Tavaly óta a helyzet nem sokat változott, még mindig jó hely. 9-kor találkoztunk anyuékkal és Katáékkal a ház előtt, aztán két kocsival indultunk Gárdonyba. Szuperül haladtunk egészen az MO-ás felhajtóig, ahol is beállt a sávunk, és Martonvásár végéig gyalogtempóban haladtunk. Végül délre értünk a strandra. Tuti jó volt, amikor 10-re szerettünk volna ott lenni, hogy a legnagyobb hőség előtt már pancsolhassanak a kicsik. Amikor megérkeztünk, Kata Matyit kapta ki a gyerekülésből, mert szegénykém az utolsó száz méteren nagyon elkeseredett, én meg Bencét, aki odafőtt az ülésébe három óra alatt. Meglepő módon találtunk árnyékot még délben is, úgyhogy gyorsan le is csaptunk rá. A pancsolásnak nem volt akkora sikere, mint vártuk. Bence csak Kata ölében volt hajlandó bemenni a Nagy Vízbe (ő hívja így), pedig odafelé végig azt mondogatta: "Megyünk Nagy Vízhez. Mindjárt ott vagyunk. Beugrom Nagy Vízbe. Viszem kacsát." Amikor még víz is érte a lábát, akkor kétségbeesetten sírt, és követ