LizaGazdija

Tegnap már szedtem fájdalomcsillapítót. Úgy készültem az éjszakára, hogy most aztán nagyon jó lesz nekem, végre alhatok. Az alváshoz Cataflamot vettem be, mert az állítólag nagyon erős hatású gyógyszer. Hát, a hatása nulla volt, és a legdurvább a dologban, hogy szombat óta egyszer sem fájt még ennyire a fogam, tényleg azt hittem, hogy meg is halok. Összesen két szem Cataflam és egy szem Algoflex Forte azt bírta elírni, hogy a fél 12-es lefekvés után hajnali fél 5-ig agonizáltam, akkor végre sikerült elaludni, de fél 7-kor már kelhettem is, sőt akkor már rég késésben voltam, de akkor bírtam csak kinyitni a szemem. Most kaptam receptre adható fájdalomcsillapítót. Nagyon ajánlom, hogy hasson, mert ezt nem sokáig bírom már. Hajnali 2-3 felé már azon gondolkoztam, hogy cserélni kéne nyaralási időpontot anyuékkal (nem lehet), vagy esetleg az egészet hagyni kéne a francba. De nem akarok lemaradni róla. Én mindent megígérek, tényleg, még azt is, hogy elutazás előtt foglalok időpontot a Szentki

most egy időre elég. Enyhén szólva felháborítónak tartom, hogy a fogorvosnál tett látogatás és hatezer forint nála hagyása után megint óránként keljek, és a fél éjszakát sírással töltsem, mert már a rohadt jég sem segít semmit. Reggel Tomi kivitt minket Szentendrére, így csak hétkor kellett indulni. Az orvos leültetett a székbe, és már vette is elő a szerszámokat, hogy akkor kikapjuk a fogat. Mondtam, álljunk már meg egy szóra azért, jövő héten utazom, addigra nem kéne varratnak lennie a számban. Erre kiröhögött, hogy honnan tudnák meg a repülőtéren, hogy varrat van a számban. Hát onnan, hogy nyilván szólnék, mert rajtuk kívül még nekem sem érdekem, hogy egyszer csak elkezdjen ömleni a vér a számból, mert a nyomáskülönbség miatt kifakad a varratom. Mondta, jó, nézzük meg akkor a röntgent, amit hoztam. Kicsit fura volt, hogy marhára nem néztük volna meg, ha nem szólo, de mindegy. Megnézte, majd mondta, még jó, hogy nem kezdett el vágni, mert ez a bölcsességfog vízszintesen nő, és a mell

- megbeszéljük az időpontot fél 6-ra, majd felhívnak 4-kor, hogy a 6-os (!) időpont nem jó, menjek 7-re, majd fél 7-kor felhívnak (indulásom előtt kb. 3 perccel), hogy inkább ne ma menjek, de ha muszáj, akkor fél 8-ra vagy 3/4 8-ra mehetek, melyik jobb, amire mondom, hogy a fél 8, erre mondják, hogy jó, beírtak fél 8 - 3/4 8-ra (csak tudnám, akkor minek kérdezi meg), majd odaérek 7-re, mire behívnak 7 óra 1 perckor - elkér hatezer forintot egy röntgenért meg egy konzultációért - a röntgenről leolvassa, amit te már az érkezésedkor elmondtál neki, mert szabad szemmel is látható, laikus számára is - konzultáció keretében elmondja, hogy sürgősen ki kell szedni a bölcsességfogat, de nekik csak három hét vagy egy hónap múlva van időpontjuk - konzultáció keretében azt is elmondja, "rizikózzam meg" (ilyen szó nincs, szólok), hogy a repülőn a légnyomás miatt bedurran, és (vagy ettől függetlenül) a nápolyi egy hetet nem városnézéssel, hanem szállodában agonizálással töltöm. (Csak elmon

92 éves korában hunyt el. Ő volt a szenátusban a President Pro Tempore (korelnök). A wikipedia szerint ezen túl Daniel Inouye a President Pro Tempore (és ha a szenátorok születési dátumát jól tudják, akkor nincs is miben kételkedni).

Megint bulis éjszakám volt. 0:40-kor kerültem ágyba, és egészen 1:14-ig félálomban is voltam, akkor azonban elviselhetetlenné vált a fájdalom. Még este a szájvizes öblögetéstől elmúlt a bölcsességfogam fájása, vagyis nem elmúlt, hanem átköltözött egy másik fogamba. Szóval 1:14-kor szépen kiballagtam a konyhába, mintegy öt perc megfeszített munkával kierőlködtem négy darab jégkockát a tartójából, konyharuhába csavartam, majd ezzel az arcom alatt elaludtam. Legközelebb 3:47-kor ébredtem arra, hogy rohadtul fáj, és jeget kell cserélni, még meg is örültem neki, mekkora jó, hogy csak két és fél óránként fogok most kelni, mert akkor a következő kelésem negyed 7-kor van, az meg a tervezett 7-es keléshez képest nem is olyan vad. Aha. Legközelebb 4:44-kor hoztam jeget, aztán 5:21-kor, végül 6:21-kor, majd 7-kor felkeltem az órára. El lehet képzelni, mennyire vagyok friss, és mennyire van elegem. A leggyönyörűbb az egészben, hogy alapjában véve annyira nem is fáj, inkább kicsit zsibbad, de amint

Joci kétségbeesetten kérte a facebookon, hogy valaki vigyen el neki két papírt A pontból B pontba, illetve C pontból D pontba, mert ő külföldön van, viszont ez meg rohadt sürgős. Még pénteken reggel kérte, de mire elolvastam, addigra már esélytelen volt, hogy a TO zárása előtt elintézzem a dolgot, ezért felajánlottam, hogy ma elintézem neki. Gondoltam, egy füst alatt elintézem a saját TO-s dolgaimat is, hát ez nem jött össze. Az órám után elsétáltam az egyetemre, ahol Elvirához a következő szöveggel állítottam be: "Jó napot kívánok! D. J. kérte, hogy jöjjek be önhöz, mert van itt egy papírja, amit le kellene adnom a TO-n, de azt nem tudom, pontosan milyen papír, vagy erről ön tud-e, mert ezt már nem sikerült megbeszélnünk.", és vártam, hogy elkezd üvölteni, esetleg megver, amilyen kedves hölgy ő. De nem. Mondjuk baromi furán nézett rám, de aztán odasétált a kis pigeon hole-okhoz (nem egészen azok, de most mindegy), és kivette onnan Joci papírját. Nagyon hálásan köszöntem a ke

Holnap fél 6. Ekkor derül ki, mi lesz a fogammal. Jaj, jaj :(

A hidden object game, magunk közt csak keresgélős játék miatt hajnali 2 óra 9 perckor feküdtünk le aludni. 5 óra 22 perckor keltem arra, hogy megőrülök, annyira fáj a fogam. Kironhantam a fürdőszobába, megpróbáltam kicsit sikálni fogkefével, de ez most már annyira fájdalmas, hogy nem tudom, hogyan fogok mostanában fogat mosni. Aztán elővettem egy konyharuhát, teleraktam jéggel, visszatántorogtam az ágyba, és ezt beraktam a fejem alá. Így sikerült aludni még egy órát, egészen 6:30-ig, amikor is felébredtem rá, hogy elolvadt a jég, és megint iszonyúan fáj. Most már nincs is jég a mélyhűtőben, csinálni kell. A vicc az, hogy most, miután kimásztam az ágyból, kb. egyáltalán nem fáj. Ez viszont nem járható út, nem fogom túlélni ezt a napot, pláne nem ezt a hetet, ha a vasárnapot elintézem összesen 4 óra alvással. A gépet tulajdonképpen azért kapcsoltam be, hogy rákeressek, mi a francot lehet ezzel a nyomorult fogfájással kezdeni, és hát nemcsak fájdalomcsillapítót javasol, hanem sós vízzel ö

Először azt hittük, Velencére megyünk ma, de aztán mégis anyuékhoz mentünk. Bence nagyon érdekes formáját mutatta ma, enyhén szólva hisztis volt. Olyan szívszaggatóan tudott sírni attól, hogy nem tehet még egy kiskanál cukrot a töltött paprikájára, és Kata még össze is keverte a paprikát a már rajta lévő cukorral. Az is nehéz Bencének, hogy végig kell ülni az ebédet. Sok anyukától hallottam-olvastam, hogy a gyereknek nem kell ott ülni, ha nem akar, nyugodtan császkáljon csak, majd iskolára csak megtanulja, hogy mi az illem. Mondjuk nem értem, mitől tanulná meg, ha senki nem mondja neki, hogy nem illik felállni az asztaltól, amíg mások esznek. Mindenesetre Bence lassan belejön, de azért még ma is elmondta, hogy ő kiszáll az etetőszékből, és hogy "muszááááááj" :) Ez volt a legaranyosabb. Rendezett pár fejhangon visítozós jelenetet, keresztülesett a kutyán, aki egyébként szintén megszokja lassan, hogy kisgyerekekkel van körülvéve. Pl. amikor Bence nekifutásból hátulról átölelte,

  Teljesen olyan, mint a kórusvezető az Alice Csodaországban rajzfilmváltozatában. Ez meg itt egy folyamat, csak béna a fényképész:   A második és a harmadik kép között egy nap telt el. Reggel előbbi állapotban hagytam itt a rózsát, este utóbbi állapotban találtam.

Ez a legaranyosabb kép: Anyukája saját bevallása szerint ezekre a szavakra fordult be a gyerekszobába: "Big trouble.. this is BIG TROUBLE." És akkor tárult elé a bajt helyrehozni vágyó tökmag képe. Ezek után tőlem aligha kapna ki a gyerek, annyira őszinte és kedves ez a reakció.

Ha egy 13 kilós kutyával a karomom képes vagyok mindenféle kunsztokra (úgy mint három szemetesből a szemeteszsák összegyűjtése, a közben kipotyogó száraz rózsalevél visszapakolása, kulcs zárba helyezése, ajtó kinyitása, ajtó bezárása, menet közben a különböző zsákoknak a két kezem közt való cserélgetése, kuka fedelének felnyitása, zsákok belehelyezése anélkül, hogy a kutya szatyrát is kidobnám, kuka lecsukása, kapu kinyitása), és még a bicepszem sem szakad el, csak majdnem, bízhatok-e abban, hogy hasonló kunsztokat egy 13 kilós gyerekkel a karomon is képes leszek végrehajtani?

Hát ezt mostantól nézem. Ennek az összes része kell. Ez vetekszik a Phobias Workshoppal (ami megtalálható a videóim között).

Egy srác hatalmas napszemüvegben felszállt a 4-es villamosra. Fülében zene, dúdolgat, halál jó a kedve. Aztán elindul a villamos, és nem fordul le, mert hát nem 6-os, mire a srác összeszorított foggal: "Bassssssza meg!" Mozgólépcső az Alleeban, első ránézésre frissen összeveszett párocska, mondjuk 16-17 évesek. A lány durci, a fiú próbálja engesztelni, ezért aztán úgy csinál, mint a Dennis, a komiszban a csípkedős nénik, csak nem gügyög hozzá. Hát, eredményt nem ért el vele. De azért ez szerintem elég ciki ötlet egy bevásárlóközpont közepén, hiába volt aranyos szerinte.

Titkos küldetésen jártam ma ott. Küldetés teljesítve, és még én is kaptam egy kis ajándékot. Mostanában úgyis annyit bánt mindenki, hogy megérdemlem. Hűtőmágnes. Volt még vagy tízféle, VW Bogár, Audrey Hepburn, tejreklám, többféle Route 66 reklám/embléma, na meg Uncle Sam: Volt fémtábla is ugyanezekkel a logókkal/képekkel, hát a teljes tíz perces tartózkodásomból öt percet biztosan eltöltöttem a polc előtt. Itthon rákerestem ezekre a nosztalgiacuccokra, és ezt találtam: Making Friends... Jaaaj, ez annyira aranyos! A másik is, de ez még aranyosabbb :)

Február óta gyakran utazom rajta, és nagyon szeretem az állomásait. Legjobban a Vörösmarty utcza táblát, ami körül üvegkeret is van, meg a nosztalgia plakátokat. Most végre itthon is eszembe jutott Medgyaszay Vilma, akinek a plakátját mindig végigolvasom, odafelé és visszafelé is. Íme ő:

