Vagy valami olyasmi. Van egy család, ahol a gyerekekkel nem foglalkoznak külön, nem játszanak velük, nem énekelnek nekik (na, tessék, csak van ilyen is), nem kapnak papucsot, hiába hideg a padló télen, és hiába vannak nonstop megfázva ősztől tavaszig, nem törlik meg az orrukat, és orvoshoz sem kerülnek. Az egyiknek egyszer csontja tört, két nap múlva vitték orvoshoz, és meglepődtek rajta, hogy ordít a doki - én azon jobban, hogy nem értesült az esetről a gyámügy. Szerencsétlen gyerek jól megtanulhatta, kire számíthat, ha baj van, a világon senkire egész konkrétan. A szülőknek az a magyarázatuk erre a sok meredek dologra, hogy nem kell a gyereket tutujgatni, fontos a természethez minél közelebb élni, és a gyereket régen, a természetben sem tutujgatták, ami szerintem nettó hülyeség. Felnőnek azok maguktól is. Szegény gyerekek, nagyon kemény lehet így felnőni. A szülőket meg nem értem. Nem szeretik a gyerekeket? De akkor miért vállalták őket? Ha viszont mégis szeretik, mi lehet az a sze
