Hová lettél, drága völgyünk?
Olyan szimpatikus volt végig a főszereplő, aztán most az utolsó 200 oldalon mintha megbuggyant volna. Hibát hibára, hülyeséget hülyeségre halmoz. Az első után csalódott voltam, a másodikat nem is akartam elhinni, és többször eszembe jutott a nap folyamán, hogy szeretném megkérdezni Huwot, mégis mire gondolt, amikor ezt cselekedte, és nem tanult-e abból, amikor más ugyanezt tette, és nagyon csúnyán megütötte a bokáját. Én úgy örültem, hogy milyen jó élete lesz ennek a gyereknek, és simán elfuserál mindent, miközben az apja meg a testvérei kézzel-lábbal tiltakoznak ez ellen. De hát hiába, Huw nagyon okos, a számtalan testvére meg az apja tapasztalata nem lehet valid, ő viszont majd mindent tud. Tipikus tini, ehh. Azt hiszem, viszonylag régen sikerült ennyire beleélni magam egy könyvbe. Tudott valamit a nagyanyám, amikor sok-sok évvel ezelőtt elolvasásra javasolta.