LizaGazdija

Eddig kétszer voltam, plusz egyszer kísérőként. Ma megint volt szerencsém kalandparkozni egyet, mégpedig Blankával. Neki ez volt az első élménye, és szerencsére pozitív élmény lett :) Van egy rövid oktatás az elején, amit én nem is bánok, mert mindig elfelejtem, mire megint megyek, hogy pontosan mit és hogyan kell csinálni. Ez azért van, mert túl ritkán járok. (Nem, memóriagondjaim nincsenek. Szerintem.) Az oktatás után van egy gyakorlópálya, amin az összes típusú akadály szerepel, csak kicsiben, a földtől kb. fél méterre, és az egészen végig lehet menni kb. három perc alatt. Ezen kívül 145 cm-en felüli versenyzőknek öt pálya áll rendelkezésükre: egy kezdő, egy középhaladó, egy haladó, egy extrém (ezen csak valamelyik ott dolgozóval lehet végigmenni, egyedül nem) és az óriás csúszópálya, ahol is először fel kell mászni nagyon, de tényleg nagyon magasra, aztán négy vagy öt brutál hosszú csúszást eszközölni, majd kikötni a földön. Én az eddigi kalandparkozások során egy dologtól félte

tegnap meghalt. Nem ismerem a munkásságát, nem olvastam se regényét, se fordítását, csak a hírhedt trilógia fordításának elemzését Leiter Jakabéknál. Ennek ellenére úgy érzem, szomorú, hogy ez a sorozat volt az utolsó munkája. És persze nyugodjon békében.

Az emberek nem változnak. Nyolc-tíz év alatt sem. Ugyanaz a hanghordozás, ugyanazok a gesztusok, ugyanazok a kommunikációs stratégiák. Minden ugyanaz. Annyira kíváncsi lennék, én is ugyanaz vagyok-e.

Néhány hónapja minden reggel elolvasom a horoszkópomat. Nem mintha hinnék benne, vagy különösebben érdekelne, magamtól biztosan nem keresnék rá. De van egy volt osztálytársnőm, aki kos, mint én, és minden reggel kirakja az aznapi horoszkópját munka előtt. Én meg elolvasom. Aztán egy óra múlva elfelejtem. Így sosem tudom meg, hogy a horoszkóp még mindig hülyeség.