Napi WTF
Miután tegnap elmondták, hogy rosszul csinálom már 4 éve, mert márciusban kell leadni XY dokumentumot, nem a tanfolyam végén*, ma jött körlevél, a szokásos, ami minden hónapban van, pl. mikor kapunk fizetést, mit kell elintézni, mielőtt fizetni tudnak, ilyesmi, és ebben a körlevélben, amit tehát minden kolléga megkap, ott van színessel kiemelve, hogy XY dokumentum, majd mögé oda van írva a nevem két kollégáéval egyetemben. Miután tegnap személyesen megbeszéltük, hogy hoznom kell magammal a dokumentumot az egyeztetésre, ráadásul nem érzem, hogy hibás lennék abban, hogy nincs még meg a dokumentum. Nem mondom, hogy nem forrt fel az agyvizem.
Aztán van egy srác, akivel kb. háromszor beszélgettünk a neten, társkeresős, és az első masszív cigányozásnál beszüntettem vele a kommunikációt. Kb. másfél hónapja beszéltünk utoljára, erre ma rám ír, hogy nem felejtett ám el, de még mindig munkanélküli, de ha már nem lesz az, akkor folytatjuk az ismerkedést. Erre mit lehet reagálni? Már azon túl, hogy a hajamig szaladt a szemöldököm.
És összevissza vergődöm meg kínlódom, hol úgy érzem, hogy á, ráírok, mert vannak nálam cuccok, amiket neki szántam (angolból, mert angoloztunk is kb. egy hónapig), meg tényleg beszéljük meg a történteket, hol úgy, hogy érezze csak rosszul magát, érezze csak, hogy elveszített, hiába érezte jól magát velem. (Ha nem így lett volna, nem keresett volna meg mindig.) Annyira nyomi dolog ez. Annyira utálom. Annyira jó lenne, ha már ott tartanék, amikor nem azon gondolkodom, vajon fog-e írni, és ha igen, mikor és vajon mit, és én arra mit válaszoljak majd. Ha nem nő lennék, akkor ezek a dolgok vajon egyszerűbbek lennének?
*Közben amúgy rájöttem, hogy XY dokumentum kitöltésének tervezett időpontja mindig benne van a tervezetben, amit a tanfolyam elején le kell adni, ott is mindig április vége vagy május eleje szerepel (aztán mindig csúszunk, mert mindig elmarad jó néhány óra), ezt a tervezetet mindig megnézi a főnök, szokott is rá reagálni, és még így sem mondta soha, hogy hahó, márciusban kell nekünk XY dokumentum.
Aztán van egy srác, akivel kb. háromszor beszélgettünk a neten, társkeresős, és az első masszív cigányozásnál beszüntettem vele a kommunikációt. Kb. másfél hónapja beszéltünk utoljára, erre ma rám ír, hogy nem felejtett ám el, de még mindig munkanélküli, de ha már nem lesz az, akkor folytatjuk az ismerkedést. Erre mit lehet reagálni? Már azon túl, hogy a hajamig szaladt a szemöldököm.
És összevissza vergődöm meg kínlódom, hol úgy érzem, hogy á, ráírok, mert vannak nálam cuccok, amiket neki szántam (angolból, mert angoloztunk is kb. egy hónapig), meg tényleg beszéljük meg a történteket, hol úgy, hogy érezze csak rosszul magát, érezze csak, hogy elveszített, hiába érezte jól magát velem. (Ha nem így lett volna, nem keresett volna meg mindig.) Annyira nyomi dolog ez. Annyira utálom. Annyira jó lenne, ha már ott tartanék, amikor nem azon gondolkodom, vajon fog-e írni, és ha igen, mikor és vajon mit, és én arra mit válaszoljak majd. Ha nem nő lennék, akkor ezek a dolgok vajon egyszerűbbek lennének?
*Közben amúgy rájöttem, hogy XY dokumentum kitöltésének tervezett időpontja mindig benne van a tervezetben, amit a tanfolyam elején le kell adni, ott is mindig április vége vagy május eleje szerepel (aztán mindig csúszunk, mert mindig elmarad jó néhány óra), ezt a tervezetet mindig megnézi a főnök, szokott is rá reagálni, és még így sem mondta soha, hogy hahó, márciusban kell nekünk XY dokumentum.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése