hogy sétáltam ma egyet a belvárosban a felvételi meg az átöltözés után (nagyon-nagyon nem szeretem a kosztümöt), és a Dob utca legelején több házon is látható emléktábla, hogy XY tervei alapján Z építette historizáló stílusban. Ahhoz képest, hogy egy emléktáblát megérdemeltek, olyan tragikus állapotban vannak, amilyenben épületek csak lehetnek. Nagyon szomorú, nem is értem. (Persze, persze, nincs pénz, ezt értem.) Az egyikben már nem is laknak, be vannak deszkázva az ablakok belülről, az ablaküvegeket betördelték, a párkányon méteres por és mocsok, a bejárat lelakatolva, az egész meg az összedőléstől két percre. Vajon hogy örülne az építész, ha látná, hogy 134 év alatt így sikerült tönkretenni a munkáját? Amikor hazafelé jöttem az angolról, megszólított egy srác a sárga metróról leszálltamban. A következő párbeszéd zajlott le, ő indította. - Szia! - Szia! - Te is munkából? - Igen. - A hétfő nagyon hosszú nap. - Igen, az. (Kis csönd.) - Piros jel van. - (Értetlen fejjel) Miért? - Hát a