Tegnap, hónapok óta, sőt talán idén először, találkoztunk végre. Elkísértem a suliba, ahol is a hetek óta húzódó Erasmus ügyintézés utolsó lépését kellett volna megtennie, de kiderült, hogy az utolsón kívül még van két másik utolsó, de az már tényleg az utolsó, igaz, csak pénteken lehet elintézni. Csodálom, hogy még nem káromkodik nagyon csúnyán, én ilyenkor már vérben forgó szemekkel szoktam tervezgetni, mit fogok csinálni az Erasmus koordinátorokkal és a TO-val. Ő viszont nem fog agyvérzést kapni fiatalon. (Na jó, reméljük, azt azért én sem.) Miután kiderült, hogy még mindig messze a meccs vége, betértünk a suli közelében található diszkontba, ahol nagyon olcsón árulnak csokit, tisztítószereket meg egyéb katetgóriákba sorolható termékeket, amik között sok a kínai bóvli. Végigjártuk, de mivel fagyasztójuk és fagyijuk nincs, átmentünk az egy sarokra található élelmiszerboltba, és onnan akasztottunk végre jégkrémet. Meghívni nem hagyta magát, így mindketten magunknak szereztük be. Hazas

Annyira szeretem. Tegnap elmentünk Tomival EU egészségbiztosítási kártyát csináltatni a XI. kerületbe. Tomi kb. 5 perc alatt kapott is. Én nem. Bementem, leültem, szólított az ötvenes hölgy. - Dolgozik Ön, hölgyem? - Igen. - És mit dolgozik? - Angolt tanítok. - Az ELTE-s jogviszonya még él? - Nem. - És miért nem? - Mert már elvégeztem az egyetemet. - Akkor nem tudok Önnek kártyát adni, hölgyem. (Részemről döbbent csönd. Próbáltam dekódolni az üzenetet. EU kártyát csak egyetemisták kaphatnak, vagy mi van?) - Sajnálom, de jogviszony nélkül nem adhatok kátyát, hölgyem, megérti, hölgyem, jogviszony kell hozzá, hölgyem. (Kis töprengés után:) - Pedig adószámos magánszemély vagyok... (Szavamba vág:) - Ez engem nem érdekel, hölgyem. (Visszaveszem a szót:) - És még TB-t is fizetek, minden hónapban 4950 forintot. - Fizet TB-t? - Igen. - Hát akkor Ön engem teljesen félrevezet, hölgyem. (Mé, bakker, mert válaszoltam a kérdésedre?) Mindenesetre kiderült, hogy az OEP-es jogviszonyomról hablatyol. Mo

Átvettem még múlt héten Terry Pratchett két könyvét (The Carpet People, Moving Pictures). Csodálatos állapotban vannak, sehol egy folt, szakadás vagy gyűrődés. Most már teljes joggal örülhetek, hogy sikerült darabonként 600 forintért szert tenni rájuk. A gólyakalifát elkezdtem tegnapelőtt este, aztán tegnap reggel folytattam, és este is akartam még olvasni a kádban, de előbb anyu mondott néhány furcsát, majd Tomival is jól összerúgtuk a port, aztán ettől viszonylag kevés kedvem maradt olvasni. Viszont nem depiztem be, és ezt a szombat-vasárnap-hétfő után eredménynek tekintem. Ma még nem olvastam belőle egy sort sem, de lehet, hogy ezen mindjárt változtatok. Csak az első 32 oldalán vagyok túl, de az alapján nagyon jó könyvnek tűnik. Az a vicces, hogy egyszer anyu, egyszer meg H.Zs. is elmesélte töviről hegyire, és én mégis csak annyira emlékszem, ami amúgy is kiderült már a huszadik oldal táján, pedig emlékszem rá, hogy a végére is kitértek mindketten. (Valami rémlik is, de az leginkább

Tegnap elmentünk megnézni a 20 ruha Európa számára című kiállítást - megint. Náray Tamás volt a tárlatvezető, aki hozott magával egy színésznőt is, hogy felolvassa az adott részleteket, amikhez a ruhák készültek. A tárlatvezetés nagyon jó volt, látszik, hogy Náray nem véletlenül lett híres és elismert. Nyilván kicsit beképzelt a sikereitől, meg nem könnyű eleinte a magas hangja, de szépen bele lehet rázódni :) Ráadásul egyik kedvenc írónője Szabó Magda, akiről még sztorit is mesélt. Amúgy mindenről és mindenkiről rengeteg sztorit adott elő, és mindezt nagyon jó humorral. A végén volt gitározás (jó, az elején is, de a végén már bemutatták a hölgyet, és Náray nem hagyott lelépni senkit az előadásról) meg limonádézás is. Gondolkodtam, hogy kérjek-e autogramot, de végül nem kértem. Úgy éreztem, nem azért jön el egy múzeumba ingyen tárlatot vezetni, hogy aztán 23 éves fruskák odaálljanak elé egy darab papírral, hogy írná le ide a nevét. Nagyon kedves volt és közvetlen, és lehetett vele bájo

Teljes csőd. Nincs most hangulatom ehhez a picsogáshoz, ami itt megy. Majd utánanézek, de szerintem vagy gyerekkönyv, vagy lányregény. Megy szépen vissza a polcra, és várja, hogy kedvet kapjak hozzá. Én meg választok valami érdekfeszítőbbet. Most már napok óta A gólyakalifa jár a fejemben meg az Utazás a koponyám körül, úgyhogy valamelyiket el is kezdem. Ha hetekig rágódom egy könyvön, a büdös életben nem érek végig az említett harmincas mennyiségen, és soha többet nem vehetek akkor könyvet, ha tartani akarom a magammal kötött megállapodást. (Az a könyv, amit ma vettem, nem számít, mert azt anyu kapja, mert elég régen mondta már, hogy az majd kéne neki, ha megjelenik, és most megjelent.)

Vámpírnaplók; Holtodiglan, holtodiglan. Ez utóbbiból majdnem egy egész részt láttam, de aztán amikor a férj összeszurkálta a feleségét, és fröcskölt a vér mindenfelé, kikapcsoltam, és úgy döntöttem, ez a sorozat nem nekem szól. Ezek után utánaolvastam, mégis mi a fene ez, mert cím alapján azt gondoltam, valami vígjátéksorozat. Nem. Megtörtént eseteket dolgoz fel, amelyekben a házaspár egyik fele megölte a másikat. Ennek mi értelme? Ezt kinek szánják? Aki meg szeretne szabadulni a párjától, de elválni snassz, kreatív ötlete meg nincs? Majd vesz innen?

Neten néztük épp, megakadt a lejátszás, mire Tomi: “Én azért csak csinálnék egy screenshotot.” Nagyon kemény, milyen vicces dolgok adódnak abból, ha az ember mimikáját felszabdalják. Hozzátenném még, hogy a képen Nóra van, nem Izabella. Nem tudom, ezt hogyan számolta ki.

Mindkettőt én csináltam, egyedül.

kimásztam az ágyból, kissé kómás fejjel eltántorogtam a szekrényig ruhát válogatni, és akkor olyat láttam a tükörben, hogy rögtön felébredtem. A medencémen jobb oldalon egy ujjnyi lila foltot. Vagy fél percig bámultam rá lemerevedve, és nem értettem, hogy került az oda, aztán valamiért felmerült bennem, hogy esetleg megfogta a sötétkék ágy. Igen, valószínűleg mégsem ébredtem fel teljesen akkor még. Mindenesetre megnyomkodtam, és kiderült, hogy fáj, szóval nem az ágy tehet róla. Azt az agyalást, mire rájöttem, hogy ez még a csütörtöki jazzről lehet nekem, ahol összevissza zúztam mindenemet, de főleg a lábamat, amikor a koreográfiás fél órában a földön vergődtünk végig...

Na jó, ez nem a szar szóviccek rovat. Olvastam az indexen, hogy a Toy Story 3 népszerű nálunk is, de érdekes módon a nézők fele sem gyerek. Engem ez annyira nem lep meg. Vannak felnőttek, akik szeretik a gyerekfilmeket (mint például én, ugye), de ami ennél sokkal jobban magyarázza a jelenséget, az az, hogy a filmet most megtekintő felnőttek az első és második rész vetítésének idején (1995-ben és 1999-ben) még gyerekek voltak, és most nyilván érdekli őket a történet folytatása. Én ez utóbbiak közé is tartozom, az első részt 8, a másodikat 12 évesen láttam, és mivel akkor tetszettek, naná, hogy érdekel a harmadik. Meg is nézem.

Nem akarok senkivel beszélgetni. Mondom, hogy senkivel. Nincs kivétel. Kijelentkeztem mindenhonnan, még megiszom a büdi teámat, aztán ágy. Nincs kedvem senkihez.

nem DVD-ztem. Még előtte járkáltam a lakásban, a tévé meg ment, mert hát mindjárt kell úgyis. És közben elkezdődött a Hazudj, ha tudsz!, és ott ragadtam. Egyedül a szokásos amerikai felfogás nem tetszett, hogy mindig istent kell játszani, és mindig önbíráskodni kell, mert azt nem lehet, hogy segítséget kérjünk. Na mindegy, ettől még a rész jó volt.

Egy darabig azt hittem, megnézem az NCIS-t, ahogy szoktam hétfőnként, aztán szokásomtól eltérően elolvastam a tartalmát. Szörnyű halált hal a mai áldozat: a saját szemét kaparja ki. Hát, köszönöm szépen, ezt nézze az, aki nem viszolyog a szem különböző sérüléseitől. A Gyilkos elmékről kb. egy hónapja szoktam le egy huszárvágással, amikor azt olvastam a comment:com-on, hogy valamelyik részben, ami a következő pár hétben sorra kerül, az áldozatoknak kiveszi majd a szemét a gyilkosuk. Az új Alice-ban meg összesen 3 sérülés akad, ebből két esetben valakinek kinyomják a szemét. Mi ez a szemfixáció? Mindenesetre így fogok én végleg leszokni minden sorozatról, pedig az NCIS-t, a Gyilkos elméket, valamint a Barátok köztöt nézem összesen. Mondjuk ha kitolnák az egyik házlakó szemét, az garantáltan lehozna az utolsó sorozatról is, és abszolút képes lennék azon túl intellektuális életet élni. NCIS híján egyébként a mai program Családom és egyéb állatfajták, Imelda Staunton benne a Mama.

Csak még egyszer, és remélhetőleg, lassan sikerül kilábalni ebből is. Elég jó barátnő vagyok, amikor - hajnali 3-ig, fél 4-ig lelkizni kell (akkor is, ha éppen kezdődik a 4 nap alatt 3 szigorlat című mutatványom) - kölcsön kell kérni valamit (jegyzetet, könyvet, CD-t, amiért aztán évekig könyöröghetek, hogy kapjam vissza, és még nincs lefutva) - segíteni lehet karácsonyi ajándékot készíteni, de amikor el kell dönteni, hogy kit hívjunk a lagziba, ahová csak a barátainkat várjuk a rokonainkon kívül (és ezt így ki is fejtjük, és még meg is kérdezzük, hogy "Nincs igazam?"), na akkor nem vagyok elég jó barátnő.

Ha töltöm a telefont, mindig a párnámra teszem, mert nem ébredek fel a zenélésére, ha nincs közvetlenül mellettem. Ha nem én ágyazok be reggel, akkor mindig eltűnik a töltőm, de úgy, hogy akár egy órát is rászánhatok a keresésére. Ma volt az eddigi legdurvább eset: egy óránál kicsit többet túrtam a lakást a töltőért, és nem lett meg. Így aztán a telefonom merül, de nem tudom feltölteni, mert a töltőt valaki biztonságba helyezte. Annyira biztonságban van, hogy várhatóan én sem találom meg soha többet. Mindenesetre aki még sms-t küldene, vagy hívna esetleg, most tegye meg, mert várhatóan két órán belül lemerül a telefon, és esélyem nem lesz tenni ez ellen. Mennyire utálom már ezt is :S

Végignéztem. Az utolsó 40 perc nem volt olyan jó, mint az első 35. Most meg nagyon rossz a kedvem, befordultam.

Ha nem is Balaton, de Velencei-tó, jövő szombatom: http://www.futanet.hu/cikk/1.-bsi-velencei-touszas . 1500 métert talán rákészülés nélkül is le tudok úszni, mert 1200-at biztos, hogy igen, ezt többször teszteltük. Ettől még a héten elmegyek úszni mondjuk háromszor, hogy nyugodt legyen a lelkem. Remélem, Tomi levsiz majd meg szurkol, ilyesmi. Aztán talán augusztusra összeszedem magam, és végre egyszer elmegyek átúszni a Balatont is. Akinek van kedve, csatlakozzon! :)

Lehet, hogy meg fogom kérdezni, mégis miről szeretne beszélgetni, ha minden megnyilvánulásom után kommunikációs stopokat épít be. Valamint, ha valaki nem tudná, ha éppen beszélgetünk valakivel, és lelépünk, akkor tilos elköszönni, vagy bármilyen más módon jelezni, hogy akkor most lépünk.

Végül úgy alakult, hogy anyuékkal mentem el rá. Az esküvő négytől fél ötig tartott, ötig fényképezkedtünk meg gratuláltunk, így negyed hat után értünk haza. Mivel csak a Bakátson tudtunk parkolni, hazafelé Tomi vett nekünk egy-egy gyrost, gondoltam is magamban, hogy nevezhetjük esküvői vacsorának, és akkor az poén. Megkóstoltunk egy pisztáciás sütit is, és egyáltalán nem volt rossz, pedig a pisztáciától nem vártam, hogy sütiben is finom lehet. Anyuék fél hét után értek oda, és először az Iparművészeti Múzeumba mentünk. Ott megnéztünk mindenféle kiállítást, például az oszmán-török szőnyegeket és az indiai babákat, valamint körbejártuk a vásárt is. Nagyon sok jó dolog volt, de nem vettünk semmit, pedig sok minden még drágának sem volt mondható. Innen átsétáltunk a Nemzeti Múzeumhoz. Az volt a terv, hogy megnézzük, milyen időszakos kiállítások vannak, és akkor azokat bejárjuk. Nos, az előtérben mindjárt leragadtunk, mert éppen akkor indult egy tárlatvezetés, amin bemutatták a Múzeumkertet

Ma esküvőn  jártunk. Templomi esküvő volt, bár az ifjú pár minimum egyik tagja bevallottan nem vallásos, valamint nem hisz Isten létezésében. Ez nem baj, én sem hiszek, meg még egy csomó ember sem, és a templomi esküvő sem baj, csak ez a kettő együtt legalábbis fura. Minket csak a templomba hívtak meg, ami nem esett jól, bevallom. A menyasszony sokáig mondogatta, hogy én milyen jó barátnője vagyok, egy időben második helyre rangsorolt, hozzám jött sírni, amikor bántották, szóval valamiért azt gondoltam, elhív az esküvőjére, ha majd lesz neki, mármint az egészre. Persze az eszemmel tudom, hogy régen nem vagyunk mi már barátnők, legfeljebb ismerősök, de valahogy rosszul esett, ez van. Egyébként még márciusban mondta egyszer, hogy konfliktusa van az anyukájával, aki olyan rokonokat is el akar hívni az étterembe, akiket a menyasszony utoljára 3 éves kora körül látott, éppen ezért ő ezeket a rokonokat nem szeretné az étteremben látni, mert oda csak a barátaikai hívják el, hiszen az nem egy

A sejtburjánzás a tüzelés végén szokott bekövetkezni, olyankor nőhet a daganat. Liza kb. egy hónapja fejezte be a tüzelést, fel is lélegeztünk. Most megint tüzel. Én ezt nem bírom idegekkel.

programból a Múzemok Éjszakájára. Érdekel a Földalatti Vasúti Múzeum, a Metro mozi (Ruttkai Éva Színház, pont múltkor néztem, hogy ez bizony már színházként sem üzemel), a Pesterzsébeti Múzeum, a Nemzeti Táncszínház, a Budavári Labirintus, a Bajor Gizi Színészmúzeum, valamint az Egyetemi Könyvtár kiállítása az ELTE fennállásának 375. éve okán. Nem biztos, hogy lesz kivel menni, és ha lesz, akkor is kb. két éjszaka az itt felsorolt program. Úgy pláne, hogy a város megannyi különböző pontján leledzenek ezek a múzeumok. Tehetséges vagyok programszervezésben.

Megkérném a tisztelt egybegyűlteket, hogy ne vegyék magukra. Tényleg. Nem róluk szól, hiába barátnők ők is. Valamiért elég sokszor botlok olyan barátnőbe, aki csak akkor keres, ha érdeke fűződik hozzá. Ez egészen régen így van már. Eleinte egyáltalán nem volt barátnőm, csak Réka, de az osztályból senki. Aztán a gimiben lett barátnőm 10 évesen, de róla meg kiderült, hogy valójában nem barátnő, csak valamiért örömét leli a szekálásomban, persze szigorúan a hátam mögött. Aztán lett még egy barátnőm, aki viszont egy nyári szünet alatt teljesen elfelejtette, hogy mi valaha jóban voltunk, másoknak konkrétan letagadta, hogy ő valaha is szóba állt velem. Aztán jöttek az olyan barátnők, akiket az elején említettem, akiknek akkor kellek, ha kell tőlem valami. Egy "majd beszélünk" után simán eltelhet fél év is, mire legközelebb beszélünk, és akkor is tudok segíteni valamiben véletlenül. Nem esik jól. Ez a helyzet. Anyuval ma beszéltünk erről pont, és mondta, hogy le kéne már akadni errő

Tegnap láttam egy srácot a Deák környékén fehér pólóban, ilyen felirattal: "Tamás vagyok, 23 éves, független." Hát, ezen elmosolyodtam.

lejönni arról a gondolatmenetről, miszerint "de megígérte". Megígérte, nem történik, pont. Edzem magam, nagyon edzem, hátha sikerül ezt egyszer már végre lenyelni.

Nem egyszer és nem kétszer megesett már, hogy olvastam valamilyen könyvet, és abban az időszakban, amíg az kitartott, lépten-nyomon belebotlottam vagy az adott témába, vagy egy jelenetébe, vagy magába a könyvbe. Volt egyszer valamilyen szó, amit nem ismertem, pedig magyarul volt a könyv, megnéztem az idegen szavak szótárában, jól megjegyeztem, majd utána egy hétig nem tudtam úgy bekapcsolni a tévét, hogy ne hangozzon el legalább egyszer. Volt az Állatfarm, aminek olvasása közben nem kevésszer hallottam a mindenki egyenlő, csak vannak egyenlőbbek örök érvényű törvényét, pedig egyébként nem futok össze vele minden nap kétszer. Volt az 1984, amit olyan hosszú ideig olvastam, mint még semmilyen másik könyvet (kivétel persze a Sisis kleine Schwester, ugye, ő a csúcstartó), és abban a kb. 3 hétben, míg terítéken volt, mindenhol idézgettek belőle, mindenhol elmondták, hogy olyan ez a mostani helyzet, mint az 1984, tényleg nem telt el nap, hogy ne jött volna szembe valahol. Volt a Curious Inci

[caption id="" align="alignnone" width="384" caption="Uszadékfa :)"] [/caption]

Ma még egy zenét beazonosítottam. Sokáig csak arra bírtam visszaemlékezni belőle, hogy "Time to go", mert nem olyan könnyű bármire is figyelni, amikor éppen azt hiszem, hogy mindjárt elszakadok valami gyakorlatsor közben. Az előbb a kádban, miközben a Kopfrechnerint olvastam (eljutottam ma a negyedéig, és nem is olyan szörnyű, sőt kezd jó lenni), beugrott az is, hogy "Turn on the lights, oooh", így aztán amint kipattantam a kádból (szigorúan a 80. oldal alján, valamint fürdés után), rávetettem magam a gépre, és nekiálltam dalszöveget keresni. Azért vagyok biztos benne, hogy jót találtam, mert a szöveget olvasva eszembe jutott, hogy múlt szerdán megjegyeztem azt is, hogy Tuesday, és az is benne van. Ennyi egyezés már túl sok véletlen lenne. Egyébként "Don't turn on the lights" van benne egészen konkrétan, node. Lianna egyik száma ez, és meglepő módon "Don't turn on the lights" a címe. Se youtube-on, se más oldalon nem lehet megtalálni, még

Nem kéne most jó darabig könyvet vennem. Ijesztő méreteket ölt a habzsolásom, és most kb. 30 kötet van itthon, amit még nem olvastam, csak felhabzsoltam. Megpróbálom nyáron nem nézegetni a könyvesboltok honlapjait, megpróbálom kizárni a könyves világot, ahogy van, és megpróbálom elolvasni ezt a kb. 30 kötetet. Durva lelkiismeret-furdalásom van most ettől, hogy ennyi könyvet veszek. Lehet, hogy csinálok majd egy listát, amin az fog szerepelni, milyen sorrendben akarom elolvasni az összegyűjtött könyveket. Jó lenne, ha meg tudnám tenni, hogy legközelebb csak akkor veszek könyvet, amikor mindent elolvastam, ami itthon van. Ha közben nyerünk a lottón valami komolyabb összeget, mondjuk miénk lesz az ötös vagy a hatos lottó főnyereménye, akkor meg az lesz, hogy kinevezem hobbinak a könyvgyűjtést. Lehet, hogy nem olyan jó ötlet, de most hirtelen ezt tudtam kigondolni magamnak, hogy enyhítsem a rossz érzésemet. A DVD-kről nagyjából lejöttem, bár tegnap 399 Ft-ért vettünk egy USA útifilmet, mer

az egyik zenét, amire jazzen tréningezünk. Sikerült egyszer koncentrálni a szövegre, aztán megjegyezni a refrént, valamint gyanítottam, hogy Justin Timberlake hangját hallom, és tényleg. Itthon rákerestem, és most berakom nektek, hallgassátok :) (Az eredeti klip nem tetszik, a rajongói klipeket nem szeretem, ezért gondoltam, még ez a legjobb, mert itt csak képek vannak róla.)

Nehogy azt higgye bárki is, halni készülök. Engem még virág soha nem szeretett. Nálam a virágok meg szoktak halni, elég gyorsan, és sosem virágoznak. Egy kivétel van, ő valamiért megtűr engem, így aztán minden évben hoz pici fehér virágokat. De például a minirózsák legfeljebb egy hónapig jópofiznak nekem, aztán meghalnak. És akkor most ezt nézzétek: Van rajta egy gyönyörű virág, valamint még három bimbó. Nem tudom, mi változott, de megtisztelve érzem magam. Ezen kívül tegnap óta van már ventillátorunk is. Nagyon kellemes, amikor hideg levegőt fúj, végre nem fogunk megfulladni a lakásban a hőségtől. Még akkor is megérte, ha elfogyott tőle pénzünk, pedig nem is volt drága. Sebaj, holnap kapok fizetést, és akkor minden jó lesz. Ez is pozitívum.

Ilyen hangulatom van tegnap óta. Tegnap hárman is megbántottak, úgyhogy el kéne gondolkodnom rajta, hogy nem veszem fel a szavakat, hátha attól jobb lenne nekem. Az egyik, aki megbántott, a csoportom egyik tagja, és őszintén szólva rendkívül elegem van már belőle, nem bánom, hogy most nyári szünet következik, és szeptemberben találkozunk csak megint. Addig kitalálok valamit, amitől majd visszavesz az arcából. A másik kettőt meg sem szeretném említeni. Ma Tomi is mondott több olyat, amit magamra venni szintén tiszta hülyeség, aztán mégis elszomorodtam tőle. Végére értem a Curious Incidentnek, és nem tetszik a vége. Nem akarom lelőni a poént, mert hátha valaki még nem olvasta, és majd szeretné, de annyit azért elmondanék, hogy szerintem egy olyan anya, aki a szellemi fogyatékos gyerekét otthagyja egy pasiért, nem érdemli meg, hogy a gyereke újra vele éljen. Így aztán bántja az igazságérzetemet ez a befejezés. Utánaolvastam az írónak, mert érdekelt, miért tud autista mesélőt hiteles

Miután kiderült, hogy azon az aranyos házikós sablonon nem lehet megcsinálni, hogy látszódjon a dátum, ami engem zavar, lecseréltem egy másikra. Arról meg még azt is megtudtam, hogy lehet szerkeszteni a fejlécét, így aztán Tomival a fent láthatót hoztuk össze. Én elégedett vagyok vele :) A régi sablon meg álljon itt egy képen, annyira kedves azokkal a kis házakkal:

És ez tetszik is. Aztán majd lehet, hogy belerázódom, és le se lehet vakarni a meccsekről. 4 éve Tomi rászoktatott, és akkor a VB második felét már néztem. Idén még nem volt kedvem bekapcsolni.

