Tomi gyakran megemlíti, milyen izgalmas életem van nekem: velem mindig történik valami, és pillanatok alatt játszódnak le bennem olyan gondolat-hullámvasutak, amiket ő akkor sem mindig tud követni, ha mozzanatokra bontom neki. Tegnap este, altatás közben* láttam egy videót, ahol három reklámot fűztek össze, mindháromnak ugyanazok voltak a szereplői, és az volt az üzenet, hogy nem kell túlzásba venni a modern technika alkalmazását, akkor is szép az élet, ha egyszerű, vagy talán szebb is. Ezt megmutattam Tominak, neki is tetszett. Amint vége lett a videónak, kiment a konyhába, hogy elkészítse a szendvicseit mára. Én közben bent maradtam, és azonnal fel is bukkant egy újabb videó ugyanebben a témában, ugyanazon a csatornán, ahol a korábbit is láttam. Meg is nyitottam nagy lelkesen, aztán csak pislogtam. Arról szólt, hogy az okosotthonba bejut valami démon/szörny/pszichopata (mindenesetre arca nem volt), és azzal terrorizálja emberünket, mielőtt megölné, hogy, miközben menekül a nyomoru...
Eléggé, de aki ilyen típus, sosem fog megváltozni. Mindegy hány gyereke lesz. Majd 50 évesen összejön egy 25 évessel, és arra majd rámondja, ő az igazi, mellette meg tudok állapodni, vagy nyugodni. A francokat, csak már nem bírja erővel amit most még simán. Stírölni akkor is ugyanúgy fog.. de már nem megy majd tovább, mert nem tud.
VálaszTörlésA lány tud is a megcsalásokról egyébként?
Szerintem a lány is tudja, hogy mik történnek/történtek a háta mögött, legalábbis egy részükre tuti, hogy gyanakszik. Nagyon mélyre kellene dugnia a fejét a homokba, hogy ne vegye észre, mi az ábra. Gondolom, túl régen vannak már együtt ahhoz, hogy ki akarjon lépni, és új kapcsolatot akarjon kezdeni valakivel, aki lehet, hogy pont ugyanilyen.
VálaszTörlésEz akkor is szörnyű... Gyereket szülni valakinek, akiről tudni véled, hogy csajozik össze-vissza melletted.. És azt hinni ettől majd megváltozik stb stb Ez is egyfajta fej a homokba dolog. :(
TörlésEngem megőrjített a tudat régebben, h megcsalnak, de nem tudom bizonyítani, vagy ha volt is valamim, egyszerűen letagadta. Képzelődöm, kitalálom stb.
El kell küldeni a francba, mert mérgező az egész, és most még egy baba. Remélem a kicsi elég örömet ad majd a lánynak, hogy elfeledtesse vele, miket művel az apa, nincs kétségem, hogy ezután is folytatja... :(
Én is remélem, hogy minden rendben lesz, már amennyire lehet. Azt is, hogy a leendő apa esetleg "csak" feltűnően stíröl másokat, ennél tovább nem lép. De azért ezt sem volt jó látni.
Törlés