LizaGazdija

Nem gondoltam, hogy az iskola a szülőnek is nehéz. Illetve gondoltam, de más okokra számítottam. A gyermek tankönyveinek többségében nincsenek utasítások, gondolom, azon az elven, hogy úgysem tudná elolvasni azokat. Nos, egyrészt Flóra egyre szebben és folyékonyabban olvas magyarul és németül is, másrészt az elsősök túlnyomó többsége szerintem valamelyik szülővel írja a házi feladatát, és a szülő jó eséllyel tud olvasni. Szóval azért én hiányolom az utasításokat. Például a sor elejére odanyomtattak X darab kettest, egy nagyobbat meg X-1 darab kisebbet, ki lehet találni, hogy a sor végéig kell folytatni a kettesek írását. Végig is írja a sort a gyermek, figyelünk, hogy ott érjen a vonalhoz, ahol kell, majd csillagot kap a házi feladatára, és nem pecsétet, mert a nagyobb kettest háromféle színes ceruzával kellett volna átírni, a kisebbeket meg grafittal. Instant agylob (nekem, a gyerek elfogadja, hogy ez van, különben is elmondta neki a tanító néni, hogy pecsétet csak az kap, aki tökélet...

 Az 5 napos felkészítő végül csak 4 napig tartott, és napi 3 órás helyett csak 2,5 órás volt. Azért, mert csak hárman jelentkeztünk rá, ebből csak ketten mentünk szóbelire is, úgyhogy 20 perc alatt meglehetett volna a szóbeli vizsga kiselőadás részének elpróbálása. (Mármint a feladattípus elpróbálása, a témát persze csak a vizsgán tudta meg mindenki.) Ha 10 ember jött volna, 100 perc kellett volna erre. Végül ráadásul 10 perc alatt túlestünk rajta, mert a másik vizsgázó nem akarta megpróbálni mások füle hallatára, azt mondta, majd csak szombaton fogja csinálni, akkor, amikor csak a két vizsgáztató hallja. Ő egyébként szintén magyar, orvos, 50 biztosan elmúlt, és akkor dolgozhat kórházban, ha megvan a C1. Másfél éve kezdte a németet a nulláról, amikor már látszott, hogy a korábbiaknál is rosszabb világ jön az egészségügyben, amikor pedig bejelentették a felmondási tilalmat, stb., akkor egyből felmondott, amíg még lehetett, mindenüket eladták otthon a feleségével, és egy hónap múlva ...

 A második péntekre kissé félve mentem, miután az első alkalommal 3 órán át tartott a szerepjáték, ami az első óra után számomra már teljesen érdektelenné vált. De jó volt: semmi szerepjáték, csak néhány rövidebb videót néztünk, azokról beszélgettünk, volt egy-két feladat ezekhez kapcsolódóan, és ezzel szépen eltelt az idő. Fenti volt az egyik, nekem nagyon tetszik. Kaptunk hozzá szöveget is, szerencsére, különben én bajban lettem volna. Arról szól, hogy nagyon nem jó irányba halad a világ, bajok vannak, majd jön a refrén, ami kb. így szól: "Hová lesz az út, hová tartunk, engem, ha lehet, ne vigyen magával, kapitány, engem a legkevésbé sem nyugtat meg, ha mind együtt süllyedünk el." Nimm mich, wenn's geht, net mit, Kapitän. Ez annyira jópofa!  A továbbképzés végén mondta az előadó, hogy majd küld nekünk anyagokat meg egy tesztet, mármint kettőt, mert mindkét péntek témájában egyet-egyet, ezeket majd küldjük vissza kitöltve, és akkor megkapjuk az oklevelünket. Kicsit csodá...

