LizaGazdija

Egy interjúban egy írónő arra a kérdésre, melyik műveket és miért venné ki a kötelezők közül, azt válaszolja, pl. Az aranyembert (vagy Az arany embert) a nemi szerepek ábrázolása miatt. Erre rengetegen kiakadtak, hogy hogyan meri egy akármilyen írónőcske leszólni az egyik legnagyobb magyar írót, mit képzel, hogy jön ahhoz, sőt még kutyaszart is kapott a postaládájába. Miközben ő Jókaira semmi rosszat nem mondott, azt mondta, azt a művet kivenné a kötelezők közül. (Nekem nem gázolt a lelkembe, pedig nekem nagy kedvencem volt tiniként az a regény, bár Timár kettős életét felháborítónak tartottam.) Eszembe jutott az az eset, amikor Gárdonyi egyik regényéről írtam azt, hogy így belegondolva rettenetes lehetett IV. Béla korában élni, és borzasztó, ami a regény nőszereplőivel történik - mire kaptam egy felháborodott kommentet, hogy mit képzelek én, egy nyikhaj senki, hogy egy béka segge alatti színvonalú cikkben (!) pocskondiázom Gárdonyit (!!). Akkor is arra gondoltam (és azt is válaszoltam

- Képzeld, holnap megyünk a doktor nénihez bölcsi után. - Miért? - Megnézi, mekkora nagylány vagy már, megméri, hány kiló és hány centi vagy. (Fülig érő vigyor.) Indulunk bölcsi után az orvoshoz, búcsúzik az apjától, aki nem jön (mert csak egy szülő mehet be a rendelőbe): - Szia, apa! Megyünk a doktor nénihez, mert megnézi, hogy... hány éves vagyok! :)

 Délelőtt szétterítette a játékedényeket és -zöldségeket, -gyümölcsöket a nagyszobában, ebéd előtt mondtam neki, hogy mindent vissza kell pakolni a konyhadobozba. Nem nagyon volt kedve, láthatóan azon gondolkodott, milyen kifogást találjon ki. Tök jót sikerült neki. Két kézzel belekapaszkodott a pólójába, majd ártatlan képpel rám nézett, és azt mondta: - Nem tudok pakolni, tele van a kezem. Fogom a pólómat. Végül kilátásba kellett helyezni, hogy összepakolok én, de akkor ma délután meg holnap nincs konyházás, ezzel lehetett arra motiválni, hogy elrakodjon - de mint akinek a fogát húzzák, olyan arccal, és egy csiga tempójával.

 Van, amikor egyszer sem hív vissza, miután jó éjszakát kívántunk, van, hogy csak egyszer, és van, hogy fél-egy órán át öt-tízpercenként. Ez utóbbi a legritkább, de tegnap ez volt. Ilyenkor mindig baj van: fáj a hasa, beszorult a keze/lába a leesésgátló alá (szerintem percekig tarthat, mire rendesen beszuszakolja, hogy legyen ürügye hívni minket), fura hangot hall. Számomra csak az utolsó nem tűnik kifogásnak: ez egy elég hangos ház, sok zaj átszűrődik a szomszédoktól, pl. a járkálás, konyhai csörömpölés, gyerekvisítozás. Szóval tegnap sírós hangon mondta, hogy furcsa hang volt. Elmondtam neki ismét, hogy csak a szomszédokat hallja, akik még nem alszanak, mert a felnőtteknek még nem kell, de semmi baj vagy veszély nincs, a lakásban csak mi hárman vagyunk, és nem tud bejönni más. Amúgy a szomszédok is hallanak minket, hallják a hangos nevetést, visítozást, futkározást. (Ezek fél 8 körül megszűnnek.) Flóra ettől megnyugodott, de még kétszer áthívott. Másodszor megfogta a kezem, betette a

 Csak úgy dől belőle a szó, aminek nagyon örülök, fontos, hogy elmesélje, mi történik vele, mi jár a fejében. - Az udvaron játszottunk a kislánnyal, futottunk, és mindketten nevettünk közben. - De jó! És hogy hívják a kislányt? Némi hallgatás, néz rám, végül széttárja a karját: - Nem tudom.  Még hozzáteszi, mintegy megnyugtatásul: - Majd kiderül.

