LizaGazdija

Nézzetek hascsiklandozást követelő, majd azon röhögő szurikátát!

Képzeljétek, kis Lizámmal álmodtam! Nyáron már három éve lesz, hogy nincs velem, és azóta csak egyszer szerepelt álmomban, pedig nagyon fontos volt nekem, nagyon szerettem. De ma éjjel megint. Az aluljáróból jöttünk fel, földig lógott a nyelve, és én rádöbbentem, hogy nem viszem eleget sétálni, nem tudtam felidézni hirtelen, mikor sétált utoljára rendesen. Meg is fogadtam, hogy mostantól minden nap kiviszem a Duna-partra, hiszen az nincs messze, és szegény kutyának szüksége van rá. Nem tudom, mit akart üzenni az álom, mert amíg élt a kiskutyám, addig rendesen sétált, igaz, a Duna-parton nem sokat volt, mert elfáradt, mire kiértünk, hazajönni már alig volt ereje. (Idős kiskutya volt már akkor is, amikor ideköltöztünk.) Annak, aki nem olvasott még, amikor Liza élt:

Jégesővel. Beköszöntött a tavasz. Napsütéssel. Jól van ez így.