Lovely Bones
Végére értem. Jó sírós volt az utolsó egy-két fejezet. Ez az utolsó mondat is bekerült a valaha volt leghatásosabbak közé: "I wish you all a long and happy life."
Nagyon-nagyon tetszett, mindenkinek csak ajánlani tudom. Most így azt mondhatom, még mindig tetszik a film is. Az Ózhoz tudnám hasonlítani a helyzetet: a film is nagyon jó, a könyv is nagyon jó, csak sok közös nincs bennük. Ugyanaz a történet, a fontos jelenetek egyeznek, csak máshogy meséli el a könyv meg a film. A Lovely Bones esetében az történt, hogy alig változtattak meg valamit a filmben, viszont nagyon sok mindent kihagytak. Jól választották ki azokat a jeleneteket, amiket meghagytak, és az is jól sült el, amikor két jelenetet összevontak.
A könyvben tényleg jobban ki van dolgozva a családi viszonyok kérdése, nyilván a több jelenet miatt, és nagyon-nagyon érdekes az egész. Legjobban az a rész tetszik, amikor az édesanya hosszú évek után hazaérkezik, és erre reagálnak a gyerekei.
Tulajdonképpen happy end a vége: a gyilkos elnyeri méltó büntetését, a család meg magára talál. Sosem lesz meg a kislány holtteste, sosem tudják meg, pontosan mi történt vele, ami talán jobb is – egész pontosan még az olvasó sem tudja meg, annyira szörnyű.
A könyv azért íródott, mert az írónővel, Alice Sebolddal első éves egyetemista korában olyasmi történt, amin nem tudott túllépni. A suliból a kollégiumba menet valami aluljáróban megerőszakolták, és amikor feljelentést tett a rendőrségen, azt mondták neki, érezze magát nagyon szerencsésnek, ugyanis pár héttel-hónappal korábban ugyanott egy másik lányt is megerőszakoltak, csak ő nem tudott feljelentést tenni: elvágták a torkát, és megcsonkolták. Ezt elég sokkoló lehetett hallani, nem is tudott a városban maradni, csak évek múlva bírta rávenni magát, hogy visszamenjen és befejezze az egyetemet. Először megírta a történetét, Lucky a regény címe, csak aztán azzal nem volt elégedett, mert túlzottan énközpontú lett, ezért újra nekiült, és megszületett a Lovely Bones. Remélem, segített neki.
Nagyon-nagyon tetszett, mindenkinek csak ajánlani tudom. Most így azt mondhatom, még mindig tetszik a film is. Az Ózhoz tudnám hasonlítani a helyzetet: a film is nagyon jó, a könyv is nagyon jó, csak sok közös nincs bennük. Ugyanaz a történet, a fontos jelenetek egyeznek, csak máshogy meséli el a könyv meg a film. A Lovely Bones esetében az történt, hogy alig változtattak meg valamit a filmben, viszont nagyon sok mindent kihagytak. Jól választották ki azokat a jeleneteket, amiket meghagytak, és az is jól sült el, amikor két jelenetet összevontak.
A könyvben tényleg jobban ki van dolgozva a családi viszonyok kérdése, nyilván a több jelenet miatt, és nagyon-nagyon érdekes az egész. Legjobban az a rész tetszik, amikor az édesanya hosszú évek után hazaérkezik, és erre reagálnak a gyerekei.
Tulajdonképpen happy end a vége: a gyilkos elnyeri méltó büntetését, a család meg magára talál. Sosem lesz meg a kislány holtteste, sosem tudják meg, pontosan mi történt vele, ami talán jobb is – egész pontosan még az olvasó sem tudja meg, annyira szörnyű.
A könyv azért íródott, mert az írónővel, Alice Sebolddal első éves egyetemista korában olyasmi történt, amin nem tudott túllépni. A suliból a kollégiumba menet valami aluljáróban megerőszakolták, és amikor feljelentést tett a rendőrségen, azt mondták neki, érezze magát nagyon szerencsésnek, ugyanis pár héttel-hónappal korábban ugyanott egy másik lányt is megerőszakoltak, csak ő nem tudott feljelentést tenni: elvágták a torkát, és megcsonkolták. Ezt elég sokkoló lehetett hallani, nem is tudott a városban maradni, csak évek múlva bírta rávenni magát, hogy visszamenjen és befejezze az egyetemet. Először megírta a történetét, Lucky a regény címe, csak aztán azzal nem volt elégedett, mert túlzottan énközpontú lett, ezért újra nekiült, és megszületett a Lovely Bones. Remélem, segített neki.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése