LizaGazdija

A Molyon egy időben nagyon sokan olvasták, és mindenki áradozott, hogy mennyire jó. Ekkor gondoltam rá először, hogy el kellene talán olvasni. (A Moly nélkül feltehetőleg máig sem tudnám, hogy ez a regényfolyam létezik.) Aztán az írónő, aki szintén moly, meghirdette az első kötet maradék példányait potom 900 Ft-ért (plusz postaköltség, mert vidéken él), lecsaptam a lehetőségre. Így lett dedikált Csodaidők könyvem. Ez valamikor tavasszal történt, és most el is kezdtem az olvasást, miután poggi molytárs , aki elég régi félig-meddig ismerősöm, nemrég egy bejegyzésében arról értekezett, mekkora hatással volt rá ez a könyv. (Ahhoz képest, hogy a Kimet például a 2007-es szülinapomra kaptam, ez a könyv is egész hamar sorra került.) Nehézkesen indult számomra a történet. Kaptam egy előszót, amit még tudtam követni, aztán két oldalnyi első fejezetet, amiről később nem derült ki számomra egyértelműen, hogy mi köze a cselekményhez, majd három főszereplőt, akiknek a szemén keresztül szemlé

1. Szóképzős feladat, a patience-ből csináljunk melléknevet. (Középhaladó csoport, felnőttek, kb. négy-öt éve tanulnak angolul.) Néma csend. Töprengenek. Nincs javaslat. Nem sikerül rávezetnem őket a megoldásra angolul sehogy sem. Ekkor én: "Hát hogy mondjuk azt, hogy türelmes?" Mire az egyik hallgató: "Luca." (Amúgy ez a segítség már tényleg segített, rögtön ezután mondták mindketten, hogy patient.) 2. Kezdő csoport, óra végi pakolászás. "Ha bejelölöm a tanárnőt a Facebookon, akkor kapok plusz öt pontot a nagydolgozatra meg egy ötöst?" "Sajnos a bejelölést csak visszaigazolással tudom honorálni." 3. "De Tanárnő, amit nem tudtam [a szódogában], ahhoz odaírtam spanyolul!" "Én meg rajzoltam mellé smileyt, látod?" "Jó, de nem lehetne inkább kapni rá fél pontot?" "Hát, sajnos nem." 4. Mivel közeledik a félév vége, pedig még csak most kezdődött el (!!! így rohan el mellettem az élet), beviszem az értékelől