Liza jelezte, hogy be szeretne menni a Bakátsra, így bementünk. Azt is jelezte, hogy fel szeretne menni, de nem mentünk, 9 környékén nem toppanunk be sehova. Cserébe felmehetett a templom elé, ahol nincs kint, hogy a kutya nem mehet a fűre, és megengedtem neki, hogy válogasson füvet. Nem talált megfelelőt, csak mohón végigszagolt egy jó darabot a parkból. Úgy látszik, nem úszom meg ennyivel, de fogalmam nincs, honnan akasztok neki egy parkot itt a város közepén, ahol jó fű nő. Végigmentünk azon az útvonalon, amin Liza lesérülése előtt napi 3 alkalommal jártunk, és csodaszépen bírta. Mondjuk jól kifullasztottam, mert úgy éreztem, hogy egy pasi követ minket, amitől szépen előjött az a kellemetlen, kb. 10 éves emlékem, hogy követnek, és bántani is akarnak, úgyhogy felvettem egy enyhe joggolásra hasonlító tempót, és alig vártam, hogy hazaérjünk. Liza gyönyörűen lépést tartott velem, bár láthatóan nem értette, mi a fene ütött belém, miért nem lehet andalogni, mint addig, és a körútra kiérve

mert sajnálom rá az időt. Sokszor ideges leszek attól, ha belegondolok, hogy másfél órám menne el egy film megnézésével, és még ennél is több akkor, ha nekiállnék olvasni. Utoljára szerintem akkor tudtam normálisan kikapcsolódni, amikor még otthon laktam, de nem tudom, mi romlott el bennem, úgyhogy megjavítani sem tudom, csak erőszakkal. Lehet, hogy kicsit túlpörögtem mostanában, és nehezemre esik elhinni, hogy tényleg nem kell csinálnom semmit (nem igaz, dolgozatot kéne összeállítanom), és akár pihenhetek is. Ja, amúgy az is baj velem, hogy filmnézésre meg olvasásra sajnálnám az időt, de közben meg a neten eltöltök ugyanannyi, vagy még több időt, mint akkor, ha pihennék. Ma erőszakot alkalmaztam magammal szemben. Eleve 11-kor ébredtem, miután valaki (arra tippelek, hogy Tomi) leállította a telefonomat az első csörgés után. Ébredés után jártam egy kört a neten, majd kikapcsoltam a gépet, és miután hazajöttünk Lizával a sétából (kegyetlen ez a hőség, azt hittem, elájulok, olyan forr

Úgy volt, hogy egész hétvégén egyedül ülök majd a besötétített lakásban (lehúzott redőnyökkel próbálunk túlélni ebben a durva melegben), de aztán anyu felhívott tegnap, hogy ma mennek hozzájuk Katáék, és menjek én is. Megbeszéltük, hogy Liza most itthon marad, mert nem tudnak kijönni értünk. Ma reggel összeszedtem a gyerekek gyereknapi ajándékát (igen, ilyen régen láttam őket utoljára), és Tomi kivitt minket anyuékhoz. Úgy terveztem, felszállunk a buszra, és jó lesz az úgy, csak Liza nem szokott a tömegközlekedéshez, és féltem, hogy esetleg bepisil, ha félni fog a buszon. Lehet, hogy ez irreális félelem, de nagyon élénken él bennem az az egy alkalom, amikor BKV-buszra szálltam vele, és nyüszített félelmében, miközben én meg szétizgultam magam, hogy csak be ne pisiljen. (Ez régen volt, mintegy 13 éve, azóta mindketten csak bölcsebbek lettünk, valószínűleg ma már tudomásul venné, hogy ez van, ezt találta ki a gazdi, ezt kell szeretni, vagy legalábbis eltűrni – egy hang nélkül, fegyelme

Van az az ismerősöm, aki eddig talán két teljes nyarat töltött az USA-ban gyerektábori dolgozóként, de még mindig nem tud rendesen angolul. Egyébként ez most már nem is annyira igaz, egyre többször esik meg, hogy nyelvtanilag teljesen helyes mondatokat ír ki facebookra. Ma kiírta, hogy “breaking down done! I guess I’m a bit disappointed.” Először nem értettem, milyen breaking down az, ami done, és egyáltalán, de kb. fél pillanat múlva ugrott be, hogy tegnap megint könyvesboltban szörfölgettem, és láttam a következő könyvet: Breaking Dawn – Hajnalhasadás. Még gondoltam is, vajon szóvicc-e az eredeti cím, és hogy sosem fogom megtudni, hacsak valaki el nem meséli nekem, mert vámpírosat nem szeretek olvasni. Szegény srác eddig már két kommentet kapott, mindkettőben azt írják, hogy lövésük nincs, miről beszél. Én külső szemlélő maradok, mert 5 éve nulla személyes kapcsolatunk van egymással, meg aztán ha beírom, hogy mire gondol, akkor az okoskodás. Majd megírja ő, hogy érti. De azért kicsit

A doktoriról azért nem meséltem semmit, mert nem tudom mire vélni a felvételin tapasztaltakat. Nem kérdeztek semmit, és egy ember max. 3 percet töltött bent, de volt, aki talán egy egészet sem. Nem tudom, mi alapján döntenek majd, és nem akarom enni magam rajta, ezért félretettem a problémát, majd július végén, augusztus elején úgyis megtudom az eredményt. Akkor is, ha nem próbálom megfejteni, mi miért van. Az 1984-et még hétfőn befejeztem, pontosabban keddre virradóra. Egy darabig töprengtem rajta, hogy akkor most értem-e a végét, vagy van valami mélyebb jelentése, amiből kimaradok. Majdnem nem olvastam el az utószót, mert azt hittem, valaki más írta, de mivel student’s editionöm van, az elemzéses rész átlapozása közben rájöttem, hogy az utószó a regényhez tartozik még, ezért gyorsan elolvastam. Ezek után arra következtetek, hogy nincs annál mélyebb értelme, mint amit felfogtam belőle, és sikeresen megértettem a történet végét. Végül elolvastam az utolsó fejezethez kapcsolódó kérdés

Az esetek többségében azt látom bizonyítottnak, hogy nagyon jól tájékozódom, hirtelen kifejlődött ez a képességem. Ritkán tévedek el. Nagyon kedves emlék, amikor Bodri két-három éve az erdő közepén röhögni akart azon, hogy a nők nem tudnak tájékozódni, ezért az orrom alá tartotta a térképet, és kárörvendő vigyorral az arcán megkérdezte, hol vagyunk most, én meg megmutattam. Az az arckifejezés, amikor koppant… Priceless. (Itt jegyzem meg, hogy simán zavarba tudott volna hozni, ha ügyesebb, és nem egy durván éles kanyar után öt perccel teszi fel a kérdést, hanem még előtte. Akkor tippelni kellett volna.) Szóval gondoltam, ügyes vagyok már tájékozódásból, ezért megkockáztatom, hogy a suliból fénymásolás után nem a Kossuth Lajos utcán megyek a Ferenciekre, hanem a mellékutcákon át, hogy lássak sok szép épületet, és csend legyen. Kb. fél órát sétáltam öt perc helyett. A Károlyi Mihály utcán balra fordultam, aztán lefordultam róla, és a Szabadság hídnál kötöttem ki. Ekkor visszafelé indult

Eljutottunk a moziba, és megnéztük. Nekem nagyon tetszett. Tominak kevésbé, mert nagyon mese, szerintem meg ez az egyik legjobb dolog benne. A keretes szerkezet is bejött, de nem is tudnék olyat mondani, ami nem tetszett benne. Na jó, a kígyók, nem bírom a kígyókat :P Ajánlom mindenki figyelmébe, aki még nem látta.

Egy anyuka babakocsival. Nem idősebb 25 évesnél, teli szájjal nevet, és fölül egyetlen foga sincs. Két másodpercre láttam, ez alapján nem a fogmosással áll hadilábon, hanem kiverték, esetleg kitördelték a fogait. Emberek farmerben és hosszúujjú felsőben. Hol fognak ők átöltözni, amikor már nem reggel 8 óra lesz, hanem mondjuk délelőtt 11? Hogy fogják túlélni az első kánikulai napot? Egy nő két lánnyal a villamoson. A két lány, Kinga és Szilvi, 20 év körül jár, és mindketten szellemi fogyatékosok. A nő idegesítően magas hangon gügyög nekik, úgy beszél velük, mint más a kétéves gyerekével. Vajon érzik-e ezt a lányok? Vajon zavarja-e őket? Mindenesetre sajánlom őket. Azért is, mert látszik, hogy a nő a kirakatnak gügyög így, a többi utasnak. Még körül is néz néha, mit szólnak az emberek, milyen kedves a lányokkal.

Megtalálták a második világháború egyik csatájának 68 éve érintetlen helyszínét. Magyar cikk itt , az eredeti, képekkel illusztrált meg itt . Persze elég hatásvadász, hogy már a címben is szerepel angolul, hogy hullák is voltak a helyszínen, na de mit is várhatunk a modern világtól. Viszont maga a tény meg a képek (a holttesteket szerencsére kivételesen nem mutatják) nagyon érdekesek. Erről eszembe jutott az is, hogy kb. két hónapja rendeltem meg a múlt-kor újságját, azóta sincs felőlük semmi hír. Az a szerencse, hogy még csak a csekket várom, szóval pénzembe még nem került ez a nagyszerű ügyintézés. Ahogy Tomi mondaná, Isten majmai lassan őrölnek.

Pedagógusnapra kaptam az egyik csoportomtól: Egy másik csoportnak vittem puncsgolyót az utolsó órára. Nem értették.

Szépen elbattyogtam jazzre, ahol is a szokásos termet zárva találtam. Megkérdeztem az információnál, merre található ez a mai óra, amire azt a választ kaptam, hogy a kedd-csütörtöki óra elköltözött. Most már tudom is, hogy hova. A Soroksári úti Tesco mellé-mögé. Így aztán visszafordultam és hazajöttem. 30 perc alatt megjártam az egészet, ezen Liza döbbent meg a legjobban. (Egyszer majd megpróbálom lefényképezni, amikor éppen csodálkozik, érdemes megnézni legalább egyszer azt az arckifejezést.)

Djoko adta nekem :) Köszönöm szépen! Nem elképzelhetetlen, hogy keresek hozzá hét blogot, de ez nem most lesz. Eddig négy ötletem van, ebből szerintem legalább ketten már megkapták mástól. Töprengek még rajta egy kicsit.

Tomi egész napi munkája van abban, hogy most itt van az összes régi bejegyzés, és az összes bejegyzésben itt vannak a képek is. Egyedül a kommentek vesztek el. Ezt sajnálom, de valahogy majd csak túléljük :) Még nem ismerem az új helyet, fogalmam sincs, mi hogyan működik, talán majd idővel kiismerem. Mindenesetre már feltöltöttem a prágai képeket, de ha minden igaz, csak én látom őket, ti nem, és még nem tudom, hogyan lehetne ezen változtatni. Úgy nézem, kommentelni úgy lehet majd, ha valaki szeretne, hogy külön rá kell kattintani az adott bejegyzésre, de lehet, hogy csak nem tudok valamiről. Aztán arra sem jöttem még rá, hogyan lehetne Marie Brozova képeiből sablont csinálni, talán nem is lehet sehogy, de ha tényleg ez van, akkor sincs baj, ez a sablon most tetszik, olyan, mint Telc a kis mézeskalács házikóival. Száz szónak is egy a vége: welcome :)

És a tennivalóim pontosan egy tizedét sikerült elvégezni. Reggel az órámról negyed órát sikerült késni, miután negyed órán át nem jött 7-es busz, se semmilyen más busz, by the way. Nem idegesítettem fel ezen magamat, miután a hat fős csoportomból legfeljebb egy ember szokott időben érkezni. Leszálláskor kiderült, hogy ezzel az egy emberrel egy buszon jöttünk :D Ő nem vett észre, én meg nem értem utol, mivel legalább három fejjel magasabb nálam, ennek megfelelően hosszabb lábakon gyorsabban ballag, mint én, ráadásul neki rendes cipője van, nekem meg nyári papucsom, amiben minden évben legalább három napot szenvedek, és a mai volt idén a második. Viszont hosszú percekig azt hittem, hogy Superman él, és ő az. Ugyanis egy darabig előttem haladt kb. 20 lépéssel, majd hirtelen huss, eltűnt. Nagyon forgattam a fejem, hogy mégis mi nyelte el, majd hirtelen megláttam: kb. 200 méterrel előttem bement az irodába. Durva élmény volt, na. A maradék 200 méteren végig azon töprengtem, ezt hogyan csin