Második nap
Ma délelőtt csenrézi beavatás volt, amiben mindenki részesülhet vallástól függetlenül, csak a legutolsó részre mondta a dalai láma, hogy az csak buddhistának szól. Én az első két részben nem vettem részt, semmi kedvem nem volt, fájt a torkom, a fülem, a gyomrom, elég feldúlt is voltam. A másik háromban már igen, így viszont a beavatást nem kaptam meg, csak az áldást - azt az is megkapta, aki egyik részt sem csinálta. Nem kell egyébként nagyon "izé" dolgokra gondolni: kellett inni pár csepp vizet (nektárt), kaptunk egy áldászsinórt (vagy esetleg más volt a neve, nem tudom már), valamint fel kellett tenni a fejünkre egy kis piros szalagot. A dalai láma ma is vicces volt, jó kis anekdotákat mesélt.
Érdekes kontraszt volt, hogy a magyar gyerekek úgy 6 év alatt nonstop visítottak mindkét nap, időnként fel-alá rohangásztak, ehhez képest a buddhista szerzetesek ölében ülő hasonló korú gyerekek vagy fegyelmezetten figyeltek, vagy békésen aludtak. Egyébként eléggé idegesítő, amikor 2 órán keresztül visít az ember fülébe egy 3 éves gyerek, miközben valaki meg amúgy előadást tart a színpadon... Mindegy, gyerek, ez van. Mint a dalai láma megjegyezte: a gyerekeknek kell a szabadságérzés, ők rakoncátlankodni szeretnek, majd kinövik.
Ma is hasonló körülmények uralkodtak az arénában, mint tegnap, így aztán megint akárhányszor körülnéztem, legalább minden negyedik ember aludt vagy küzdött az elalvással. Volt, aki a tegnapi napból rutint szerezve hozott magának felfújható nyakpárnát felfújt állapotban, és mikor először biccent előre a feje, szépen elővette a párnát, és nem küzdött. Én szorgalmasan tömtem a fejem kólával meg csokival, hátha ébren tart, és viszonylag jó eredményt sikerült elérni. Azért a félhomályban kb. 27 fok nem a legideálisabb a koncentráláshoz :)
Ma több hírességre is felfigyeltünk: a mellettünk lévő szektorban Falusi Mariann ült, délután meg mögöttünk Laár András. Ez utóbbi azért volt vicces, mert anyu egyik tai chis társa vett a büfénél egy Laár-CD-t, majd mikor visszajött, megtorpant a sor végén, és így szólt: "Jé, de jó, hogy találkozunk! Aláírná a CD-met? Most vettem." Ezen Laár is nagyon nevetett. Hát igen, állítólag nincsenek véletlenek.
A program végén a dalai láma megáldotta a konferansziékat, majd megáldotta a tolmácsokat is, a magyar-angolost meg is ölelte. Tök jó :)
Örülök, hogy elmentünk rá, érdekes volt, jó, hogy hallottuk élőben beszélni, és nem lett kevésbé szimpatikus a buddhizmus, mint eddig volt. Megkérték a konferansziék a búcsúban a dalai lámát, hogy jöjjön máskor is. Remélem, eljön, bár nem vagyok benne biztos, hogy megint elmennék az előadására. De a netes közvetítésbe azért biztos belekukkantanék :)
(Azért lett kissé összefüggéstelen a poszt, mert eléggé fáradt vagyok, és nehezen kaparom össze a gondolataimat. Bocsi.)
Érdekes kontraszt volt, hogy a magyar gyerekek úgy 6 év alatt nonstop visítottak mindkét nap, időnként fel-alá rohangásztak, ehhez képest a buddhista szerzetesek ölében ülő hasonló korú gyerekek vagy fegyelmezetten figyeltek, vagy békésen aludtak. Egyébként eléggé idegesítő, amikor 2 órán keresztül visít az ember fülébe egy 3 éves gyerek, miközben valaki meg amúgy előadást tart a színpadon... Mindegy, gyerek, ez van. Mint a dalai láma megjegyezte: a gyerekeknek kell a szabadságérzés, ők rakoncátlankodni szeretnek, majd kinövik.
Ma is hasonló körülmények uralkodtak az arénában, mint tegnap, így aztán megint akárhányszor körülnéztem, legalább minden negyedik ember aludt vagy küzdött az elalvással. Volt, aki a tegnapi napból rutint szerezve hozott magának felfújható nyakpárnát felfújt állapotban, és mikor először biccent előre a feje, szépen elővette a párnát, és nem küzdött. Én szorgalmasan tömtem a fejem kólával meg csokival, hátha ébren tart, és viszonylag jó eredményt sikerült elérni. Azért a félhomályban kb. 27 fok nem a legideálisabb a koncentráláshoz :)
Ma több hírességre is felfigyeltünk: a mellettünk lévő szektorban Falusi Mariann ült, délután meg mögöttünk Laár András. Ez utóbbi azért volt vicces, mert anyu egyik tai chis társa vett a büfénél egy Laár-CD-t, majd mikor visszajött, megtorpant a sor végén, és így szólt: "Jé, de jó, hogy találkozunk! Aláírná a CD-met? Most vettem." Ezen Laár is nagyon nevetett. Hát igen, állítólag nincsenek véletlenek.
A program végén a dalai láma megáldotta a konferansziékat, majd megáldotta a tolmácsokat is, a magyar-angolost meg is ölelte. Tök jó :)
Örülök, hogy elmentünk rá, érdekes volt, jó, hogy hallottuk élőben beszélni, és nem lett kevésbé szimpatikus a buddhizmus, mint eddig volt. Megkérték a konferansziék a búcsúban a dalai lámát, hogy jöjjön máskor is. Remélem, eljön, bár nem vagyok benne biztos, hogy megint elmennék az előadására. De a netes közvetítésbe azért biztos belekukkantanék :)
(Azért lett kissé összefüggéstelen a poszt, mert eléggé fáradt vagyok, és nehezen kaparom össze a gondolataimat. Bocsi.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése