LizaGazdija

Végtelenítve megy.

Harry visszatér az iskolába, hiába próbálja erről lebeszélni az egész regényfolyam egyik legviccesebb karaktere, Dobby manó. (Marcit Dobbynak kellett volna elnevezni, erre jöttünk rá Tomival, ugyanis tök egyforma fülük van. De már mindegy.) A másodévre is jut izgalom meg veszély, gondoltam is rá, hogy esetleg Rowling nem nagyon szereti Harryt. Ha szeretné, nem hozná mindig abba a helyzetbe, hogy kiközösítsék a többiek. Ron vicces, mint mindig, Hermione okos, mint mindig, Malfoy rohadék, mint mindig, szóval minden változatlan. Gilderoy Lockhart nagyon nagy karakter, hihetetlen, mennyire él. Végig viszketett a tenyerem, míg olvastam, és hiába tudtam, hogyan végződik a történet, végig szurkoltam, hogy vágja már pofán valaki. Nagyon meglepett, hogy a könyvben Neville-t nem éri baleset a mandragóráknál, nem is értem, ezt a magas labdát, hogy lehetett nem lecsapni, és nagyon örülök, hogy a filmben lecsapták. Ugyanígy örülök annak is, hogy Dobby zokniját a filmben máshogy oldották meg, mint i

Olyan ez a kritikai kiadásos izé, mint valami végtelen történet. Eltöltöttem a Széchenyiben állati sok időt azzal, hogy fejgörcsöt kapjak és kifolyjon a szemem, míg megnézem az összes (kb. 7) újság összes kért számában, nincs-e benne írás a célszemélytől, vagy akár csak egy fél szó róla. Egy újság két számában említették is, és elég nagyot röhögtem rajta, mikor az új színdarabját közvetlenül az "Életuntak" c. hír után (a napi öngyilkosokat mutatták be ebben névvel és címmel, valamint a választott módszerrel, nagyon empatikus), és közvetlenül az egyéb bulvármocsok pletykák előtt. Azért a célszemély ennél kicsit jelentősebb volt, ráadásul ez egy kulturális napilap, de tényleg nem is ez a lényeg, akkor sem, ha vérgáz. A lényeg az, hogy csütörtökön megint ott voltam a könyvtárban, végére értem az utolsó újságnak is, el is küldtem este az összes anyagomat a koordinátornak, és örültem, mint majom a farkának, hogy végre-valahára ettől is megszabadultam így másfél hónap után, és kezd

Ma átjött Blanka, és minimális pletykálkodás, valamint a Jóbarátok Halloween-bulijának megtekintése után megnéztük a Coraline-t, mert már mindketten olvastuk. Nem bántuk meg. Teljesen más, mint a könyv, ott kezdve, hogy van benne egy új szereplő, azon keresztül, hogy a másik anya dühét máshogy ábrázolják, egészen odáig, hogy teljesen máshogy oldották meg a végét is. Nem baj, hogy előbb a könyvet olvastam, mert fordított esetben azt most unnám. Sokkal akciódúsabb a film, ami egyébként stop motion technikával készült, és az imdb-n található képek alapján valami rettenetesen nagy munka lehetett megvalósítani ezt az egészet. A történet lényege azért ugyanaz marad, és nagyon örültem neki, hogy itt valamiféle magyarázatot kaptam rá, hogyan zajlik a másik anya gyerekgyűjtési akciója, még ha nem is árultak el erről túl sokat. A film durván horrorisztikus, nem tudom, hány éves gyereknek engedném először megnézni, mikor gondolnám úgy először, hogy nem fog napokig ágyba vizelni utána. A zene na