LizaGazdija

Valamikor 9 körül keltünk, de lehet, hogy már 8-kor fent voltunk, ugyanis meg kellett csinálni a mézeskalács házikót apunak. Sikerült. Én olyan boldog voltam, mikor ház lett belőle! Már meséltem tavaly, hogy először kb. 12-13 évesen találtam ki ezt az ajándékötletet, anyuval bele is vágtunk, de nem sikerült, nem lehetett összeállítani a lapokat házzá, és akkor nagyon sírtam, nagyon csalódott voltam. Igaz, anyu becsomagolta az alkatrészeket celofánba, és írtunk mellé üzenetet, hogy ez egy lapra szerelt ház, de jobb kedvem ettől nem lett. Tavaly aztán újra megpróbáltuk, ezúttal Tomival, és megint nem sikerült, mindössze azt értük el, hogy hólyagosra égettem az ujjamat a ragasztáshoz javasolt forró karamellizált cukorral. Idén viszont fehérjehabbal próbálkoztunk, és bejött. Ilyen lett: Jó, nem profi, kidűlt-bedűlt az oldala helyenként, de végre ház lett belőle, és egyébként is, Tomi a saját kezével rajzolgatta a tetőcserepeket. Hozzáteszem, mindent ő csinált, én csak a tésztát gyúrtam

ünneplünk ma: éppen 15 éve annak, hogy Liza minket választott gazdájának. Nagyon örülök neki, hogy már ilyen régen velünk van, annak pláne, hogy még mindig, és remélem, ünneplünk még néhány évfordulót. Egész évben nagyon jó kutya volt, mint eddigi egész életében (néhány kilengéstől eltekintve :) ), és azt a különösen nagy akadályt, a műtétet különösen szépen vette. Remélem, boldog a karácsonya, és ő is örül, hogy velünk lehet. Ez a kép már éjfél után készült róla, kb. 2-kor, ezért kineveztem évfordulós képnek.

Idén 24-re nem sok minden maradt: a WC meg az előszoba kitakarítása, díszítés, faállítás, főzés. A takarítás kb. fél óra volt, és utána az egész lakás átporszívózása még egyszer ennyi, ahogy sejtettem. A díszítés további fél óra, a faállítás talpba faragással és díszítéssel együtt kb. másfél óra. De a főzés… Eleve nem főztünk meg délelőtt, mert akkor még rohangáltunk. Ez hiba volt, de tanulság, hogy 24-én egyáltalán nem szabad már főzni. Egy körül átmentünk Tomi anyukájához. Odafelé a Bakáts téren találkoztunk egy vizslakölyökkel, aki pánikba esve rohangált fel és alá, körül sem nézett, így aztán kirohant egy kocsi elé, és ha egy srác nem fütyül neki, simán kifut a körútra, ahol még könnyebb kocsi alá kerülni. Hiába próbáltuk megfogni, nem hagyta magát, pedig a nyakában lógott a bilétája, nyilván volt rajta név, telefonszám, cím, ilyesmi. Engem nagyon megijesztett a jelenet, és nem is esett jól, mert karácsonykor nem szeretek szomorú dolgokkal találkozni, és azért egy elveszett kutya m