Vagyunk, vagyunk
Szombaton beköltöztem, és olyan mázlink van, hogy végül mégis baba-mama szobába kerültünk, vagyis egész nap együtt vagyunk, és senki más nincs velünk, csak Tomi meg a nővér, aki időnként bejön. Pénteken még volt légzéskimaradása Flórának, de amióta beköltöztem, egyszer sem. Illetve de, gyakran, de csak evés közben, ami hétköznapi nyelvhasználatra úgy fordítódik, hogy sokszor félrenyel. Ez eleinte rettenetesen ijesztő volt nekem, szerintem ezért is akarták, hogy beköltözzek, hogy megszokjam ezt, meg felismerjem, mikor történik, mert a gyereken nem nagyon látszik. Vagyis most már igen. Beszéltük egyik nap Tomival, hogy mindig mondják, hogy amikor elkékül a gyerek, akkor nyelt félre, de a mi gyerekünk olyan gyerek, hogy nem kékül el. Azóta mindig megteszi, ezzel is segítve szülői tevékenységünket. Amióta bejöttem, kevesebbet van mellkason Flóra, mint előtte, aminek az az oka, hogy így látom, milyen durva napjai vannak, és úgy gondolom, jobbat teszek vele, ha nem bújunk össze 3-5 órát, c