LizaGazdija

Annyi helyen olvastam, hogy milyen szörnyű az utolsó rész, mennyire kiszúrás a nézőkkel, illetve mennyire sírós, hogy nem mertem megnézni. Félretettem, mondván, majd ha T. utolér (10 résszel járt mögöttem), együtt leülünk, végül is vele még Trónok harcát is tudtam nézni. De aztán mondta, hogy nem érdekli, nem fogja megnézni az utolsó tíz részt már, mert unalmas és hülyeség, plusz jött a múlt kedd, úgyhogy egyértelművé vált, hogy ezt a sorozatzáró epizódot bizony nem fogjuk együtt látni. Ma aztán végre rávettem magam, hogy megnézzem. És az van, hogy nekem tetszett. Nekem valami olyasmiről szól ez a lezárás, hogy az emberrel mindig történhetnek jó dolgok, akkor is, amikor már mindenről lemondott. Nekem ilyen szempontból teljesen tökmindegy, kivel éli le végül az életét Ted, a lényeg az, hogy boldog lesz. Ezért aztán szerintem ez a befejezés úgy jó, ahogy van.

Hivatalosan még el sem kezdődött a nyár, de már végére értem a TBBT-nek és a Castle-nek is. Utóbbi évadzárója után megnéztem a Facebookon a kommenteket, hát, nem kicsit haragszanak a rajongók. Bennem is volt egy ilyen, hogy "ne már!", persze, főleg, hogy most egy év múlva tudom csak meg, hogyan folytatódik a sztori, de azért az a sok dühös ember nekem fura volt. Most elkezdtem gondolkodni, milyen sorozatot nézzek, mert az a helyzet, hogy rászoktam magára a sorozatnézésre. Eszembe jutott, hogy Ryan kérdezte, amikor találkoztunk, hogy a Kisvárosi gyilkosságokat ismerem-e, és igen, régen néztem, nagyon szerettem, de már évek óta nem láttam belőle egy részt sem. Lehet, hogy meg lehetne próbálni eredetiben.

Ma reggel negyed 10-kor ismét elküldte a Libri az SMS-t, miszerint 6000 Ft feletti vásárlás esetén 20% kedvezmény jár nekem. Kezd aggasztani a dolog, és jó lenne megmondani nekik valamilyen módon, hogy szívesen lemondanék a 12 óránkénti értesítésről. Most komolyan, mi bajuk van ezeknek?

Amikor világossá vált, hogy nem fog többet keresni, eszembe jutott, milyen nehéz lesz, amikor majd fogom látni, hogy más lánnyal van, mégpedig abból, hogy nem fog este feljönni a Facebookra. (Amióta ismerem, csak akkor nem volt fent este, ha velem volt.) Ha jól érzékelem, ez az első ilyen, és nem könnyű, de mondogatom magamnak, hogy muszáj elengedni, ismételgetem Wilde idézetét, amit tegnap tettem ki, és az eszemmel felfogom, hogy már miért ne randizna, amikor pont azért dobott, hogy randizhasson. Emellett viszont van bennem némi sértettség is, hogy milyen gyorsan talált valakit (egy hét, konkrétan), de tudom, hogy semmi közöm hozzá, nyilván megvolt a kiszemelt, csak nem lépett, mert azt tisztességtelennek érezte volna. Viszont most elbizonytalanodtam abban a kérdésben, hogy megmondjam-e neki külön, hogy valószínűleg elmegyek, vagy majd észreveszi, meg hát ezek szerint úgyis teljesen mindegy neki, hol vagyok, vagy vagyok-e egyáltalán. Nem egyszerű.

20:13-kor SMS-t kapni a Libritől, amiben örömmel tájékoztatnak, hogy 6000 Ft fölötti vásárlás esetén 20% kedvezmény jár nekem, mert törzsvásárló vagyok. Én nagyon szeretem a Librit, tényleg, de akkor is fel kell tennem a kérdést. Mi bajuk lehet?

A blogon oldalt van egy olyan, hogy funny quotes, ami minden frissítésnél megoszt a látogatóval egy vicces/elgondolkodtató idézetet. Ezt én ritkán látom, mert más felületen írom a bejegyzéseket, magát a blogot meg nem nézegetem, mert minek. Most véletlenül odatévedtem, és eléggé mellbe vágott az idézet, ami fogadott. Nézzétek: "Woman begins by resisting a man's advances and ends by blocking his retreat." Oscar Wilde Vagyis: "A nő ott kezdődik, amikor ellenáll a férfi ostromának, és ott végződik, amikor elállja a visszavonuló férfi útját."

Kettő is volt. Mondjuk elfér, az tagadhatatlan. 1. Elküldtem az önéletrajzomat meg a motivációs levelemet Andi néninek, hogy nézze meg, formailag/nyelvileg lát-e bennük valami bökkenőt. Azt írta vissza, hogy nem örül, ha elmegyek. Ez nekem annyira jólesett :) 2. Simán elmentem edzésre térdvédő nélkül. Ahhoz képest mondjuk haladás, hogy múlt csütörtökön ugye táska nélkül indultam el, és a villamosmegállóból rohantam vissza. Szóval térdvédő nélkül edzeni nem tűnt annyira jó ötletnek, ahogy már a legutóbbi futás sem volt annyira jó térdvédő nélkül, de akkor csak a szigetkör végén (!) tűnt fel, hogy ez van, most meg a villamoson. Öltözés közben beszélgettünk a lányokkal, pont a futósérülésekről, mert egyiküknek olyan kis szalagokkal volt leragasztgatva a lába (nem tudom értelmesen elmondani, de minden futóversenyen egy csomó embert látok ezzel a megoldással, állítólag a térdfájásra jó). Mondtam, hogy én meg ilyen ügyes vagyok, mire egyikük táskájából előkerült két (!) térdvédő, miközbe

ez az új könyv kimondottan jót tesz nekem. Amíg olvasom, egyáltalán eszembe sem jut a nyomorom, annyival nagyobb nyomorról szól a történet. Tehát az írás mellett az olvasás is terápia, csak máshogy funkcionál.

