A politikus mint ember
Már otthon sem bírtam elviselni, amikor megpróbálták letolni a torkomon, hogy a politikusok is csak hétköznapi emberek, hát nézzem már meg, milyen cukin mosolyognak a feleségükre/férjükre és gyerekeikre, milyen ügyesen főznek pörköltet (vagy mit bánom én, mit), ők is pont úgy eljárnak a szupermarketbe bevásárolni, mint én, és a többi. Eleve nagyon kevés ember magánélete érdekel bármilyen szinten, többek között ezért sem vettem bulvárújságot tinikorom óta. (Meg azért, mert azóta az a véleményem alakult ki, hogy minden bulvárlap, bulvároldal és egyenként minden bulvárhír igénytelen.) De címlapot attól még időnként látok, ha nem is gyakran. A lényeg, hogy engem nem érdekel a politikusból semmi, de tényleg semmi. Legboldogabb akkor lennék, ha arról sem értesülnék, melyik mit működik munka címén, de hát ez nem tűnik kivitelezhetőnek. Van az a furcsaságom, hogy az összes politikust zsigerből utálom, egyiknek sem bírom elviselni a képét, azét se, akivel esetleg bizonyos dolgokban egyetértek,