LizaGazdija

Ha töltöm a telefont, mindig a párnámra teszem, mert nem ébredek fel a zenélésére, ha nincs közvetlenül mellettem. Ha nem én ágyazok be reggel, akkor mindig eltűnik a töltőm, de úgy, hogy akár egy órát is rászánhatok a keresésére. Ma volt az eddigi legdurvább eset: egy óránál kicsit többet túrtam a lakást a töltőért, és nem lett meg. Így aztán a telefonom merül, de nem tudom feltölteni, mert a töltőt valaki biztonságba helyezte. Annyira biztonságban van, hogy várhatóan én sem találom meg soha többet. Mindenesetre aki még sms-t küldene, vagy hívna esetleg, most tegye meg, mert várhatóan két órán belül lemerül a telefon, és esélyem nem lesz tenni ez ellen. Mennyire utálom már ezt is :S

Végignéztem. Az utolsó 40 perc nem volt olyan jó, mint az első 35. Most meg nagyon rossz a kedvem, befordultam.

Ha nem is Balaton, de Velencei-tó, jövő szombatom: http://www.futanet.hu/cikk/1.-bsi-velencei-touszas . 1500 métert talán rákészülés nélkül is le tudok úszni, mert 1200-at biztos, hogy igen, ezt többször teszteltük. Ettől még a héten elmegyek úszni mondjuk háromszor, hogy nyugodt legyen a lelkem. Remélem, Tomi levsiz majd meg szurkol, ilyesmi. Aztán talán augusztusra összeszedem magam, és végre egyszer elmegyek átúszni a Balatont is. Akinek van kedve, csatlakozzon! :)

Lehet, hogy meg fogom kérdezni, mégis miről szeretne beszélgetni, ha minden megnyilvánulásom után kommunikációs stopokat épít be. Valamint, ha valaki nem tudná, ha éppen beszélgetünk valakivel, és lelépünk, akkor tilos elköszönni, vagy bármilyen más módon jelezni, hogy akkor most lépünk.

Végül úgy alakult, hogy anyuékkal mentem el rá. Az esküvő négytől fél ötig tartott, ötig fényképezkedtünk meg gratuláltunk, így negyed hat után értünk haza. Mivel csak a Bakátson tudtunk parkolni, hazafelé Tomi vett nekünk egy-egy gyrost, gondoltam is magamban, hogy nevezhetjük esküvői vacsorának, és akkor az poén. Megkóstoltunk egy pisztáciás sütit is, és egyáltalán nem volt rossz, pedig a pisztáciától nem vártam, hogy sütiben is finom lehet. Anyuék fél hét után értek oda, és először az Iparművészeti Múzeumba mentünk. Ott megnéztünk mindenféle kiállítást, például az oszmán-török szőnyegeket és az indiai babákat, valamint körbejártuk a vásárt is. Nagyon sok jó dolog volt, de nem vettünk semmit, pedig sok minden még drágának sem volt mondható. Innen átsétáltunk a Nemzeti Múzeumhoz. Az volt a terv, hogy megnézzük, milyen időszakos kiállítások vannak, és akkor azokat bejárjuk. Nos, az előtérben mindjárt leragadtunk, mert éppen akkor indult egy tárlatvezetés, amin bemutatták a Múzeumkertet

Ma esküvőn  jártunk. Templomi esküvő volt, bár az ifjú pár minimum egyik tagja bevallottan nem vallásos, valamint nem hisz Isten létezésében. Ez nem baj, én sem hiszek, meg még egy csomó ember sem, és a templomi esküvő sem baj, csak ez a kettő együtt legalábbis fura. Minket csak a templomba hívtak meg, ami nem esett jól, bevallom. A menyasszony sokáig mondogatta, hogy én milyen jó barátnője vagyok, egy időben második helyre rangsorolt, hozzám jött sírni, amikor bántották, szóval valamiért azt gondoltam, elhív az esküvőjére, ha majd lesz neki, mármint az egészre. Persze az eszemmel tudom, hogy régen nem vagyunk mi már barátnők, legfeljebb ismerősök, de valahogy rosszul esett, ez van. Egyébként még márciusban mondta egyszer, hogy konfliktusa van az anyukájával, aki olyan rokonokat is el akar hívni az étterembe, akiket a menyasszony utoljára 3 éves kora körül látott, éppen ezért ő ezeket a rokonokat nem szeretné az étteremben látni, mert oda csak a barátaikai hívják el, hiszen az nem egy