Nem tudom, hogy ez depi, enerváltság, melegfront vagy valami más, de elég kellemetlen. Elmesélem, hogyan telnek a napjaim mostanában. Sokáig alszom, de sosem addig, amikorra be van állítva a telefonom. A csörgés előtt fél órával általában felhív valaki, vagy csak ki kell mennem, és kapásból olyan feszültség van bennem, amikor felébredek, hogy nem tudok visszaaludni, de van, hogy még csak visszafeküdni sem. Amikor már fent vagyok, nem érdekel semmi. Főleg melegem van, nyűglődöm, vergődöm. Nem jó sem hálóingben, sem itthoni ruhában, sem utcaiban. Nem akarok csinálni semmit, maximum a Castle érdekel, na meg persze a máltai tervezgetés, de abban most elakadtam, írtam valakiknek, kértem segítséget, és a válaszukra várok. Addig is nézegetem, vannak-e kirándulóhelyek, és azon gondolkodom, vagyok-e olyan tökös, mint Ryan, aki nem egyszer volt már nyaralni tök idegen helyen tök egyedül, és mindent bejárt, mindent megnézett, mindenhová elment, vagyis elmegyek-e majd egyedül kirándulni, vagy fr

Tegnap a 4-6-oson gyerekek mondták be a megállókat a gyereknap örömére. Én első körben habozás nélkül elsírtam magam ezen, mert eszembe juttatta, mennyire szeretnék gyereket. (Szerencsére egy ideje nem napi probléma ez a téma, attól meg lehetne kattanni.) Második körben már jobban bírtam, sőt helyenként mosolyogni is tudtam rajta, milyen kis cukik ezek a gyerekek, ahogy izgulnak, miközben mondják a szövegüket. Újabb németes csoporttársnő ment férjhez, és mert erős a gyanús, hogy az évfolyamunkon kb. négyen lehetünk még esküvő előtt, és csak én vagyok egyedülálló, nyilván kicsit lehúzott ez a felismerés. Aztán emlékeztettem magamat, hogy nem mehet mindegyikünk élete ugyanabban a tempóban, és majd én is eljutok ide valamikor, majd végignéztem a képeket, amikből kiderült, hogy a lánynak egyik szülője sem él már. És akkor arra gondoltam, valami jónak vele is kell történni, nem lehet, hogy mindenhol csak a szomorúság legyen, szóval biztos úgy van kitalálva a sorsa, hogy legalább szerető t

Olyan nyomott vagyok már megint... Ilyeneken izélek, hogy nem lesz Bécs, nem lesz Prater, nem lesz Seegrotte, nem volt X-Men (pedig tuti, hogy utálnám, már így ránézésre is marhaság), nem lesz A holnap határa (Tom Cruise van benne, nem hiszem, hogy élvezném), és egyedül leszek folyton, és nem is fogunk már szóba állni többet egymással, pedig. És az sem segít, amikor felidézem, hogy miket mondott kedden (meg korábban), amik bántóak voltak, és valószínűleg bántásnak is voltak szánva, és mondogatom magamnak, hogy úgysem lehetne semmi, hiába hiszem, hogy összeillenénk, mert nem ugyanott tartunk: én készen állok arra, hogy valakinek a társa legyek, ő meg nem, és ezt ráadásul mindketten tudjuk, és ezen egyhamar nem lehet változtatni. Az a megoldás, hogy minél előbb átteszem a székhelyemet a gyönyörű és napos Máltára, jól feltöltődöm D-vitaminnal, és ez meg az új élmények elterelik a gondolataimat a hülyeségekről. Arra is gyanakszom, hogy addig nem lesz párom, amíg nem megyek el. Egyszerű

Ha a Harry Potter szereplője lennék, ő lennék: Tök jó lenne.

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, a status quómat is visszakaptam, ahogy kértem, de. DE. Néha annyira amerikai, hogy konkrétan viszketek tőle. Hát ez a 6. évad 12. rész mi volt már? A top 10 leggagyibb részben biztosan benne van. Ez a szándékos, alaposan átgondolt könnyfacsarás, hát ez fúj. Egy fél könnycseppet nem kaptak tőlem, nem arról van szó, de ez engem annyira irritál, és annyira odavan érte kb. minden amerikai filmes. Miért? Miééért? A másik problémám Stana Katic. Nem ismerem, nyilván, semmit sem tudok róla, a magánéletéről, csak az alapján vannak megérzéseim, ahogy alakítja Beckett nyomozót. És most már egy ideje határozottan azt érzem, hogy elhitte magáról, hogy ő egy hatalmas színésznő, és ettől Beckett nyomozó egyre beképzeltebbnek tűnik, miközben szerintem neki nem kellene beképzeltnek lennie, ő nem olyan. Persze azért szeretem a sorozatot, tök izgi, és amíg forgatnak új részeket, addig én nézem, csak gondoltam, megjegyzem ezeket a dolgokat.

Ez valami egészen megrázó és szomorú. Annyira sajnálom ezt a srácot, sőt meg is értem. Milyen nagy érzés lehet egyszer azt csinálni, amit csak akar, mert végre van pénze rá, hogy akár két filmet is megnézzen a moziban, és beüljön a Mekibe kajálni? Nyilván baromira el van tévedve, amikor ennek érdekében pénzt lop, de azt hiszem, át tudom érezni a frusztrációt, ami idáig vitte. Sokat elmond róla, hogy megkönnyebbült, amikor elfogták. Kíváncsi leszek, mennyit fog ülni.

Még csak most fogom megírni az önéletrajzomat meg a motivációs levelemet, de miután kb. minden olyan kérdésnek* utánanéztem, ami felmerült bennem, úgy érzem, Málta lesz a választottam, oda fogok repülni. Szerencsére a Wizzair röhejesen olcsón árul jegyeket, szóval még rá sem fog menni a gatyám. Itthon nyilván de, mert egy csomó orvoshoz el kell menni indulás előtt, egy csomó mindent el kell intézni, egy csomó ruhát kell venni (nálam egy sima utazás is azt jelenti, hogy ruhát veszek, el tudom képzelni, mi lesz, ha eldöntöm, hogy mondjuk fél évre kimegyek), ilyenek. Találtam helyi magyar közösségre utaló jeleket, konkrétan egy csoportot a Facebookon, és még az is lehet, hogy majd én is felteszek ott egy-két kérdést. Apu mondta, hogy Málta jó választás, mert ugyan kicsi és unalmas, de onnan haza is lehet úszni vész esetén. Erre egészen addig bólogattam, amíg utána nem néztem, hányféle cápájuk van. Hát, nem kevés. Ettől kicsit megijedtem, de az megnyugtató, hogy a legutóbbi cápatámadás 1

Kattintásra sokkal nagyobb lesz, és nem fog új ablakban megnyílni, passz, hogy miért. - Végre sikerült elengednem a múltat. - Melyik részét? - Együtt lehettem volna egy nővel. Ő jobban hitt bennem, mint én magamban, de még nem álltam készen arra, hogy elkötelezzem magam. Azt mondta nekem: "Ha így folytatod, egyedül fogsz megöregedni." - Ez mikor volt? - 40 éve.

Miután tegnap elmondták, hogy rosszul csinálom már 4 éve, mert márciusban kell leadni XY dokumentumot, nem a tanfolyam végén*, ma jött körlevél, a szokásos, ami minden hónapban van, pl. mikor kapunk fizetést, mit kell elintézni, mielőtt fizetni tudnak, ilyesmi, és ebben a körlevélben, amit tehát minden kolléga megkap, ott van színessel kiemelve, hogy XY dokumentum, majd mögé oda van írva a nevem két kollégáéval egyetemben. Miután tegnap személyesen megbeszéltük, hogy hoznom kell magammal a dokumentumot az egyeztetésre, ráadásul nem érzem, hogy hibás lennék abban, hogy nincs még meg a dokumentum. Nem mondom, hogy nem forrt fel az agyvizem. Aztán van egy srác, akivel kb. háromszor beszélgettünk a neten, társkeresős, és az első masszív cigányozásnál beszüntettem vele a kommunikációt. Kb. másfél hónapja beszéltünk utoljára, erre ma rám ír, hogy nem felejtett ám el, de még mindig munkanélküli, de ha már nem lesz az, akkor folytatjuk az ismerkedést. Erre mit lehet reagálni? Már azon túl, h

a Castle-ben megvan a status quo, amiről beszéltem. Az is valami.

Biztos ő is el fog múlni, ahogy Levi is elmúlt. Azt onnan tudom, hogy Levi elmúlt, hogy kedden keresett, miután két hete szerdán mondta, hogy majd üljünk be valahová beszélgetni, és felbosszantott, amikor megláttam a nevét a kijelzőn. Nem is vettem fel. Velem nem fogja azt játszani, hogy néha eszébe jutok, akkor levesz a polcról, beszélget velem öt percet, aztán visszatesz, nevem kuss, ő meg majd jelentkezik, ha kedvet kap rám. Hát nem. Nagyon nem. Persze kicsit azért rossz érzés volt, mert utálok bunkó lenni meg megbántani másokat, de aztán végiggondoltam, ő hányszor bántott engem, és úgy éreztem, simán belefér, hogy nem reagálok a megkeresésére. Szóval Levi elmúlt. Biztos T. is el fog. Tartanánk már ott...

Simán elindultam edzésre az edzőtáskám nélkül, amit pedig gondosan odakészítettem az ajtóba. A legszebb, hogy éreztem én, hogy túl kicsi súlyt cipelek a vállamon, de gyorsan megtaláltam az okot, miszerint nincs víz a palackomban, és azt, hogy nincs nálam edzős cucc, csak a villamosmegállóban vettem észre. Nem gond, visszarohantam érte, és még így is odaértem, csak hát na. Két zene is nagyon tetszett a mai repertoárból, pontosabban mindkettő tetszik már egy ideje, csak most egy CD-n vannak, mindkettőt hallottam. Kérdeztem K-t, megnézhetem-e a CD borítóját, mik ezek a számok, mondta, persze. Ott álltam vagy fél percet a hifi mellett, néztem a borítót, memorizáltam az egyik szám előadóját, a másiknak meg a címét, és mire hazaértem, egyiket sem tudtam már felidézni. Hát ez mi? Mindenesetre az egyiknek a felére még emlékeztem, így a youtube megtalálta nekem, mutatom: Tube & Berger - Set It Off Én nagyon nehéz most, hogy nem keres. Nem gondoltam, hogy ez lesz, de konkrétan hiá

T. nem keres, pedig igazából szívesen megbeszélném vele a dolgainkat így, hogy kicsit lehiggadtam, meg többekkel átbeszéltem az egészet, mert nem rossz ember ő, erről az egészről sok szempontból nem ő tehet, hanem a múltbeli élményei. De ha nem keres, én nem fogok ráírni, akkor megbékélek azzal, hogy ez most lezáratlan marad, bármennyire is utálom a lezáratlanságot. Az agyam megint kicsit elszállt a munka kapcsán, mert nem elég, hogy elment a délelőtt nagy része a konferenciára, amihez közöm nincs, nem érdekelnek a témák, nem akarok róluk hallani, de legalább egy rohanás lett a napom miatta. Ráadásul a program szerint fél 12-kor szünetnek kellett volna lenni, és ha ezt betartják, simán odaértem volna délre a dolgomra, de nyilván nem tartották be, mert a konferenciákon a program inkább afféle útmutató, semmint szabály, így 11:33-kor felálltam, átmásztam az egész soron a főnököm csúnya nézésétől kísérve (pedig szóltam előre, hogy legkésőbb félkor el kell húznom, és azt mondta, persze,

Alapvetően az lenne a megoldás, hogy mostantól csak én számítok, és semmiben sem kedvezek a pasinak, kedvezzen ő nekem, de ez akkora köcsögség, hogy képtelen lennék rá. Az viszont talán járható, hogy mostantól az esetleges jelöltek az első rossz mozdulatnál repülnek. Levi például az első randi előtt, amikor felhívott, hogy egy órával később találkozzunk, mert váratlanul ünnepelnie kell a focis haverokkal, mert egyikük eljegyezte a barátnőjét. Ekkor kellett volna mondani, hogy ne siessen, sörözzön csak nyugodtan, a számomat meg törölje. Mert ha megbeszéljük, hogy ekkor randi, akkor oldja meg, hogy ott legyen, ha fontos vagyok. Ha nem tud ott lenni, nem is fontos neki, hogy ott legyen. T. például akkor repülhetett volna, amikor másodszor mondta olyan filmre, amit én szerettem volna megnézni, hogy azt ő nem nézi meg, mert biztos gagyi. Aki ennyire képtelen a másikért megtenni dolgokat, hogy az életéből nem tud másfél órát rászánni mondjuk egy Grand Budapest Hotelre, az nagyobb dolgokban i

Egész nap forr bennem a düh, mardos a csalódottság, és fel-felbukkannak dolgok, amiket mondott, amik különösen nagyot ütöttek, amiket igazságtalannak érzek. Igazából nem az a bajom, hogy nem lett semmi, mert erre lehetett számítani, nekem a lezárás módjával vannak elég nagy problémáim. Mondjuk szerinte ez nem lezárás volt, mert szerinte pénteken vagy szombaton csinálunk programot, de mondat közepén fordítottam hátat neki, úgy jöttem el (jó, azért két puszit kapott előtte, mert nem tudok túllépni magamon, és nem tudok köcsög lenni), és ha ezek után nem keres, én nem fogom keresni, szóval akkor ki fog derülni, hogy ez mégis lezárás volt. Ezzel az alaphangulattal tanítottam, aztán úgy gondoltam, megérdemlek egy finom ebédet, amit ráadásul nem én főzök, és mivel van egy nagyon finom zöldséges-húsos kajája az egyik közeli gyrososnak, ahol amúgy másfél éve nem voltam már, elmentem oda, és vettem olyat, aztán elfeleztem, ahogy régen, és így mára meg holnapra is lett olyan ebédem, amivel nem

A diák késik tíz percet, majd amikor a hivatalos órakezdéshez képest 60 perc múlva becsönget a következő diák, akkor megsértődik. "Legközelebb akkor majd tíz perccel tovább maradunk" - mondja. Erre én elmagyarázom, hogy a 60 perc azt jelenti, hogy pont 60 perc áll rendelkezésre, tehát ha 5 percet késik, akkor 55 perces az óra, ha meg 10 percet, akkor 50 perces. "De sor volt a zöldségesnél" - feleli. Ez engem hol érdekel? Miért tartozik rám, hogy hol volt óra előtt? Ideért? Nem ért ide. Én itt voltam a megbeszélt időpontban? Én itt voltam. Van még kérdés? Nincs több kérdés. De ez mindenhol így megy, kozmetikusnál, fodrásznál, masszázson, pszichológusnál, bárhol. Megbeszéled, mikorra mész, és ha akkor nem vagy ott, akkor rád annyival kevesebb idő jutott, így jártál, majd legközelebb úgy szervezed az életedet, hogy odaérjél időben. Eszem megáll, komolyan.

Előre is elnézést kérek, biztos a lelkiállapotom tehet róla. (Konkrétan iszonyú csalódott vagyok, és közben szétvet a düh.) A következőt olvasom: "Sziasztok valakit érdekelne egy olyan könyv amit én és még 4 lány ír? Az a különlegessége, hogy minden napot toöbb szemszögből írunk le. Az a lényeg, hogy minél több like jöjjön össze vagy komment mert ha 4ünknek összesen összejön a 400 érdeklődő akkor lehet, hogy kitudjuk adni." 1. kérdés: A nagy mű is ilyen helyesírással fog íródni? 2. kérdés: Mitől lenne különlegesség, hogy egy napot több szempontból írtok le? Tudod te, hány ilyen regény íródott eddig? Annyit segítek, hogy nem kevés. Plusz egy: Három nap alatt öt lájk, nulla komment. Úgy tűnik, egymást tapossák az érdeklődők.

Ő király pasi, és nagyon magasak az elvárásai, és ha le is ad belőlük, akkor sem tudom megugrani, mert neki buta, nagymellű, szolizott (= narancssárga fejű) lány kell, és neki most már erre kell koncentrálni, nem hagyhatja magát letéríteni az útról*. Hát, remélem, megtalálja. Meg is érdemli. Én meg megint teljesen és félreérthetetlenül egyedül vagyok. Szerinte majd még beszélünk erről a témáról, meg csinálunk programot szombatra, de hát rohadtul meg lennék lepve. Ekkora alázás után? Not bloody likely. Remélem, van valahol egy pasi, aki szeretni fog, akit érdekelni fog, hogy én mit szeretnék, nekem mi a jó, és aki nem lesz elszállva magától, nem fogja azt hinni, hogy ő a világ közepe, és észre fogja venni, hogy baromi jól jár velem, ha megtart. Azt is remélem, hogy hamarosan keresztezik egymást útjaink. Nem azért, mert nagyon gyorsan akarok családot, elfogadtam, hogy erre vastagon rábasztam, egyszerűen csak nem tudom, van-e nekem kedvem és energiám ezekhez a köcsögségekhez. Meg azt

Nem tudok most nagyon szofisztikáltan fogalmazni, úgyhogy akinek ez gond, az most lapozzon. Minden pasi köcsög. T. is köcsög.

Gyerekkorom egyik legszebb emléke (sok legszebb van, teszem hozzá), amikor anyu éppen a Kököjszi és Bobojszát olvasta fel estéről estére, esti mese gyanánt. Nagyon kevésre emlékszem már belőle, de tudom, hogy nagyon szerettem, és nagyon sokat beszélgettünk egy-egy fejezet után arról, ami adott fejezetben történt. Meg az is megmaradt, hogy a Kököjszi és Bobojsza óta tudom, hogy aki hazudik, annak puha az orra, és ez annyira megfogott engem, hogy be is emeltük a családi folklórba, sokszor nyomkodták meg az orromat, sőt még én is a magamét – tesztelgettem, vajon az orrom tudja-e, hogy igazat mondok vagy sem. Amikor véletlenül megtudtam, hogy ennek a csodálatos mesének van folytatása is, azonnal feltúrtam az internetet, mert nekem kellett belőle egy példány. Megszereztem, hazahoztam, vagy egy évig nézegettem, és most igen lassan, két hónap alatt elolvastam, persze esti mese gyanánt. Először is megosztanám veletek a kedvenc részleteimet, mintegy kedvcsinálóként. "Panni f

Móricz Zsigmond a legfiatalabb testvére, az egyetlen húga szemén keresztül és a levelezésük tükrében – erről szól ez a könyv. És nagyon nyomasztó. Már a gyerekkor sem volt könnyű, igaz, természetesen akadtak szép pillanatok és időszakok, és felnőve sem lett könnyebb, egyiknek sem, pedig heten voltak. Az egész csupa nehézség és halál. Gyönyörűen bemutatja a könyv, hogyan dúl szét mindent a háború, hogyan repülnek ezerfelé a család tagjai, különösen a második világháborúban – még úgy is, hogy nem voltak üldözöttek. Hiába szeretem ezeket a személyes hangvételű történeteket, visszaemlékezéseket, mindig sírás a vége, mert nagyon nyomasztó belegondolni, milyen lehet, amikor az ember mellől mindenki meghal, és ő ott marad magára teljesen egyedül, mondjuk hét testvér közül utolsónak. Jó, nem marad teljesen egyedül, mert a régiek helyére mindig jönnek újak, de akkor is nagyon lehangoló. Az kicsit megnyugtató, hogy Ida milyen nyugalommal tud ezekről a dolgokról írni, még arról is, hog

Van ugye az a srác, akiről meséltem , hogy talonban tart, hátha mégsem jön össze a dolog a barátnőjével. Azóta sem tudom eldönteni, hogy ez inkább vicces vagy dühítő. No de! Külföldi munkákat pályázgat, időnként kell neki írni külföldiül leveleket. Múlt héten megkért, hogy olvassam át neki azt, amit írt. Átolvastam, kijavítottam (volt vele dolog bőven), visszaküldtem. Most kapott választ az egyik helyről, át is küldte, mondván, nem érti. Már ettől elkerekedett a szemem, de akkor még nem tudtam, mi következik, pedig az volt csak igazán szép. Azt mondja, megírja magyarul a válaszát, és én lefordítom-e neki külföldire, csak két rövid levélről van szó. Dehogy fordítom! Mi vagyok én? Ingyenesen letölthető fordítóprogram? Nincs nekem elég dolgom? Meg úgy amúgy kik vagyunk mi egymásnak? Kérdés: Akkor most szenvedje össze ő külföldiül a leveleket? De még mennyire! Ha külföldön akar élni és dolgozni, nem fog megártani egy kis gyakorlás külföldiül. Azt hiszem, erre mondják, hogy pofám leszakad

Megnéztem a hatodik évad első két részét. Az első még oké volt, de a második annyira király változat, hogy a 42 perc simán lement 32 perc alatt. Az mennyi jelenet már? Poénok közepén, fontos infók közepén fogta és ugrott fél-egy percet. Fú, de bosszantó ez... Most azt hagyjuk is, hogy ez az első két rész milyen színvonalú az első-második évadhoz képest. Ha nem alakítják úgy a történetet nagyon gyorsan, hogy legalább az ötödik évados status quo visszaálljon, nagyon csalódott leszek. Ez így gagyi.

Az a hegy, hogy kaptam fordítást :) Ennek nagyon örülök, tök jó. Utánanéztem, ez egy jó kis krimi lesz, ráadásul jó hosszú, és elég komoly a nyelvezete az első egy-két oldal alapján, szóval elleszek vele. Az a völgy, hogy minden jel szerint feldobta a bakancsot a Kindle. Erre úgy derült fény, hogy a pdf-ben kapott új megbízást átkonvertáltam olyan formátummá, amit a Kindle meg tud emészteni, és megpróbáltam feltölteni rá. És nem ment. És bekapcsolni sem tudom. És a gépem sem érzékeli. Úgyhogy most az Amazon egyik alkalmazottjával, bizonyos Jo-Anne-nel chatelek, és baromira remélem, hogy megment. Mi van mostanában, de komolyan? Először a laptopom billentyűzete, aztán a külső winchester, most meg a Kindle... Az én műszaki cikkeimnek nem szokott baja esni, mert vigyázok mindenre. Ne már! Akkor összegezve csak hegy . Tettem, amit Jo-Anne javasolt, és három óra után föltámadott a Kindle. Hurrá!

Egészen komolyan mondom, hogy ennyire zseniális sorozatot még soha nem láttam, mint amilyen a Sherlock. Ebből legenda lesz, az tuti. Úgy érzem, az eredeti sorozatnál is nagyobb legenda. Nem tudom, hogyan fogom kibírni 2016-ig, bár - mi tagadás - kicsit azért vigasztal, hogy akik real time nézték az eddigi három évadot, azok mindhárom évadot lenyomták három-három hét alatt, majd vártak másfél-két évet a következő adagra. Jól megszívtam, hogy pont most akadtam rá erre a remekműre, nem pedig akkor, amikor már végleg vége. Amúgy még sokáig nem lesz vége, mert terveznek ötödik évadot is. Nem kizárt, hogy ez lesz az első olyan sorozat, amit időnként újra fogok nézni. Meg azért a következő sorozatig ott vannak nekem az eredeti történetek, amiket szépen el fogok olvasni. Lassanként, szépen beosztva. (Mert olyan nehéz a könyv, hogy alig bírom el. De ezt lehetett tudni. Ha 1100 oldalas lenne, ahogy emlékeztem, az se lenne semmi, de ez 1400 oldalas.)

A félmaraton lefutása után döntöttem el, hogy mostantól csak 10 km-eket fogok csinálni, mert a 21 km nagyon durva hatással volt a lábamra. Meg is néztem, mikor van a legközelebbi futás Pesten, láttam, hogy május 18-án, de nem neveztem, mondván, majd két héttel előtte meglátom, hogy áll a térdem. Megláttam: nem jól, így nem is neveztem. Aztán ezen a héten szerda este ültem a gép előtt, néztem, néztem a futanet.hu-t, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy beküldtem a nevezésemet. Mit volt mit tenni, csütörtökön elmentem a rajtcsomagért, és vártam a vasárnap fél 2-t. Ez már a cél Az érkezést kicentiztem, mondhatni. Fél 1-kor akartam indulni, hogy 1-re ott legyek, mert akkor fél 2-ig még belefér a mosdó előtti sor végigállása, a rajtszám felapplikálása és a bemelegítés is. Ehhez képest 3/4 1-kor indultam, negyed 2-re értem ki a PeCsához, végigálltam a sort a mosdóhoz, felapplikáltam a rajtszámot, majd beálltam a rajthoz. Ekkor mondták be, hogy még 8 perc van a rajtig, hááát... Már

Biztos bunkó vagyok, de rosszul viselem a facebookos nyáladzást. Azt, amikor párok körbenyalják egymást a hírfolyamban. Rendben, kiírják, hogy kapcsolatban vannak, netán eljegyezték egymást, vagy akár házasok, tesznek fel közös képeket - nem napi egyet, hanem mondjuk heti egyet. Ez rendben van, nincs vele gond. De amikor az egyik kiír a falára valami nyálat, vagy néhány szívecskét, vagy megoszt valami giccses életbölcsességet, nyilván szerelem témájában, és jelöli a posztban a párját, attól én kicsit ideges leszek. Nem kell az arcomba tolni, és a többi néhány száz ismerős arcába sem kell tolni. Láttuk, felfogtuk, örülünk. A turbékolást meg intézzék élőben, ha lehet. Vagy privátban, ha ragaszkodnak a Facebookhoz. Ezzel a történettel szemben nem vagyok toleráns, általában négy-öt ilyen nyálat vagyok hajlandó megvárni, aztán beállítom, hogy többet nem vagyok kíváncsi az illető posztjaira. A rekordot mégis ma sikerült elérni, amikor egy nap alatt jött két ilyen. Piff, már rejtve is van a k

Tudom, hogy türelmesnek kell lennem, és szokott is menni minden gond nélkül, csak amikor sehogy sem akar az történni, amit én szeretnék, kis dolgokban sem, és ez esetleg verbalizálódik is, akkor el tudok szomorodni. Mint például ma is. Én is elképzeltem valahogy a szombatot. Nem így. És ezen most nehezen teszem túl magam. Az se vidám, amikor visszahallom, mik történnek a hátam mögött. Igazából egészen dühítő. Még mindig a gerincemben érzem az idegességet, pedig órákkal ezelőtt akadtam ki. Ilyenkor aztán különösen jó lenne odabújni. De nem lehet. És ez rossz. Basszus...

azok a tennivalók/szabályok, amikről akkor értesítenek, amikor már régen túl késő, valamint azok a kötelező programok, amiknek a dátumát nem egész egy hétre előre közlik, amikor már régen túl késő, mert mondjuk órám van adott időpontban, vagy mondjuk olyan programom, amit hónapokra előre leszerveztem, és nem biztos, hogy le szeretném mondani csak azért, mert öt nappal előtte kiderült, hogy nekem akkor valami más programon kell részt vennem kötelező jelleggel. Ekkora a fejem. Mutatom is, hogy mekkora, csak nem látjátok.

Múlt héten tűz volt, most meg egy óriási hajón utaztunk, amire felfért kompletten több lakás, úgy értem, minden utas a saját lakásának hajón kialakított másában lakott. Ott volt Réka és anyu, rájuk emlékszem. És akkor süllyedni kezdett a hajó. Pánik, rohangálás, evakuálás, ott ugráltak a fejünkön, hogy pakoljuk össze gyorsan a legszükségesebbeket, és siessünk, mert fél 6-kor leengedik a mentőcsónakokat, nehogy a hajón maradjunk véletlenül. És akkor kezdődött a tökölés, ezt nem találom, azt nem találom, én például nem találtam pulcsit, pedig rövidujjúban voltam, plusz megvolt a farmerdzsekim, de a személyzet egyik tagja, aki a fejünkön ugrált, mondta, hogy nagyon hideg van kint, mindenki keressen pulcsit, de én hiába túrtam a szekrényemben, amit nem is értettem, mert egy csomó pulcsim van. Réka akart adni a sajátjából, de csak óriási nyakkivágású meg vékony darabjai voltak, amikkel nem mentem volna semmire. Aztán fél 6 lett, én teljesen kétségbe estem, hogy még sehogy sem állunk,

Néztem Sherlockot, fordítok mesét magyarról angolra, serpenyőben pirítottam medvehagymás stanglit, majd megettem Mackó sajttal, és annyira jó, hogy vennem kell egy kenyérpirítót, és találtam egy csomó zenét, amire ugrálunk edzésen. Clean Bandit - Rather Be feat. Jess Glynne Calvin Harris - Thinking About You Mr. Probz - Waves Calvin Harris feat. Ne-Yo - Let's Go David Guetta - Love Is Gone Avicii - Silhouettes Avicii - You Make Me

Kész, beszippantott, és nem enged. Sherlock-rajongó lettem. Különösen azok után, hogy kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy még annál is pontosabban követik a sorozat készítői Doyle műveit, mint gondoltam. Úgyhogy én most megvettem a Sherlock-összest. Napokon belül lesz 1100 oldalnyi Sherlock Holmesom potom 2500 forintért. Alig várom. Lehet, hogy nem tudom azonnal elkezdeni, pedig nagyon szeretném, de azt most megígérem magamnak, hogy el fogom olvasni egytől egyik az összes Sherlock-sztorit*. Ez valami annyira zseniális alkotás, hogy szavak sincsenek rá. Nem csodálom, hogy a két főszereplő  számára nem is volt megállás Hollywoodig. Nem mellesleg Benedict Cumberbatch miatt kénytelen leszek idézni a Holt költők társaságából: "Ladies swoon." (A hölgyek elalélnak.) *Még A sátán kutyáját is, bár attól a film megtekintése után eléggé fázom.

Tegnap odajött hozzám három külföldi srác a Rákóczi téren, és kérték, mutassam meg a térképen, hol járnak, és ehhez képest hol az Oktogon, és amúgy az Oktogon környékén vannak-e jó kajáldák, mert ennének egy jó pizzát. Kedvesek, aranyosak voltak, kicsit beszélgettünk is, miközben/miután segítettem nekik, aztán mind mentünk a dolgunkra. Ma az Astorián voltam, hogy átvegyek két könyvet, amit rendeltem, és pont ugyanez a három srác ment el mellettem. Nem tudom, ők észrevettek-e, én nem köszöntem rájuk, mert kellemetlen lett volna akkor is, ha emlékeznek rám, mert na és akkor mi van, meg akkor is, ha nem emlékeznek, mert akkor hülyének néznek. Mindenesetre én jót mosolyogtam a dolgon.

ma nincs cuddling, sőt esély sem volt rá, hogy legyen. Ez egy kicsit rossz most nekem, de szerencsére voltam ma Gyöngyvérnél, játszottunk a Cashflow-val, amit a szülinapjára kapott, és én kerültem ki legelőször a mókuskerékből, és most erre gondolok, meg megnéztem egy részt a Sherlockból (jó eséllyel a legzseniálisabb sorozat, amit eddigi életemben láttam), és akkor nem keseredem el a kelleténél jobban. Aztán majd máskor lesz cuddling.

Adott egy srác, akinek régóta megvan már a barátnője, együtt is élnek, de a srác folyamatosan más nőket stíröl, és nem ritka, hogy megcsalja a lányt. Most babát várnak, nagy az öröm. És akkor a srác továbbra is olyan feltűnően stíröl végig minden jó nőt, hogy én pirulok bele. Persze, lehetett tudni, hogy az emberek nem változnak, még akkor sem, ha kisbabájuk lesz, csak azért jobb lett volna, ha kiderül, hogy mégis. Ez így kicsit szomorú.

1. Fordítottam meséket magyarról angolra egy projekt keretében*, meg még fogok is. Tegnap írt a lány, aki szervezi az egészet, hogy az egyik mese illusztrátora "el volt varázsolva" a fordításomtól. Úristen, mennyire feldobott ez a hír :) 2. Visszajött a legutóbbi fordításom a kiadótól szerkesztve. Nagyon keveset javított bele a szerkesztő, és ennek is nagyon örültem. Megkaptam a könyv fülszövegét, hogy fordítsam le, meg is tettem, de amikor visszaküldtem, írtam a szerkesztőnek, hogy nekem nagyon fura, hogy már a fülszövegben lelövik a könyv legnagyobb meglepetését, pedig nekem például az egyik legjobb élményem a könyvvel kapcsolatban éppen ez a fordulat. Azt írta vissza, hogy ezzel ő is pontosan ugyanígy van, úgyhogy át fogja alakítani a szöveget, nálunk nem lesz poéngyilkolás a borítón. És ez is feldobott :) 3. Nagyot hibáztam a munkámban, mert elfelejtettem értékelést töltetni a hallgatóimmal az utolsó órán, és ez nagyon gáz. Beszkenneltem a kérdőívet, átalakítottam pdf

Annyira nyomott voltam ma egész nap, annyira álmos és lehangolt, hogy majdnem nem mentem edzésre, pedig ahhoz nekem elég nyomós ok kell, hogy ellógjam. Végül fél 7-kor még lefeküdtem fél órára, és félálomban megfejtettem, mi bajom van. Az időjárás. Nem szokott rám hatással lenni, sosem vág földhöz egy kis front, sem az eső, de erre a mostanira kitaláltam egy kifejezést: cuddly weather. Összebújós idő. Aztán meggugliztam, és nyilván már egy csomóan kitalálták előttem ugyanezt, de ez nem von le a dolog értékéből. A lényeg, hogy ebben a pocsék, hideg, esős időben csak arra vágyom, hogy melegben lehessek, lehetőleg takaró vagy pokróc alatt, és bújhassak valakihez. Majd holnap meglátjuk, lesz-e erre lehetőségem.

amikor evidenciában tartanak. Társkeresőről ismerem a srácot, akartunk találkozni kb. másfél hónapja, de lemondta, közben összejött egy lánnyal, de a lány dohányzik, ami őt zavarja, ezért aztán - most figyeljetek! - engem is megpróbál függésben tartani, hogy ha a barátnővel nem lesz semmi, akkor átnyergelhessen rám. Kapom a bókokat ezerrel, annak ellenére, hogy kértem, hogy ezt ne csinálja, mert a barátnője valószínűleg nem örülne neki. A válasz az volt, hogy a barátnője nem fogja megtudni. Ez nekem elég rossz válasznak tűnik, mert nem azért nem csinálunk dolgokat, mert mi van, ha a másik megtudja, hanem azért, mert tiszteljük őt annyira, hogy nem csapjuk a szelet a háta mögött másoknak. Igazából ezt az egész történetet csak azért mesélem el, mert döbbenetes számomra, hogy rendszeresen beszél a lányról olyan stílusban, ami a lánynak rosszul esne, ha olvasná, a lány háta mögött próbálja fenntartani az érdeklődésemet (ami nincs, de ez neki még nem tűnt fel), és azt gondolja, hogy ha a lá

Annyira jó lenne, ha azok, akik iszonyú okosak, és iszonyú jól tudnak angolul, ellentétben a mostani érettségizőkkel, előbb végigolvasnák a hanganyagot ért kritikát, aztán elolvasnák a feladatlapot, majd meghallgatnák a hanganyagot, és megpróbálnák megoldani a feladatot. Azonnal rájönnének, mi a mostani érettségizők meg nem kevés angoltanár problémája. Ezt most csak azért, mert egy ismerősöm kiírta az üzenőfalára, hogy ő meghallgatta, és aki ezt nem érti, az nem tud angolul, egy másik meg rám írt chaten, hogy szerintem is nehéz-e, mert ő meghallgatta, és ezek tök hülyék, garantáltan nem hallottak még franciát angolul beszélni, mert ő bezzeg azt is érti, és ahhoz képest ez kiskutya füle. Előbbire nem reagáltam, utóbbitól megkérdeztem, megpróbálta-e kitölteni a feladatlapot, mire mondta, hogy nem, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy ez a szöveg teljesen érthető. Mintha teljesen érthető szöveghez nem lehetne teljesen nehéz, helyenként teljesen nem B2 szintű feladatot kreálni. Ettől a

A Sherlock továbbra is nagyon jó, a 2. évad 1. része annyira ütős volt, hogy nem jutottam szóhoz (egy évad három rész, hozom fel védelmemre, amiért ilyen gyorsan haladok vele). Régóta nézegetem a The Hound of Baskerville című regényt, csak mivel a magyar címe A sátán kutyája, nem mertem belevágni. A sorozat 2. évadának 2. része ezt a címet viseli, és ma megnéztem, és amellett, hogy iszonyú horrorisztikus, most már tudom, mi a poén, mert hiába modernizálták a sztorit, a lényeg változatlan, legalábbis azt sejtem. Akkor most töprenghetek, hogy elolvassam-e vagy felesleges.

Egy óra alatt elolvasható, könnyű kis történet. Fényévekkel jobb, mint a Maczkó úr, el sem hiszem, hogy ugyanaz a két mű írója. Dörmögő Dömötör története humoros, fordulatos, érdekes – még nekem is, aki nem is szeretem a focit. Szerethető volt a főszereplő, mindenféle elképesztő ármánykodásba keveredett, a mellékszereplők is jópofák voltak. Öt csillag. Már csak azt szeretném tudni, hogyan tudott négy év eltéréssel két ennyire különböző mesét írni ez a jó Sebők Zsigmond. De komolyan.

Nagyon szeretem a régi gyerekkönyveket, meséket, és nagyon szerettem volna, ha ez is tetszik, de sajnos nem így lett. Tetszett az ízes magyar nyelv, amin íródott, és az, hogy az egyik történet Budapestet, a másik a Balatont mutatja be részletesen. Jó volt betekintést nyerni a korabeli (eredeti megjelenés éve: 1907) Magyarország mindennapjaiba, látni a Városligetet, az Állatkertet, a Vidámparkot, a fogadókat, a vendéglőket, a fürdőházakat, a balatoni településeket. Ezen kívül Mühlbeck Károly rajzai nagyon szépek. Ezzel a résszel nem volt problémám. A mesének fontos része a humor, ami itt is megtalálható, de többnyire valahogy nem ül. A szóviccek erőltetettek, a legtöbb poén inkább kegyetlen, mint vicces. Az első mesében azért volt olyan jelenet, amin hangosan nevettem, de legtöbbször inkább csak értetlenül néztem, hogy ezeket a dolgokat ki és miért tarthatja viccesnek. Ennél sokkal nagyon bajom volt viszont Maczkó úrral. Az egy dolog, hogy beképzelt és pökhendi, elvégre dzsen

Aggódnom kéne, ha a múlt hétfői beverés után még mindig fáj a fejem? Lehet, hogy meg kéne látogatni egy orvost? Miért kell nekem félni az orvosoktól?

Annyira nincs kedvem ehhez, hogy szavakba sem tudom önteni. Nem mintha csalódtam volna valakiben, vagy valami rossz történt volna velem, egyszerűen csak végtelenül fáraszt az egész. Semmi kedvem vadidegenekkel jópofizni, mesélni magamról, végigolvasni, ők mit mesélnek magukról, randit szervezni, a randira elmenni. Nem, nem. Az lesz, hogy az egyik oldalon lemondom az előfizetésemet, és nem lépek be, a másikról törlöm magam, a harmadikra meg csak úgy nem megyek fel többet (ott nem kell fizetni, cserébe az a leggagyibb a három közül). Azt szeretném, ha a végzet valahogy máshogy találna utat hozzám. Én nyitva tartom a szemem, megígérem, kivéve, ha valaki valami mást kér. De nem fogok kutatni, mert fárasztó és unalmas, és akkor még ott van az is, hogy nem játszunk a másik bizalmával. A héten az az érdekes történt, hogy majdnem két hónap után ismét felhívott Levi. Nem árulta el, mit szeretne, csak nagyon kedvesen érdeklődött, mi újság, meg mondta, hogy találkozhatnánk, megihatnánk valamit.

Andi nénitől kaptam kölcsön, mert érdekelte, mi a véleményem róla. Well... Ez nekem túlságosan chic lit. Nem kötött le, Hollywoodban ki kivel hogyan szokott összejönni, ráadásul untattak a leíró részek, volt egy csomó felesleges szereplő meg jelenet, és azt a szálat, ami érdekelt volna, általában hanyagolta az írónő, csak az utolsó ötven oldalon lett fontos. Szóval nem tetszett. Valamiért mégis három és fél csillagot ítéltem meg neki a Molyon, úgyhogy ezt ide is átvezetem. Egyre erősödik a gyanúm, hogy minden csillagozás előtt kellene hagynom magamnak egy hetet, mert nem ritka, hogy utólag visszanézve megdöbbenek az olvasás befejezése után öt perccel megítélt csillagok számán.

Csak a szokásos elmebaj Rejtő-módra. Humoros, fordulatos, irtó jó szövegek vannak benne. Nem mindig tudtam követni, hogy akkor most ki kicsoda, mit csinál, miért csinálja, és egyáltalán, de azt hiszem, Rejtőnél nem is ez a lényeg, hanem a felhőtlen jókedv meg a metrón kuncogás. Szeretem. Szeretnék belőle egy rajzfilmet, olyat, mint a Macskafogó, azokkal a szinkronhangokkal. Szerintem megtelne a mozi.

Az Ars Fatalist hozta 2012-ben a Molyangyalka, és annyira tetszett a könyv, hogy azonnal kellett ez is, amikor megtudtam, hogy megjelent. 2013 karácsonyára kaptam meg Blankától, ha nem a névnapomra, erre már nem emlékszem, túl közel van egymáshoz a kettő. Nagyon érdekes, fordulatos, elgondolkodtató regény, ugyanakkor nagyon nyomasztó is. A szereplők egytől egyig izgalmasak, alig vártam, hogy kibontakozzon a történetük, mégis két hetembe telt elolvasni a könyvet. Annyira depresszív, hogy egy-két nap olvasás után muszáj volt egy-két nap szünetet tartanom, hogy ne húzzon le teljesen. Azért az üzenete pozitív: élvezzük az életet, ameddig tart, valamint csak egy biztos, az, hogy az élet mindig megy tovább. Egy dolog zavart, mégpedig a hibák. Nagyon sok maradt benne a könyvben. De annyi baj legyen, a történet zseniális, és az a fontosabb. Négy csillagot kapott, mert nem tudtam elvonatkoztatni a bennem keltett érzésektől.

T. vetette fel pár hete, hogy elmehetnénk a társulat egyik előadására, mert még sosem látta őket élőben, pedig szeretné. Így aztán vettünk jegyet, és tegnap este kibuszoztunk Kőbányára, a művházba. Én sem láttam még élőben egyetlen műsorukat sem, de régen nagyon sokszor láttam őket a tévében, és nagy kedvencem volt a Besenyő-család meg Winnetou. Ezek most is szerepeltek, és meg kellett állapítanom, hogy Pethő Zsolt nem is olyan rossz Margit, mint ahogy emlékeztem. Még az is lehet, hogy eleve a Galla iránti szolidaritásom miatt éreztem régen, hogy csak ő játszotta jól ezt a szerepet. Van egy új karakter is, akit még sosem láttam, Edebede bácsi, aki mesél. Pókegérke és a 7 másik törpe címmel. Ha nem lett volna benne annyi fosós-hányós poén, lényegesen jobban tetszett volna, de így sem volt rossz. Még egy nagyon jó jelenet volt, VIII. Henrik és valamelyik lefejeztetett feleségének dala, azon nagyon sokat nevettem. Meglepett a tény, hogy itt is van közönségszívatás. De még milyen

Már akkor sem szerettem az iskolához kapcsolódó intenzív marketingtevékenységet, amikor még jártam órára, de azt hiszem, most sikerült ezt csúcsra járatni. "INGYEN SALSA ÓRA jár, tehát egy plusz alkalom a bérletben ezért: Hívd meg az összes minimálisan szóba jöhető ismerősödet, értsd mindenkit aki Budapest 50 km-es vonzáskörzetében lakik, de min. 80 főt. (eddig 3-8 perc “munkánál” járunk) Továbbá következő szombatig (tehát 1 hét alatt) legalább 3-szor, vagy többször oszd meg az üzenőfaladon az eseményt, min. két nap különbséggel, ha van rá módod késő du.-kora este. (Összesen 1-2 perc) Tehát 10 perc “munka” = 90 perc szórakozás, nos? Tevékenységedről írj nekem magán üzenetet! 1000 Ft JÓVÁÍRÁS SZEMÉLYENKÉNT, minden általad küldött leendő bérletes után: Tehát, ha 7 ember jön facebookos (és szóbeli) toborzó tevékenységed során, akkor 7000 Ft-tal olcsóbb a következő bérleted Klikkelj hát az eseményre, ott a "Meghívás" gombra, és válaszd ki szerencsés, leendő salsás ismerőse

Gyerekkorom egyik kedvenc rajzfilmje volt A hercegnő és a kobold, pedig viszonylag későn, kb. kilencévesen láttam. Még emlékszem, hogy Teklánál voltam, egyik alsós osztálytársamnál, és a testvéreivel együtt megnéztük a mesét. Azt mondták, nekik ez a kedvencük, egy csomószor megnézik, és én meg voltam döbbenve, mert én nem ismertem. De ezek után apu felvette nekem a tévéből, amikor egyszer leadták, és én is rongyosra néztem a kazettát. Rengeteg jelenetre emlékszem, tudom még a dalt, amit a bányászfiú énekel mindig, tudom, hogy féltem a koboldoktól, meg kicsit undorodtam is tőlük, mert túrták az orrukat. Nem kell hősnek lenned El lehet képzelni az örömömet, amikor rájöttem, hogy ez amúgy eredetileg egy regény. Aztán meg azt az örömöt, amikor a Libra Booksnál csak úgy ott volt a polcon, kemény kötésben, potom 1800 forintért. Alapvetően tetszett, mert érdekes, izgalmas, humoros, ugyanakkor van mondanivalója is. Jókat mosolyogtam azokon a részeken, amikor azt tanuljuk, hogyan vi

Nagy reményeket fűztem hozzá, mert Colin Dexter az írója, krimi, ráadásul regény. De csalódtam. Ígéretesen indult. Már eleve a helyszín tetszett - régi, gótikus templom, ahogy azt a brit krimiktől megszokta az ember. Az első ötven oldalon megismerkedtünk egy csomó potenciális áldozattal és gyilkossal, ráadásul sokan mindkét kategóriában szerepeltek, plusz egy áldozatjelölthöz néha több gyilkosjelölt is tartozhatott, és fordítva. Indítékok egész sorát vonultatta fel az elbeszélő, szépen bemutatta a kisváros lakói közötti konfliktusokat. Izgalmas volt, lehetett találgatni, ki fog meghalni, és vajon ki fogja megölni. A második részben aztán belecsaptunk a lecsóba. És ezt nem szerettem. Túl sok volt a hulla, és túl kegyetlenné vált az egész - nem akarok sokat SPOLERezni, de azért amikor egy tizenkét éves kisfiút is hidegvérrel meggyilkolnak, az nekem már sok. A végén a történtek magyarázata sem igazán győzött meg. Sajnálom, mert én tényleg nagyon szeretem a krimit, de hát ez... Coli