Még nem értem a végére, de már csak 80 oldal. A fordítás gyorsan elromlott, igen-igen durva dolgok vannak benne, pl. "kényszerítettem magam, hogy mosolyogjak/elforduljak/felálljak", "elfordult az ajtógomb", "fáradságot éreztem", "éreztem, hogy ahogy hozzáérek, megremeg", "bogarat ültetett a fejébe", "csak nem szerzett egy betegséget?", "úgy nézett le rám Isten, mint a fejembe vert szög", "kezdett esni az eső", "kezdte elpakolni a fonalakat", "megengedtem magamnak a mosoly fényűzését", valamint a férfi főszereplő rendszeresen "sikolt", és a nála 25 évvel fiatalabb női főszereplőt gyakran szólítja "nővérem"-nek. A hátamon feláll ettől a szőr, és nem értem, miért kell ezt tenni Joanne Harrisszel. Döbbenetes. A történettel kapcsolatban is van problémám. Nem nagyon szeretem a 19.-20. századi hősnőket, akiknek fő tevékenységi körük, hogy a kandalló mellett ülnek és migrénjü