Most már ez is vagyok. Péntek óta. Sikerült a vizsga, vége a tanfolyamnak. Illetve egy napot még pótolnom kell, mert amikor Flórával kórházban voltunk kivizsgáláson, nem tudtam bemenni. A vizsga úgy kezdődött, hogy reggel 8-kor írtunk egy négy közül választós tesztet. Számomra ez azt jelentette a készülésnél, hogy lesznek kérdések, hozzájuk négy lehetséges válasz, és be kell jelölni a jót. Még azt lehetett tudni, hogy csak a jegyzetből lesznek kérdések. Ennek szellemében bőszen magoltam a jegyzetet, amiben új infó ugyan nem sok volt, de azt pl. újra meg kellett tanulni, melyik kommunikációs modell kinek a nevéhez fűződik, mert régen voltam már elsőéves. Na, hát ehhez képest nem csak a jegyzetből voltak kérdések, és a négy közül választós azt jelentette, hogy minden kérdésre egy-négy helyes válasz van, ikszeld be mindet, ami szerinted jó. Itt kicsit bestresszeltem, hogy ez nem lesz meg, de meglett, bár azt nem kötötték az orrunkra, hány pontot értünk el. Még a vizsga előtti héte...

Eddig minden képzésben és minden munkahelyen arra ösztönöztek, hogy minél kevesebb papírt használjak, gondoljak a fákra, stb. Most konkrétan felszólítanak a flipchart használatára, a tábla még példaként sem merül fel vizuális segédanyag témában, és vígan használunk fel A4-es papírokat arra, hogy rájuk írjunk egy-egy szót. Engem ettől a víz kiver, mert nagyon nehezen viselem a papírpazarlást, és ezt annak élem meg. Ha már mindenképp papír, a teljes helyett sokszor simán elég lenne 1/8 A4-es lap, ugyanazt érnénk el vele. A flipchartot meg ki nem állhatom, szörnyű ellenérzés van bennem vele szemben. Szegény flipchart. De egy A3-as lapot arra pazarolni, hogy ráírjunk négy kifejezést, hát... Nekem a filces tábla a kedvencem, ahhoz is van színes filc, és azt is le tudom fényképezni, illetve lefényképezhetik a diákok, ugyanott tartunk. Nem tudom, csak nekem akadt-e be ennyire a középiskola óta hallgatott "védd a fákat," illetve a szelektív gyűjtés sokat javított-e a helyzeten gyer...

Haha. Na de kezdem az elején. Mivel péntekre is bent tartották Flórát a kórházban, nem tudtam elmenni a tanfolyamra. Ez azért szívás, mert csak pénteken kell menni, akkor viszont egész napra, és kötelező, nincs hiányzási lehetőség. Csütörtökön, amikor kiderült, hogy így jártunk, felhívtam az iskolavezetőt, elmeséltem, mi van, és azt mondta, a következő tanfolyam azonos témájú alkalmakor bepótolhatom ezt a mostanit. (Hét hét, hét különböző téma a felosztás.) Rendes tőle, megkönnyebbültem. Múlt héten úgy beszéltük meg a többiekkel (négyen vagyunk), hogy a mai óra után összeülünk, és egy sör mellett hozzálátunk az egyik feltétel teljesítéséhez, belekezdünk a közös projektbe. Nyilván nem gondoltam, hogy tényleg ez fog történni, de azért arra számítottam, hogy a nagy sörözés/kólázás közepette legalább szó esik a projektről, arról, van-e valakinek valami ötlete. Nekem van, akár egyedül is meg lehet csinálni az egészet, legalábbis már kétszer kellett ugyanilyet csinálnom, és mindkét anyag...

Amikor a tanfolyami alkalom végén, visszajelzés gyakorlása közben azon kapod magad, hogy az egyik csoporttársad már az oktató személyiségét elemezgeti és kritizálja, akkor tudod, hogy valami nagyon félrement. Érdekes, a CELTA-n valahogy egyértelműbben meg tudták fogalmazni az oktatók, mi a feladat: kiemelsz valamit (vagy több valamit), ami tök jó volt, aztán a negatívumot úgy vezeted be: "ha ezt és ezt inkább így csinálnád, az szerintem hasznosabb/jobb/követhetőbb lenne." Az oktató/hallgató személyisége szóba sem kerül. Már csak azért sem, mert nem tehet róla. Teljesen lefagytam, mondjuk az oktató is, de igyekzett jó képet vágni a dologhoz, megköszönte a kritikát. És mit kezd vele? Amikor sejted, hogy a kritikai megjegyzéseddel konkrétan semmit sem lehet kezdeni, akkor tudod, hogy a kritikád nem konstruktív.

