetéséről.