Halottak napja
Idén már megint több halottnak gyújtottam gyertyát, mint tavaly. Nem gondoltam volna 2011. november 1-jén, amikor még két nagymamám volt, hogy egy évvel később már nem lesz egy sem. Eléggé furcsa is volt ma Nagyi nevét sírkőre vésve látni. (Most csak a pesti temetőkben voltam, Hortobágyon és Tárnokon nem. Előbbi temetőben Mama van, utóbbiban anyu nagyszülei, akiket mondjuk nem ismertem, de akikhez mindig kimegyünk anyuékkal.) Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással