Régen szerettem, ha csak öten-hatan voltunk edzésen, mert olyankor végre el lehet férni, lehet levegőt kapni. Most nyomasztott, egészen sírhatnékom lett attól, hogy nagyon kevesen voltunk. Fura. Viszont mostanában megtaláltam újabb két számot, amire ugrálunk. A második jobban tetszik, pedig az is végtelenül depis, mégis napok óta meghallgatom átlag napi nyolcszor. Közben meg döbbenetes a felismerés, hogy én baromi sok mindenből kimaradok, mert nem ismertem a szám eredetijét, és nem tudtam, hogy a pasi, aki énekli, a brit X-Factor kilencedik évadának nyertese, és a döntőben (is?) énekelte a dalt. Nem tudom eldönteni, baj-e, hogy ezekről én lemaradok. De legalább okostelefonom már van! David Guetta - Love Is Gone James Arthur - Impossible Hazafelé meg az Astoria aluljárójában gitározott egy srác, ami nem meglepő, mert minden este van ott egy gitáros srác, de ez a mai ezt énekelte, és én ezen elmosolyodtam, édes nosztalgia: Cápali és Cápeti :)
