A XIV. dalai láma

Először valószínűleg 1996-ban hallottam róla, 9 évesen.

Anyu akkor nagyon izgatottan mondta apunak, hogy jön Magyarországra a dalai láma. Megdöbbentem az örömén. A szobámban gondolkodtam a dolgon, igyekeztem értelmezni, de nem sikerült. Nem tudtam, hol van Dala, és azt sem értettem, mi azon a szenzáció, hogy jön egy láma, akárhonnan is jöjjön. Valószínűleg tartottam tőle, hogy anyukám nem kicsit át van verve, mert az eredménytelen töprengés után kimentem hozzájuk a nappaliba, és a következőt mondtam: "Anyu, miért olyan nagy dolog ez? Láma van ám nálunk is az állatkertben." Ezzel hatalmas derültséget sikerült kelteni, és akkor meg is tudtam, hogy a dalai láma nem olyan láma, mint az állatkerti, hanem egy ember, és Tibet vallási vezetője, Tibet meg egy ország. (Egy darabig még meggyőződésem volt, hogy anyu ezt a lámás történetet nem jól tudja, aztán kiderült, hogy de.)

Most is Budapesten van, ma meg holnap előadást tart a Sportarénában, úgyhogy ma el is mentünk rá anyuval meg Tomival (meg anyu tai chi csoportjának nagy részével). Rengetegen voltak, állítólag 11200 jegy kelt el az eseményre, és 73 országból érkeztek rá emberek. Egy órával kezdés előtt ajánlották az érkezést, hogy a biztonsági ellenőrzés ne okozzon fennakadást. Számomra elég ijesztő volt, hogy a híreszteléssel ellentétben kb. nem volt biztonsági ellenőrzés. Azért talán a dalai láma van olyan fontos ember, akit akár lehetne is védeni...

Mikor leültünk, sokáig mindenféle infók mentek a kivetítőn, a kedvencemet le is fényképeztem, csak nincs nálam a fénykép, mindenesetre a szöveg a következő volt: "A legfontosabb buddhista erény a türelem. Gyakoroljuk most együtt!" Hehe :)

Az előadás úgy nézett ki, hogy délelőtt és délután is két-két órát beszélt a dalai láma. Délelőtt és a délután nagyobb részében angolul tanított, a tolmács pedig elmondta magyarul is a tanítást. Attól lett fárasztó a dolog, hogy a dalai láma 10-15 perceket beszélt szünet nélkül, utána jött a tolmács. Valamint nem volt levegő az arénában, viszont cserébe fülledt meleg volt, így a többség nagyon küzdött az elalvással - én is, Tomi is, körülöttünk mindenki, pedig tök jó volt a beszéd maga. A dalai láma nagyon szépen beszél angolul, bár igaz, hogy a kiejtését kicsit nehezen követtem - a végén már én is a tolmácsból éltem, mert már csak egy-egy szót kaptam el az angol beszédből. Egyébként a végén ő is elfáradhatott, mert egyszer csak az újabb "szekciót" már az anyanyelvén adta elő. Az nagyon érdekes volt: ő elmondta a 10 perces szöveget (szerintem) amdói dialektusban (legalábbis a wikipedia szerint ez az anyanyelve), aztán a tibeti-angol tolmács elmondta az egészet angolul, majd a magyar-angol tolmács megismételte magyarul. Ez volt a legfárasztóbb rész - nagyon nehéz olyan nyelvre figyelni 10 percen át összesen 3 és fél óra koncentrálás után, amiből egy árva kukkot sincs esélyem megérteni. Viszont érdekes is volt hallgatni kicsit az ő nyelvét - szép, tetszett.

A magyar tolmács vérprofi volt, a nevét nem sikerült kideríteni, pedig úgy beírnám ide. (UPDATE: Írtam a szervezőknek, és tőlük tudom, hogy Dr. Kiss Attila, a Szegedi Tudományegyetem angol szakának vezető professzora.) Mindent pont úgy csinált, ahogy tanultam, hogy kell: kulcsszavakat jegyzetelt, aztán szépen visszamondta a szöveget szinte szó szerint, nyelvhelyességi hiba talán nem is akadt benne, és nagyon választékosan fogalmazott, tényleg profi volt. Úgy sejtem, vagy ért a témához, vagy baromi sokat olvasott róla angolul és magyarul is a mai esemény előtt, mert azt nem hiszem el neki, hogy 10-15 perc szöveget mondatonként 1-2 szóból szó szerint rekonstruál. Ilyen memória szerintem nem létezik.

Mondják a dalai lámáról, hogy kedves humora van. És tényleg. Sokat viccelődött. Nekem egyik kedvenc pillanatom volt ma, amikor megkérdezték tőle, milyen veszélyekkel kell szembenéznie a világunknak, és ő egyik veszélyként a túlnépesedést említette. Mondta, van erre erőszakmentes megoldás: minél többen menjenek szerzetesnek. A másik kedvenc pillanatom az volt, amikor elmesélte, a testvérével együtt oktatta őt a mestere, akinél mindig két vessző volt: egy sima meg egy sárga. A sárga a tiszteletreméltóság színe, így a sárga vesszőről a következőt kell tudni: szent fegyelmezőeszköz a szent tanítványnak, mert a szent tanítvány sem lustálkodhat.

Az abszolút kedvenc pillanat egyébként a második rész elején jött el. Már ment az előadás, amikor is végigvonult a sorok között egy indián. A dalai láma azonnal félbeszakította magát, előrehajolt, hogy tényleg jól lát-e, majd így szólt: "Welcome, American Indian!" Ez annyira kedves volt :) Meg is kérdezte aztán a bácsit, melyik államból jött, így derült ki, hogy Kanadából. Még mutatták is pár másodpercig a kivetítőn: gyönyörű tollas fejdísze volt. Szerintem jó dolog, hogy eljött. Jó azért látni, ha sok különböző ország sok különböző kultúrájából sok különböző ember békességben elüldögél egymás mellett egy-két napig.

A tanítás a buddhizmus fő tételein kívül leginkább arról szólt, hogy a különböző vallások hívőinek nem kéne ellenségeskedni, mert minden vallásnak ugyanaz a célja: a szeretet terjesztése. Mondta például, hogy egy muszlim barátja elmesélte neki, mi is pontosan a Dzsihád célja, és bizony az, hogy a hívők kiöljék a magukban lévő rossz érzelmeket és gondolatokat, nem pedig mások legyilkolása. Ekkor utalt a rengeteg robbantgatásra, ami mostanában divatos: "Nem a szélsőségesek jelentik a vallást, nem rájuk kell figyelni." Nagyon meglepett, amikor azt mondta, 1956-ban figyelemmel kísérte a nálunk történteket, és lélekben Magyarországgal volt - nem néztem őt 60-65 évesnél idősebbnek. A wikipedia aztán elárulta, hogy valójában már 75 is elmúlt, 1950 óta ő a dalai láma, és 1959 óta él száműzetésben Indiában. Szó esett még a tibeti orvoslásról is (kérdésre válaszolva), és azt mondta, sok mindent meg tudnak gyógyítani, de vannak korlátaik, így neki is volt már kétszer epekőműtétje, és szerinte minden módszert ki kell próbálni, többnyire valamelyik működik. Aztán megkérdezték tőle, igaz-e, hogy nálunk van a Föld szívcsakrája, és ezen nagyon-nagyon nevetett percekig, majd azt mondta, na ezt nevezi ő ostoba kérdésnek: minden nép azt hiszi, az ő országa a világ közepe. A mexikóiak szerint Mexikó az, a magyarok szerint Magyarország az, sőt néha még a tibetiek is azt gondolják, Tibet az. Szerinte nem jó kérdés, hol a Föld szívcsakrája, mert az emberek számítanak, az egyes ember szívcsakrájával kell foglalkozni, akkor lesz jó a Földnek is. (Tomi szerint egyébként simán csak nem értette a kérdést, mert hülyén fogalmazták meg.) A legostobább kérdés szerintem az volt, hogyan lehet visszavezetni a magyar embert a valláshoz, miután évtizedek kemény munkájával eltávolították tőle. A dalai láma szerint senkit nem kell vezetni sehová, mindegy, ki miben hisz, mert mint azt már említette az előadás legelején, minden vallás és hit lényege a szeretet. Szerinte egyébként az sem fontos, hogy valaki higgyen Istenben, Allahban, vagy bármilyen más "kaporszakállúban" (a kifejezést Balootól tanultam, nem a dalai lámától :) ), hiszen például a buddhisták sem hisznek ilyenben, aztán mégis milyen jól elvannak. Egyetértek vele, senkit nem kell kényszeríteni rá, hogy bármiben is higgyen, nehezen is viselem, mikor megpróbálnak megtéríteni.

Itt olvasható egy cikk a mai napról, de képet nem innen választok, mert nem annyira jó az, amit ők beraktak. (A sapka azért kellett, mert a színpad fényei pont a szemébe világítottak, a zsinór meg a mikroporthoz tartozik.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Gumimacik utoljára

Gárdonyi Géza: Isten rabjai