Tegnap este nagy vidáman főztem otthonkában a kolbászos lecsómat, amikor hirtelen megjelent Paolo. Földbe gyökerezett lábbal, döbbenten rám bámult, aztán eltűnt. Két perccel később visszatért egy barátjával, akit még sosem láttam, és aki régen a lakótársa volt, Danijela szobájában lakott. Lehet, hogy ha tudom, hogy vendég jön, akkor azért átveszem az otthonkát. Nem biztos, hogy látszik rajta, hogy otthonka, végül is rá lehet fogni, hogy nyári ruha, de én tudom róla, hogy otthonkának használom, és ennyi pont elég. Meg így nem annyira rajongok érte, hogy idegenek nézzenek főzés közben. Érdekes, mennyire képtelen megjegyezni Paolo, hogy mely időpontokban futhat belém a lakásban. Pedig ez így hétről hétre ismétlődik már egy hónapja, és többször megkérdezte, én meg többször válaszoltam. Kemény pár nap elé néz most, hogy délelőttös vagyok, jó néhányszor meg fog lepődni.