A Mesél az erdő összes kötetét olvastuk már, de az elsőt valamikor másfél éve kezdtük, gondoltam, most már sorra kerülhet megint. Másfél éve úgy csináltam, hogy minden este egy mesét olvastam, most is így kezdtem. Tegnap végére is értem a történetnek, mondtam a gyereknek, vége a mesének, és adtam volna oda a könyvet neki, ugyanis az a menetrend, hogy elolvasom neki a mesét, aztán elveszi a könyvet, lapozgat benne, minden oldalnál énekel, és ez az ő meséje. De nem vette el, döbbenten nézett rám, majd azt mondta: "Anya, nem meséltél sokat. Még egyet mesélj!" Néztem, mennyi az idő, még belefért egy fejezet, úgyhogy átálltunk arra, hogy ebből a sorozatból egy este két mese lesz. Ma a második történet után elkérte a könyvet szokásos módon, és énekes mesét mondott. Egy részét sikerült megjegyeznem: "És ásít egyet, áááá [ő is ásít], és lehunyja a szemét [ő is lehunyja], és elalud, és látszik a... hold [itt kis szünet] Aztán fölkel, és reggelizik! [ezt kiabálva]" :) (Az egy

 Visszajönnek a csoportok is, de nem mind egyszerre, és különben is egyik nap A csoport, másik nap B csoport rendszerben, ahol is otthoni feladatot kapnak arra a napra, amikor nem kell jönniük. Nem minden csoport jön vissza, azé, akinek csak egy csoportja van (és nem kettő, mint a többségnek), még márciusig nem, viszont ezek a kollégák márciusig home office-t kapnak. Ennek úgy megörültem, hogy nagyon, szinte ujjongtam. Aztán rájöttem, hogy az én egyik hallgatóm minden nap bejár, mert otthonról nem tud zoomolni, szóval én nem mehetek home office-ba. Osztottunk-szoroztunk a főnökömmel, és a vége az lett, hogy valóban nem. Ő azt javasolta, menjek be csak heti kétszer, adjak otthoni feladatot a pasinak, de az nem lenne jó ötlet, mert tök kezdő csoportom van, és pont ez a pasi a leggyengébb, nagyon lassan, nehezen ért meg dolgokat, tehát neki szüksége van arra, hogy minden nap ott legyen élőben az órán. Így történt, hogy mindenki más, akinek csak egy csoportja van, hétfőtől márciusig otthon

Flóra Tominak ma reggel (én már úton voltam a suli felé): - Nem akarok bölcsibe menni. - Miért? - Hát, csak azt szeretném, hogy anya jöjjön értem. [Mármint a bölcsibe.] Tomi ezt elmeséli nekem, megbeszéljük, hogy mindenképp én megyek ma érte. Így is lesz. A gyereknek fülig ér a szája, amikor meglát. Első kérdése: - Apa miért nem jött? :D (Azért érdeklődésemre belátta, hogy ő kérte, hogy ma én menjek, és azért nekem is örül. Amikor meglátta az apját, aki a bölcsivel szemben parkoló kocsinkban bújt el, akkor meg annyira nevetett, hogy majdnem felborult.)

" A nap nyugodni tér, leszáll a csendes éj,  már búcsút mondunk.  A tölgy a bérc alatt  oly búsan bólogat,  mert el kell válnunk.  Míg jő a pirkadat,  és újra kél a nap,  én ébren várlak.  Ha zeng majd száz madár,  s a selymes pille száll,  hát újra látlak!" Igazából csak az első versszakot éneklem neki altatáskor, mert a másodikat nem bírom megjegyezni. Nem mintha olyan bonyolult lenne. Még novemberben vettem fel a repertoárba, ekkor történt, hogy végighallgatta, majd azt mondta: - Nem értem. Búsan... búsan... Ezt nem értem. Nagyon tetszett, hogy észrevette a számára ismeretlen szót, és meg is kérdezte, hogy az mi. Megbeszéltük, hogy a bús szomorú, utána pár este még ezt elmondta. A Bóbita születése óta kötelező minden altatásnál*, ma is énekeltem. "Bóbita, Bóbita álmos, elpihen őszi levélen, két csiga őrzi az álmát, szunnyad az ág sűrűjében." Azt kérdezi a gyerek a versszak végén: - Mi az a szilevél? :) Erről azonnal eszembe jutott a magam hasonló koromból származ

A szükség nagy úr alapon rendeltem a gyereknek egy hosszú ujjú pólót az Amazonról. Illetve én azt hittem, hármat rendelek, de hát nem, pedig általában menni szokott a szövegértés. A gyerek méretében kértem, abban is hozták, nyilván nagy rá :D De legalább hétfőn nyitnak a boltok vééégre már, jól bevásárolunk, mielőtt megint becsuknák őket másfél-két hónapra. Ma délután öt körül kidőltem. Olyan álmos voltam, hogy nem bírtam nyitva tartani a szemem. Tomi és Flóra betakart, miután felborultam, aztán kimentek a szobából. Flóra még többször visszajött, megigazította a takarómat, adott puszit, és mondta, hogy jó éjt :) Olyan édes, hogy hihetetlen.