Ókút
Ez volt a tizedik Szabó Magda-könyv, amit elolvastam. Felénél vagyok a tervnek. Még van kilenc itthon, egy anyunál, és akkor végére érek az életműnek, már ami a regényeit illeti.
Az elején, az első néhány fejezet után azt hittem, lesz majd valami cselekmény. Az első néhány fejezet címe ilyesmi: Szüleim, Helyszínek, Önarckép. Azt gondoltam, bemutatja a legfontosabb szereplőket és helyszíneket, majd belecsapunk a lecsóba, jön a történet. Aztán a negyedik-ötödik fejezet táján rájöttem, hogy nem lesz egy összefüggő cselekmény: a címadó kulcsszavakhoz kötődő egy-egy emlékképet fogok megismerni minden fejezetben Szabó Magda gyerekkorából. Ez a koncepció is tetszett, csak váratlanul ért a Katalin utca után, ami viszont hagyományos értelemben vett regény.
Olvastam egy fórumon Az ajtó elolvasása után, hogy ha Szabó Magda valóban olyan gyerek volt, amilyennek az Ókútban ábrázolja magát, undok kis béka lehetett. Kicsit féltem is ettől, de feleslegesen. Olvasás közben megértettem, miért írta az a hozzászóló azt, amit írt, de nem értek vele egyet. Szerintem Sz. M. nem volt undok kis béka vagy szörnyű gyerek, egyszerűen csak gyerek volt, mindenféle jelző nélkül. Csinált persze olyan dolgokat, amiket a rossz gyerekek szoktak, de mindegyiknek a motivációját el is meséli az Ókútban. Ez nekem újabb bizonyíték arra, hogy gyereket úgy érdemes nevelni, ha az ember emlékszik a saját gyerekkorára, és tudja, milyen szürreális világban él egy kisgyerek. És nem mindegy, mit és hogyan mond az ember egy gyereknek, mert a gyerek mindent szó szerint ért, és teljesen más logikával dolgozza fel a dolgokat, mint a felnőttek.
Az egyik kedvenc történetem a könyvből a vendéggyerekes. Mivel Jablonczay Lenke arra akarta nevelni az akkor két-három éves kislányát, hogy ne legyen önző, úgy gondolta, az a jó módszer, ha a vendéggyerekek Magda minden játékát elvehetik, korlátozás nélkül játszathatnak velük. Így esett, hogy Sz. M. több kedves porcelánbabája is összetört, mert a gyerekek nem kímélték a játékait. Szintén az önzetlenségre nevelés módszere volt, hogy a náluk szegényebb vendéggyerekeknek J. Lenke odaajándékozta Sz. M. mesekönyveit. Ezzel a gyakorlattal akkor hagyott fel, amikor egyszer egy játékuk közben megkérdezte Sz. M.-től, mit kérne a jótündértől, ha lehetne egy kívánsága. A kislány erre ugyanis azt felelte, azt kívánná, hogy haljon meg az összes vendéggyerek, aki hozzájuk jár. A kislány nyilván nem tudta, pontosan mit is mondott, az anyja viszont a szívéhez kapott, és soha többet nem ajándékozta el a lánya egyetlen játékát vagy könyvét sem, sőt az értékesebb darabokat maga pakolta el szem elől, ha vendéggyereket vártak. A történet nagyon szépen bemutatja, hogy nem árt néha a gyerek szemével is szemlélni a világot, és hogy a szülőnek is folyamatosan tanulnia kell, nemcsak a gyereknek.
A könyv végén még az is kiderült, hogy jól éreztem, miért lett belőle írónő, ráadásul ő is pontosan tisztában volt az okkal: “Rájöttem, hogy megírni nem röstellek semmit – ez döntő momentum volt, jelentős pillanat az életemben, csak még nem tudtam róla…” Igazam volt, és én szeretem, ha igazam van :)
Szerintem mindenkinek érdemes elolvasni ezt a könyvet. Nagyon érdekes tud lenni más ember gyerekkori emléke, főleg, ha az ember a saját emlékeire ismer bennük. Ha ez még nem lenne elég, sokat dob a dolgon az az önirónia és humor, amivel Szabó Magda tálalja a gyerekkora fontosabb eseményeit és emlékeit. Antikváriumban 800 Ft körül is beszerezhető már, érdemes lecsapni rá.
