LizaGazdija

Van az a mondás, hogy készen vagyok, mint a napi leves. Na, hát én most pont ennyire vagyok készen. Estére meghívott vacsorázni az egyik lány, akivel a holland palacsintázáson ismerkedtem meg, de csak ma délelőtt szólt, és bár azt hittem, menni fogok, végül írtam neki, hogy mégsem tudok, mert még mindig ezzel a kedves kis tanulmánnyal szenvedek, és ma muszáj befejezni, nincs több haladék, kész, vége, holnap leadás. Andi néni, aki a témavezetőm, már így is tuti megver, amikor legközelebb lát - szerencse, hogy én Bécsben vagyok, ő meg Pesten, hehe. Amúgy ahhoz képest, mennyire el voltam keseredve pénteken, hogy milyen nullát alkotok már, egész pofás lett a végére az iromány. Nekem tetszik, hátha nekik is fog :) Még mindig nem érzem elégnek az elméleti hátteret, jóval hosszabb tudományos bevezetőket kéne írnom, különben ebből még baj lesz a disszertációnál. De az a baaaaj, hogy olyan vagyok, mint Andi néni - nem úgy dolgozom, hogy összegyűjtök egy csomó irodalmat, aztán abból kotyvaszt...

Ha emlékeztek, tavaly áprilisban voltam Horvátországban egy konferencián, ahol egy népszerű horvát gyerekkönyvet (Ivana Brlic-Mazuranic: Dikics inas csudálatos viszontagságai) hasonlítottam össze egy magyarral (Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér), mégpedig abból az apropóból, hogy ugyanazon évben adták ki őket. Az előadásból tanulmányt is kellett írni, aminek a leadási határideje április 17. volt. Mármint 2013. április 17., a kiutazásom napja. Akkor el is küldtem a szövegemet. Elég sokat olvastam hozzá, elég sokáig írtam, Andi nénivel együtt is átnéztük, szóval nem egy két óra alatt összecsapott izéről volt szó. Idén, tehát 2014. márciusban megjött a reakció: nem elég magas színvonalú, így nem kerül be a konferencia tanulmánykötetébe. Meglepődtem, mert eddig még egyik tanulmányomra sem mondtak ilyet, de elfogadtam. Aztán írtak, hogy ha a két bírálat és a kapcsolattartóm segítő megjegyzései alapján átdolgozom, mégis bekerülhet a kötetbe. Neki is álltam elolvasni a bírálatokat,...

Felmondott az egyetemen a kedvenc amerikanisztikás tanárom, aki egyben a témavezetőm is volt, Ryan. Nagyon elszomorított a hír, pedig már hány éve nem vagyok egyetemista*. De Ryan az amerikanisztika szakhoz tartozik, szerves része, kell oda. Azt sem tartom kizártnak, hogy elhagyja az országot, miután a jövőbeli terveit illetően úgy fogalmazott, hogy " I am ready for new challenges, preferably those that are freelance and allow us to be mobile", tehát készen áll az új kihívásokra, lehetőleg olyanokra, amik lehetővé teszik, hogy szabadúszó és mobilisabb legyen. Mindenképpen el kell mennem vele kávézni egyet, beszélgetni még egy jót, mielőtt még örökre elveszítem a lehetőséget. End of an era. *Négy és fél, wow. Az pont annyi, mint amennyi ideig az voltam.

Van több is, de egyet osztanék meg a közzel. Ha valaki elmegy egy konferenciára előadni, nagyon rosszul néz ki, ha nem tudja fejből a szövegét, úgyhogy érdemes talán megtanulni, vagy ha ahhoz túl hosszú (vagy az idő túl rövid), akkor esetleg készíteni egy ppt-t, aminek egyik előnye, hogy vázlatként szolgál az előadónak, a másik meg az, hogy a hallgatóság sem fordul le a székről unalmában. Ehhez kapcsolódik egy további tanulság, miszerint batár nagy, visszhangos termekben hangosítás nélkül konferenciát tartani legalábbis bátor.

Ma felrémlett előttem az a szörnyű lehetőség, hogy esetleg nem fogok tudni megszabadulni az indexemtől, ami egyébként már nem is létezik. Végre összehoztam a találkozót az egyik célszeméllyel, akinek be kell vésnie az igazolást, hogy minden tárgyat teljesítettem, abszolutóriumot kaphatok, de ő azt mondta, a tanulmányis hölgy rosszul tájékoztatott, már egy éve megváltozott a szabály, és nem is neki kell bevésnie, vagy legalábbis nem azt. Sírok.

Tegnap rájöttem, hogy még nem adtam le az indexemet, úgyhogy ma gyorsan berohantam az egyetemre, hogy pótoljam ezt a mulasztást. A leadási határidő amúgy holnap van. A mai eseménysor is arról győzött meg, hogy soha többet ELTE. A beszélgetéseket K.K.-val, a tanulmányissal folytattam. - Jó napot, miben segíthetek? - Jó napot kívánok, az indexet hoztam vissza. - Lefénymásolta? - Nem. Le kellett volna? - Hát, szeptembertől nem lesz index, úgyhogy ha szeretné, hogy megmaradjanak a tanegységek, érdemes lefénymásolni. Vagy bízhatunk a Neptunban. - Ne, a Neptunban ne bízzunk! - Jó, akkor ha kimegy a hátsó bejáraton, a Bródy Sándor utcáról nyílik a Szentkirályi utca, és az első sarkon van egy fénymásoló. Ez alig tíz perc séta az egyetemtől, teszem hozzá. Már itt felforrt az agyvizem. Sehol semmi utalás erre a hülyeségre, hiszen nyilván még épp időben tudom meg, hogy ez van, amikor leadnám a hülye indexemet. Mindegy, odamentem, lefénymásoltam minden oldalt, amin csak írás van, aztán v...

Mivel B.K. nem reagált semmit a kérésemre, hogy hirdesse meg a hiányzó tanegységet, bementem 9-re a tanulmányishoz, K.K.-hoz, és mondtam neki, hogy választ nem kaptam, nem tudom, meghirdette-e a tanegységet, vagy most mi van. Megnézte, mondta, nincs itt meghirdetve semmi, kész, ez van. Mondtam, ez baj, mert ma van bent az oktató, aki aláírhatná az indexet. Mondta, akkor írassak vele egy A4-es lapra egy igazolást, hogy elvégeztem a tanegységet, aztán majd lesz valami. Erős kétségeim voltak afelől, hogy az MA felvételi kellős közepén az oktató fog-e nekem igazolást irkálni, de más lehetőség nem lévén kénytelen voltam bólogatni és beletörődni, hogy ennek sosem lesz vége. Már éppen kifordultam volna az irodából, amikor K.K. utánam szólt, hogy most érkezett meg B.K. válasza (másolatban elküldte neki is), miszerint ő meghirdette a tanegységet a félév elején, csak valami elképesztően idétlen kódon. K.K. percekig ült a Neptun fölött, és röhögött, és mondogatta, hogy ez döbbenetes, ő ilyet mé...

Az előzményekről annyit, hogy a Neptun egy fos, elnézést kérek a kifejezésért, de az. Használhatatlan, idióta felület, valószínűleg csak annak jó, aki pénzt kapott érte, hogy nálunk is bevezessék. Azzal nyitott, hogy nem engedte felvinni a rendszerébe a doktori iskolánk által meghirdetett tanegységek mintegy kilencven százalékát. Tehát nem arról van szó, hogy a hallgatók nem tudták felvenni a tanegységeiket, hanem konkrétan arról, hogy a tanszékek eleve fel sem tudták tölteni azokat. Ezért aztán élénk e-mailes kapcsolatba bonyolódtunk a tanulmányi ügyintézőnkkel, B.K.-val, akinek cuki kis táblázatban elküldtük, mely tanegységeket vennénk fel, ha lehetőség volna rá, és azt ígérte, majd a félév folyamán valahogyan kicselezi a Neptunt, feltölti a tanegységeket, majd egyesével felveszi a doktori iskolánk néhány száz hallgatójának a kívánt tárgyakat. Ma aztán bementem az egyetemre, felvettem az indexemet. (Mivel csak egy-két embertől kell aláírás per félév, halál fölösleges májusban felve...

Annak a drága embernek a számára, akinek a lelkén szárad, hogy most már nálunk is Neptun van, annyira szívesen megteremteném a lehetőséget, hogy próbálja meg elvégezni az egyetemet a Neptun használata mellett. Annyira megérdemelné. Annyira.* Miért ekkora szívás az egyetem? jeligére. *Majd ha már nem áll fenn annak a veszélye, hogy dührohamot kapok, elmesélem részletesen. Gyönyörű történet.

Ne akarjatok vonattal és/vagy busszal eljutni valamely horvát kistelepülésre, különösen akkor ne, ha nektek kell megszervezni az utazást, mert agybajt fogtok kapni. Már azt hittem, minden sínen van, kiderítettem, hogy megvan az oda-vissza utazásom kb. 20 ezer forintból, ráadásul mégsem az éjszaka közepén érek majd le, hanem az éjszaka elején, és örültem vala, amikor is észrevettem, hogy a BusCroatia, ami Horvátország összes buszának indulását, érkezését és megállóit tartalmazza, szerepelteti ugyan azt a buszt, amivel én Zágrábból el akarok jutni nevezett kistelepülésre, ellenben a zágrábi központi buszpályaudvarnak, ahonnan indul ez a busz, van egy saját honlapja, azon is fent vannak az onnan induló buszok, és lássatok csodát, azok között pont nem szerepel az a busz, amit én kinéztem. Kellett ez nekem, mint egy hátba verés. Most már kénytelen lesz világszínvonalú lenni ez a konferencia, különben lehet, hogy baromi ideges leszek. Ja, nem, már most is baromi ideges vagyok (lennék, ha n...

Mivel felújítás volt az iskolában nyáron, aminek nem értek a végére nyáron, kicsit csúsztunk az évkezdéssel, így nekem tegnap meg ma voltak meg az idei első óráim. Három csoportom van, mindegyikkel heti egyszer találkozom. Az egyik tavalyi, a "szívem csücske" csoport, legalábbis úgy emlékszem, egyszer mondtam ezt róluk. (Erre sem keresek bizonyítékot.) Velük most kevesebbet leszek, mint tavaly, amitől én is szomorú voltam sokáig meg ők is. Ez azért jólesik, bár nem örülök, hogy szomorkodnak, úgyhogy jól meg is vigasztaltam őket, elmondtam, miért lesz ez így nagyon jó. (De azért azt is elmondtam, hogy én is szomorkodtam ezen, nehogy azt higgyék, mégis direkt szabadultam meg tőlük részben.) A másik két csoportom új, mindkettőben okos, kedves, érdeklődő emberek ülnek, akik szeretnének tudni angolul. Jó kis félévnek nézek elébe: ha minden úgy lesz, ahogy elsőre éreztem, csak öröm lesz benne. Még egy új csoport van, akikkel nem találkoztam, ők főiskolások, és már nagyon várom,...

nem lett jobb élmény az ELTE-BTK beiratkozás programja. Hét éve a magam nevében, ma meghatalmazottként vettem részt rajta. 9-re kellett menni, és kapásból egy óra sorban állással nyitottunk. Volt, aki ezt az időt beszélgetéssel töltötte, mások unatkoztak, én olvastam Rejtő Jenőtől az Egy bolond százat csinál című regényt. Néha kicsit előrébb haladtunk, de azért összességében 30 métert egy óra alatt megtenni húzós. A sorban állás végén megérkeztünk két asztalhoz, ami mögött két (szerintem) HÖK-ös ült, akik ellenőrizték az összes papírt, amit a kiküldött behívó szerint el kellett vinni. Amikor a srác, akihez kerültem, meglátta, hogy meghatalmazott vagyok, nekiállt hálaistenkedni, de végül nem volt velem baj, mert a megbízóm (az egyik tanítványom) tud szöveget értelmezni, ezért az összes felsorolt papírt odaadta nekem, én meg elvittem ezeket. Nem minden meghatalmazott volt ilyen mázlista: az előttem sorra került lánynak például a párja hat felsorolt itemből kettőt adott oda, égett is a ...

Idén is június 21-re esett a szereplésem, Roald Dahl Matildájáról beszéltem és annak fordításáról. Igaz, a filmrészletem nem indult el a ppt-ben, de gyorsan megoldottam a kérdést, elindítottam ppt-n kívül, és úgy sikerült. Utána sokan megdicsértek, több tanár is, apu is. Nagyon jó érzés volt! Eljött egyébként J. Andi, Blanka, Zsuzsa néni, Éva néni és apu. Idén nem fagyiztunk utána, de én itthon rendeztem privát fagyizást. Ráadásul kaptam Andi nénitől egy szuper könyvet, és a tavalyi konferencia előadásait is könyv formátumban. Szuper!

Ha szokásom lenne inni, most tuti megbontanék egy üveg pezsgőt. Végére értem az Alice-tanulmánynak, juhú! 32 oldal szöveg, két oldal bibliográfia, tök leszívott agy, ez az eredmény. Ezért csak belül ujjongok, kívül úgy nézek ki, mint akit agyonvertek, és hányingerem is van. Nem szoktam én hozzá az éjszakázáshoz, hát még ahhoz, hogy éjszaka 6-7 óra hosszan koncentráljak. Brrr. Ha majd megtudom, megjelenhet-e a mű, és ha igen, hol, tájékoztatom a kedves olvasóközönséget, hátha örültök :) Egyelőre viszont elmegyek aludni.

Sajnálom, ez egy ilyen bejegyzés, mert büszke vagyok a mai teljesítményemre. Ennyire örülök magamnak: Reggel kimentünk Tomival Nagyi elé a buszhoz, és bevittük a kórházba, ahol az aneszteziológussal kellett megbeszélnie a szerdai műtét részleteit. (Azért nem mondom meg, mi baja, mert biztos nem örülne neki, hogy kiplakátolom vele a blogot.) Utána elmentünk egy minishopping-körútra, ahol is ki-ki kapott ebédet, innivalót meg én egy könyvet a szülinapom alkalmából (Csukás Istvántól a Keménykalap és krumpliorrt, alig várom, hogy elolvassam). Utána Tomi hazavitte Nagyit, de én nem tudtam velük menni, mert a tegnapi blamázs után ma már muszáj volt könyvtárba menni. Így is arra számítottam, hogy még holnap is ott fogok ülni. 12:30-kor ültem le az asztalhoz az általános olvasóteremben, innentől 5-ig megállás nélkül dolgoztam. Igaz, már 4-kor elkezdtem nyűglődni, és ahogy telt-múlt az idő, egyre rosszabb lett a közérzetem, míg a végén már annyira elegem volt, hogy nem bírtam odafigyeln...

Már félév elején úgy éreztem, hogy fel fogok robbanni, amikor beküldtem a cikkemet a témavezetőm ajánlásával, hogy tegyék ki a doktori honlapra, erre visszajött egy e-mail, hogy mostantól két ajánló kell, ki nekem a másik. Tegnap este 11-kor kaptam egy újabb e-mailt, hogy létrehoztak egy adatbázist, ahová mindenki szépen töltögesse fel a tudományos munkái címét, megjelenésük helyét és időpontját, valamint a szövegét, mégpedig gyorsan, mint a szél, mert különben. Én ezeken annyira ki tudok borulni. Nagyon örülök, hogy egyre nehezebben teljesíthetőek a képzés feltételei, tényleg, most aztán már komolyan úgy érzem, hogy húha, igazi DOKTOR lesz belőlem. Csak nem lehetne, hogy ezeket az új ötleteket az újonnan érkezőknek vezessék be? Halálosan fárasztó, hogy van félévente két ilyen új kitaláció, ami mindenkire vonatkozik. Mellesleg Livi éppen ma mesélte (mert volt nálunk, megünnepeltük a karácsonyt!!! meg a születésnapunkat is), hogy azt is egy ilyen kis vezetői összejövetelen döntött...

Elmentem ma a könyvtárba, gyanútlanul kikértem az előírt újság egyik évfolyamát a kettőből, amit át kell néznem híres írónk után kutatva. Ki is adták: öt darab böhöm nagy kötetben, de akkorában, hogy ilyet csak középkori kódexek esetében lát az ember. Természetesen napilap, természetesen minden lapszám megvan, természetesen szökőév is volt 1908-ban. Egy lapszám átlagosan 30 oldalas, és bár hétfőnként nem jelent meg, vasárnaponként dupla számmal jelentkezett. Lehet benne találni érdekeseket, nem arról van szó. Például kiderült, hogy nem kedvelték a nyugatosokat, mert nem magyar témákról írtak mindenáron, és külföldi szerzőket majmoltak Arany helyett. A szerkesztőség álláspontja szerint legalábbis. Reklámozták is agyba-főbe az igazi magyar szerzőket, hát, mit mondjak, egyikük sem került be a "nagyok" közé, sőt a többségnek teljes feledésbe merült mára a neve. Ennél is izgalmasabb, amikor szembe jön egy cikk, miszerint a mesék káros hatással vannak a gyerekek agyára, amúgy meg...

Beindult a pörgés, nem kispálya ez a hét. Meg a következő 2-3. Délelőtt voltam koreai gyereknél angolozni, aztán voltam Blankával meg Tomival kirándulni. Ez utóbbi program lehetett volna tökéletesen szuper is, csak néhány akadály gördült elém: a kutya konkrétan teljes terjedelmében összehányta a hátsó ülést odafelé, így fél fenékkel és felhúzott lábakkal kuporogtam jó húsz percet, ami már adott egy alaphangulatot. Közvetlenül a kiszállás után Tomi meglepett egy tök igazságtalan beszólással, ami tovább rontott a helyzeten. A pontot az i-re az tette fel, amikor Marcika gondolt egyet Nagykovácsiban, átrohant az út túloldalára, majd a "Maradj!" felszólításra fütyülve visszarohant, éppen akkor, amikor mindkét irányból odaért egy-egy kocsi. Nem tudom, min múlt, hogy nem vasalták ki, de hogy nem rajta, az éppen elég. Innentől kezdve beindult a vita, hogy akkor ez a kutya most okos vagy idióta és még engedetlen is, és akkor ezzel tetőzött a hangulat. Mindettől függetlenül volt több...

hogy hétkezdésnek erős lesz a kedd. És milyen igazam volt!

Még múlt héten kiderült, hogy be kéne menni a Szabó Ervinbe is, hogy ott is nézzek meg egy olyan újságot, amit a Széchenyiben már megnéztem, hátha olyan lapszámok is megvannak itt, amik ott fönt nincsenek (őszintén bízom benne, hogy nem ez a helyzet, mert már tele a hócipőm ezzel az egésszel, hogy két hónapom ment el erre a szuper projektre, amihez amúgy se a témámnak, se az érdeklődésemnek semmi köze nincs, úgyhogy most már legyen vége). Ma lett volna időm rá, közvetlenül tanítás után akartam menni reggel, aztán eszembe jutottak több embertől hallott történetek, hogy a szekrények rejtélyes módon kiürülnek néha, mire visszaér a holmik tulajdonosa, ezért úgy döntöttem, hazajövök, és délután megyek vissza egy szál válltáskával, hátha azzal beengednek. Indulás előtt megnéztem, mennyi a beiratkozás, és kissé sokkolt, amikor megláttam az összeget: 2100 Ft három hónapra. Fél óra múlva rájöttem, hogy ez nekem 1050 Ft, de még így sem tetszik az ajánlat. Soha, ismétlem, SOHA nem megyek a Szabó ...