LizaGazdija

Miután reggel 7-kor a BKK hangosbemondójára keltem, kicsit ideges voltam, de azért a reggeli után elindultam a Margitszigetre futni. Az volt a terv, hogy most már aztán tényleg két kört megyek, de nem jött össze. Az első kör felénél olyan erős hányingerem lett, hogy annak is örültem, hogy egyszer körbeértem, fel sem merült, hogy bevállaljak még egy kört. Ezt az egyet is valami hihetetlenül gagyi idővel sikerült teljesíteni, de mindegy, mozogtam, elfáradtam, a foglalkozás elérte a célját. Itthon aztán aludtam egy órát, attól jobban lettem, úgyhogy elmentem a moziba, és megnéztem a Gru 2-t, aminek az értékelését már meg is írtam. A film után megint aludtam egy órát, úgyhogy arra gyanakszom, talán álomkórral fertőződhettem, bár lehet, hogy egyszerűen végleg visszamormotultam a tavaszi alvászavar után. Miután magamhoz tértem, újfent kimentem a Margitszigetre, letelepedtem a kedvenc mólómra, amit kellemesen ringat a víz, és ott olvastam sötétedésig. Nagyon idilli volt, csak egy kicsit hideg

Ritka az a film, aminek a második része nagyobbat szól, mint az első. Ez sem az a történet, de azért egészen jó lett. Gru jó útra tért, nem akarja már ellopni a holdat, sőt semmit sem akar ellopni: tisztes családapa lett belőle, és csak a kislányainak meg a vállalkozásának él. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen egy ügynök, Lucy, aki a segítségét kéri egy különösen szégyentelen gonosz kézre kerítéséhez. Indul a kaland: veszély, izgalom, szerelmi szál, minden, ami kell. Jó mese ez, nincs vele nagyobb baj, csak nem ér fel az első részhez. Azért a poénokat szerettem, bár az utolsó jelenet, a buli vizuális humora konkrétan fájt. A leghelyesebb szereplő még mindig Agnes, mondom én, hogy nekem is kell egy ilyen kislány. A minyonok* meg verhetetlenek. Nem tudom, kinek jutottak eszébe ezek a sárga idióták, de valami fergeteges szinte minden jelenetük. Az eddigi két rész alapján írt is valaki egy gifekkel illusztrált listát arról, miért lenne jó, ha a minyonok léteznének. Per

vicces vonatkozásai is vannak. Van egy pók a szobában, az asztalomtól fél méterre ücsörög napok óta. Amikor észrevettem, megpróbáltam felporszívózni, mivel félek és undorodom a pókoktól, de nem jártam sikerrel, ezért megkegyelmeztem neki. Azóta minden alkalommal, amikor az asztalom környékén járok, megnézem, megvan-e még, és az esti vihar idején, amikor kinyitottam az ablakot, elgondolkodtam rajta, vajon lehet-e baja a nagy széltől. Kezdek lakótársként tekinteni rá. Azért nevet még nem adtam neki.

arra ébredni, hogy egy kellemes női hang percenként felhívja a figyelmemet arra, hogy baleset miatt villamospótló autóbuszok járnak ott is, ahol amúgy nem járnának: priceless. Egyébként azóta sem kussolt el, tehát lassan fél órája csinálja ezt. Remélem, egészen a forgalmi akadály megszűnéséig tervezik a tevékenység folytatását, hátha egy eléggé felpaprikázódott környékbeli lemegy a metróállomásra, és letolja a hölgy torkán a mikrofont, amibe beszél. Ezek teljesen hülyék. Állati érdekes egyébként, hogy amikor hétköznap délután 3-4 között gyullad ki a metró vagy rohad le a villamos, nem érzik szükségét ennek a típusú utastájékoztatásnak, csak szombat reggel 7-kor. Iszonyú jó volt úgy kelni, hogy azt motyogtam, kussolj már el, de hiába motyogtam ezt, és hiába mondtam később hangosabban is, csak nem fogja be a száját azóta sem, pedig eltelt fél óra. Tudom, tudom, ne lakjak a belvárosban. UPDATE: 8 óra előtt 10 perccel kussolt el végül ez a drága hölgy. Addig percenként bemondta a bemonda