Az elején, az első néhány fejezet után azt hittem, lesz majd valami cselekmény. Az első néhány fejezet címe ilyesmi: Szüleim, Helyszínek, Önarckép. Azt gondoltam, bemutatja a legfontosabb szereplőket és helyszíneket, majd belecsapunk a lecsóba, jön a történet. Aztán a negyedik-ötödik fejezet táján rájöttem, hogy nem lesz egy összefüggő cselekmény: a címadó kulcsszavakhoz kötődő egy-egy emlékképet fogok megismerni minden fejezetben Szabó Magda gyerekkorából. Ez a koncepció is tetszett, csak váratlanul ért a Katalin utca után, ami viszont hagyományos értelemben vett regény.
Olvastam egy fórumon Az ajtó elolvasása után, hogy ha Szabó Magda valóban olyan gyerek volt, amilyennek az Ókútban ábrázolja magát, undok kis béka lehetett. Kicsit féltem is ettől, de feleslegesen. Olvasás közben megértettem, miért írta az a hozzászóló azt, amit írt, de nem értek vele egyet. Szerintem Sz. M. nem volt undok kis béka vagy szörnyű gyerek, egyszerűen csak gyerek volt, mindenféle jelző nélkül. Csinált persze olyan dolgokat, amiket a rossz gyerekek szoktak, de mindegyiknek a motivációját el is meséli az Ókútban. Ez nekem újabb bizonyíték arra, hogy gyereket úgy érdemes nevelni, ha az ember emlékszik a saját gyerekkorára, és tudja, milyen szürreális világban él egy kisgyerek. És nem mindegy, mit és hogyan mond az ember egy gyereknek, mert a gyerek mindent szó szerint ért, és teljesen más logikával dolgozza fel a dolgokat, mint a felnőttek.
Az egyik kedvenc történetem a könyvből a vendéggyerekes. Mivel Jablonczay Lenke arra akarta nevelni az akkor két-három éves kislányát, hogy ne legyen önző, úgy gondolta, az a jó módszer, ha a vendéggyerekek Magda minden játékát elvehetik, korlátozás nélkül játszathatnak velük. Így esett, hogy Sz. M. több kedves porcelánbabája is összetört, mert a gyerekek nem kímélték a játékait. Szintén az önzetlenségre nevelés módszere volt, hogy a náluk szegényebb vendéggyerekeknek J. Lenke odaajándékozta Sz. M. mesekönyveit. Ezzel a gyakorlattal akkor hagyott fel, amikor egyszer egy játékuk közben megkérdezte Sz. M.-től, mit kérne a jótündértől, ha lehetne egy kívánsága. A kislány erre ugyanis azt felelte, azt kívánná, hogy haljon meg az összes vendéggyerek, aki hozzájuk jár. A kislány nyilván nem tudta, pontosan mit is mondott, az anyja viszont a szívéhez kapott, és soha többet nem ajándékozta el a lánya egyetlen játékát vagy könyvét sem, sőt az értékesebb darabokat maga pakolta el szem elől, ha vendéggyereket vártak. A történet nagyon szépen bemutatja, hogy nem árt néha a gyerek szemével is szemlélni a világot, és hogy a szülőnek is folyamatosan tanulnia kell, nemcsak a gyereknek.
A könyv végén még az is kiderült, hogy jól éreztem, miért lett belőle írónő, ráadásul ő is pontosan tisztában volt az okkal: “Rájöttem, hogy megírni nem röstellek semmit – ez döntő momentum volt, jelentős pillanat az életemben, csak még nem tudtam róla…” Igazam volt, és én szeretem, ha igazam van :)
Szerintem mindenkinek érdemes elolvasni ezt a könyvet. Nagyon érdekes tud lenni más ember gyerekkori emléke, főleg, ha az ember a saját emlékeire ismer bennük. Ha ez még nem lenne elég, sokat dob a dolgon az az önirónia és humor, amivel Szabó Magda tálalja a gyerekkora fontosabb eseményeit és emlékeit. Antikváriumban 800 Ft körül is beszerezhető már, érdemes lecsapni rá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése