LizaGazdija

November második felében hazamegyek CELTA-zni. Már töltöm a jelentkezési lapot (van benne nyelvi teszt meg fogalmazás meg minden, mi szem-szájnak ingere, szóval több órás program), várhatóan holnap le is adom. Megkérdeztem, még vannak helyek novemberre. December közepére ér véget a tanfolyam, akkor már nem jövök vissza, hogy egy héttel később hazamehessek karácsonyozni. Maradok a fenekemen, otthon töltöm az ünnepeket, de amint kezemben a papír a CELTA-ról (amennyiben sikerül, de remélem, sikerül), megint körbeküldöm az önéletrajzomat az itteni nyelviskoláknál, és reménykedem benne, hogy valakitől kapok állást. Ha így lesz, visszajövök. Nevenával megpróbálom megbeszélni ezt a Zwinschenmietét, remélem, belemegy, és akkor megmarad a szobám, mégsem fogok két hónapig a semmire fizetni egy kalap pénzt. A CELTA után alig marad pénzem, ezért is kell most lépnem, amíg legalább ki tudom fizetni a tanfolyamot, nem bukom el azt az összeget is a semmire. Először szomorú voltam amiatt, hogy hazamegy

el sem hinném, ha nem látnám a szememmel. Mondjuk magamat se hinném el, ha nem látnám a saját szememmel. Tegnap Nadine-nal és a főnökkel is megbeszéltem, hogy ma jövök utoljára. Nem örültek, mert kevés az ember, de deal. Én ma úgy is mentem be, hogy utolsó nap, vittem Nadine-nak némi csokit, hogy megköszönjem a kedves betanítását (nem ironizálok, tényleg kedves volt, kivéve azt a néhány alkalmat, amikor nem), erre megjött a főnök, aztán kérdezte, mit csináljunk most velem. Nem is értettem a kérdést, mondtam, szeretnék menni, ahogy megbeszéltük. Kérdés: "És akkor még maradsz 14 napot? Tudod, felmondási idő..." Erre először összekapartam az államat a földről, majd kedvesen, mosolyogva mondtam, hogy nekem olyan nincs, mert próbaidő alatt vagyok. Erre ő: "Akkor jófejségből. Egyelőre nincs másik ember." Ahha, oké. Na és itt jön az, hogy nem hiszem el magamat - azt mondtam, nem maradok 14 napot, de jövő hétfőtől péntekig még tudok menni. Ennek nagyon örült. Még azért se