John Anderson, szívem, John
Robert Burns: John Anderson, szivem, John John Anderson, szivem, John, kezdetben, valaha hajad koromsötét volt s a homlokod sima. Ráncos ma homlokod, John, hajad leng deresen, de áldás ősz fejedre, John Anderson, szivem. John Anderson, szivem, John, együtt vágtunk a hegynek, volt víg napunk elég, John, szép emlék két öregnek. Lefelé ballagunk már kéz-kézben csöndesen, s lent együtt pihenünk majd, John Anderson, szivem. (Szabó Lőrinc fordítása) Mennyire szerettem ezt a verset a gimiben! Hányszor elolvastam! Most a Moly címlapján találkoztam vele újra, mert ma van a költő születésének 255. évfordulója, amiről a Moly ezzel a verssel emlékezik meg. Nekem meg kicsit belesajdult a szívem, és arra gondolok, mennyire szeretném én is megtalálni a magam John Anderson, szívem, Johnját.