Megvolt az utolsó napunk a tanfolyamon. Szerdán meg tegnap mindenki megtartotta az utolsó óráját, jó sokat dicsértük egymást, az én órámmal kapcsolatban több kritikai észrevétele is volt az oktatónak, de végül is azért "clearly meets" minősítést adott rá. Ma már csak egy órát voltunk bent 10-től 11-ig, volt Oscar-díj átadás, portfóliók rendezgetése, ilyenek. Mivel karácsony van, holnaptól zárva az épület, így aztán nem lehet úgy csinálni, ahogy szokták, miszerint hétfőn adják ki a nem hivatalos eredményt, ezért 2-re vissza lehetett menni a levélkéért. 11-kor elmentünk sütizni az Erzsébet híd budai hídfőjéhez, ahol egy rém drága cukrászdában ittam egy forró csokit, ami olyan édes volt, hogy alig csúszott le. A sütik állítólag finomak voltak, de én itthon nem eszem 7-800 forintért egy szelet sütit, szóval max. elhihetem, amit a többiek mondtak. (Elhiszem.) Utána kettéváltunk, a társaság fele felment a Gellért-hegyre, a másik fele (ebben voltam én is) meg a Várba. Kicsit sétál...

Megvolt reggel az utolsó órám, és hát persze voltak hibák, meg persze bent volt az inspektor is, nyilván nem a másik csoportot választotta, és végig nagyon savanyú fejjel üldögélt (mint a három óra alatt). Aztán volt megbeszélés, ahol főleg szépeket mondtunk egymásnak - kaptunk ehhez űrlapot is, aminek az egyik felére színes filctollal kellett írni dolgokat, a másik felére meg lehetett rajzolni, ehhez kaptunk színes ceruzát meg zsírkrétát is. Amikor tegnap mondta az oktató, hogy ma meg holnap ez lesz, nehezen uralkodtam magamon, hogy ne röhögjem el magam, de az a helyzet, hogy tök jó ötlet. Sokkal kellemesebb úgy figyelni az órát, hogy közben rajzolgatok. Még nekem is, pedig én nem tudok rajzolni. Holnapra majd viszek színezőt. Választottam mindhárom társamnak egy-egy jellemző képet, mármint színezőt, és majd az órájukon kiszínezem. Azért egyszerű képeket kerestem, hogy ne mind a 45 perc színezéssel teljen majd, hanem figyeljek is. Holnap van az utolsó teljes napunk, pénteken később ...

Visszakaptuk az utolsó két beadandót, és egyiket sem dobták vissza. Hála a jó égnek! Holnap van az utolsó órám, stressz a köbön. Főleg azért, mert jön Cambridge-ből az inkvizíció... na jó... inspekció megnézni, rendesen zajlik-e a tanfolyam, és persze órákra is be fognak ülni. Nyilván nem csütörtökön lesz ez, amikor a többiek tanítanak, hanem szerdán, amikor mi hárman. Magától értetődik. Legalább annyit kijártam, hogy ne én tartsam az első 45 percet, mert akkor aztán pláne síkideg lennék. Nem volt nehéz dolgom, mert az első 6 óránál az oktatók határozták meg, ki hányadiknak tanít, és ebből ötször én voltam az első, szóval a két másik ember lelkesen jelentkezett önként az első helyre most, hogy már mi határozzuk meg a sorrendet. Az óraterv már megvan. Most még hímezni kéne, hááát... Nem sok már, az igaz, kb. fél óra, legalábbis remélem. Nézhetnék hozzá megint karácsonyi filmet, hmm-hmm. Valami 30 perceset, hogy azért aludjak is valamikor. Jaj nekem, jaj nekem. Izgulok. Amúgy már 60 ...

Ilyen rosszul talán még soha ebben az életben nem álltam a karácsonyi készülődéssel. 10 nap van karácsonyig, ehhez képest a lakás romokban (mindjárt teszek ellene, a ma esti akcióterv, hogy fullra kitakarítom a szobát, utána a többi már gyorsan megvan), nagyon kevés ajándék van itthon, néhány már megrendelve, és majd valamikor érkezik az üzletbe (kivéve azt, amiről ma küldtek e-mailt, hogy 5 nap alatt rájöttek, mégsem lesz meg karácsonyig, bocs - kösz), és nagyon sok emberre még csak ötletem sincs. Ennek az az oka, hogy képtelen vagyok a karácsonyon gondolkodni, karácsonyi hangulatom sincs, mert 0-24-ben kitölti a gondolataimat a tanfolyam, de olyan szinten, hogy hetek óta már csak ezzel álmodom. Vagy óratervet írok álmomban, vagy a többiekkel beszélgetek tanításról, vagy ALP-n veszek részt (ez az, amikor előadod az oktatónak, mit terveztél az órádra, aki vagy bólogat, vagy csóválja a fejét), illetve órát tartok. Szellemileg olyan szinten vesz igénybe ez az egész, hogy már gondolkodni ...

Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mindenki frusztrálódik a kurzuson, de mindenki más miatt. Az anyanyelvi beszélőket és a régóta nyelvterületen élő, kb. ott felnőtt magyar résztvevőt, akik most döntöttek úgy, hogy tanárok lesznek, frusztrálja, hogy a magyar résztvevők, akik Magyarországon nőttek fel, és iskolában tanulták a nyelvet, kenik-vágják az olyan dolgokat, hogy mi a melléknév és a határozószó közötti különbség, melyik igeidőnek mi a neve, és hogyan lehet elmagyarázni, hogy mikor használjuk. A magyar résztvevőket, akik eddig is tanárok voltak (rajtam kívül még egy nő ilyen, azonnal láttam rajta, amint beült közénk tegnap délután - az első napon nem volt itt), frusztrálja, hogy magyarázgatják nekik a melléknév és a határozószó közötti különbséget, azt, hogy melyik igeidőnek mi a neve, valamint a szakmódszertan nyilvánvaló részeit. A magyar résztvevőt, aki most döntött úgy, hogy tanár lesz, frusztrálja, hogy iszonyú sok új inger éri meg rengeteg információ zúdul a fejére, ami...

Jól sikerült, bár történtek hibák. A diákok is élvezték, én is élveztem, minden oké volt. A többiektől és az oktatótól is teljesen jó észrevételeket kaptam, nagy része olyan, amit magam is felírtam az önértékelési lapra, amit ki kell tölteni az órám után. Amúgy meg ez egy agyleszívda. De komolyan. Nulla gondolkodási képességem maradt a nap végére, tiszta csoda, hogy sikerült nagy vonalakban megtervezni a csütörtöki órát (ja, csak az első délután tűnt viszonylag üresnek az óratervezéstől eltekintve, ma már látom, hogy nem lesz itt fordítás egy sor sem), meg hogy semmit sem hagytam el edzésre menet, az öltözőben, és edzésről hazafelé jövet. Mert voltam Krisznél, és megint csak elmondhatom, hogy az edzés boldogság. Nagyon hiányzott már Krisz órája, és bár nehezebbnek éreztem, mint máskor (mert kissé kijöttem a formából), azért ma is ment úgy, mint máskor, csak jobban elfáradtam a végére. Holnap meg új nap. És tanfolyam. Most arra tippelek, hogy ez attól lesz stresszes, hogy állati meg...

Ami szuper, hogy a csoport tagjai csupa szimpatikus, kedvesnek és jófejnek tűnő emberek. A csoportnak majdnem a fele magyarokból áll, a többiek anyanyelviek, ki skót, ki angol, ki amerikai. Az oktatók hárman vannak, ketten szimpatikusak, a harmadik nem annyira. A nap elején ismerkedés volt, aztán megtekintettünk egy 150 perces órát, közben jegyzetelni kellett. Ez a rész tök jó volt, mert mindig érdekes más óráját megnézni, összehasonlítani a módszereit a sajátjaimmal, megállapítani, hogy hú, ez a jó ötlet, ezt használni fogom, vagy azt, hogy ezt én szerintem jobban csinálom. Nekem fura volt, hogy egyszer sem hangzott el a kérdés a diákok felé, készen vannak-e adott feladattal, így sokan többször nem jutottak el a végére, miközben nem kellett volna már sok ahhoz, hogy a végére érjenek. Én magamról tudom, hogy az ilyen nagyon frusztrál, főleg akkor, ha meg tudom csinálni a feladatot, mert van hozzá elég tudásom meg képességem. Az is fura volt, hogy amikor egy olyan szót, ami ugyanolyan...