Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 12, 2014

Hogy áll a fordítás?

A hétvégén 50 oldalt csináltam meg, maradt még 50. Célegyenes! Ha egyszer a végére érek, megígérem, sosem csinálok többet ilyet. Ilyet, hogy az első másfél hónapot eltöltöm lelki mizériákkal meg egyéb nyöszörgésekkel, aztán másfél hónap alatt kell olyan minőségű fordítást rittyentenem, amilyet elvárok magamtól. Persze az sem volt feltétlenül okos ötlet, hogy a három hónapból az egyik a december legyen, amikor - hosszú évek tapasztalata alapján - semmi másra nincs erőm és időm gondolni a karácsonyon kívül. Nem baj, a tanulság már megvan, egyszer én is lehetek ilyen, és közben nagyon reménykedem, hogy nagyon jól meg fog oldódni a dolog.

Sűrű éjszaka

Kétszer is férjhez mentem álmomban, ráadásul egy nap alatt, ráadásul nem ugyanahhoz a fiúhoz, ráadásul egyik fiúval sem beszéltük meg, mi lesz az asszonynevem, és egyiküknek sem tudtam a vezetéknevét (pedig a valóságban persze mindkettőjükét tudom), viszont  az esküvő mindkétszer anyuék nappalijában volt, amihez valamiért tartozott egy torony is. Furcsa dolgok ezek.

10. Budapesti Nemzeti Cirkuszfesztivál

Kép
Január 9. és 13. között kerül megrendezésre a fesztivál, ami a cirkuszi világ egyik legrangosabb versenye. 1996-ban volt az első alkalom, kétévenként ismétlődik. Olyan, mint egy sima cirkuszi előadás, csak sokkal nagyobb a tét, miután szakmai zsűri figyeli a műsorszámokat. A zsűri tagjai a világ legjobb cirkuszainak igazgatói, elismert cirkuszi szakemberek. Európától Amerikán át Kínáig mindenféle országból érkeztek tagok. És versenyzők is. Sokkal nagyobb durranás az egész, mint egy sima műsor, nagyobb feneket is kerítenek neki, sokkal jobban bereklámozták, egyszóval nem kismiska ez, ezért is örülök, hogy ott lehettem, ha már ilyen cirkuszrajongó lettem felnőtt koromra. Nem ment simán a dolog. Még sosem történt velem ilyesmi. November elején vettem meg a jegyemet, miután meggyőztem magam, hogy egy csütörtöki edzést ki tudok hagyni, nem halok bele, de akkor is az "A" műsort szeretném látni, viszont nem hétvégén, mert hátha akkor ünnepeljük anyu szüli-névnapját. (Nem. De ezt a