Múzeumok éjszakája 2010
Végül úgy alakult, hogy anyuékkal mentem el rá.
Az esküvő négytől fél ötig tartott, ötig fényképezkedtünk meg gratuláltunk, így negyed hat után értünk haza. Mivel csak a Bakátson tudtunk parkolni, hazafelé Tomi vett nekünk egy-egy gyrost, gondoltam is magamban, hogy nevezhetjük esküvői vacsorának, és akkor az poén. Megkóstoltunk egy pisztáciás sütit is, és egyáltalán nem volt rossz, pedig a pisztáciától nem vártam, hogy sütiben is finom lehet.
Anyuék fél hét után értek oda, és először az Iparművészeti Múzeumba mentünk. Ott megnéztünk mindenféle kiállítást, például az oszmán-török szőnyegeket és az indiai babákat, valamint körbejártuk a vásárt is. Nagyon sok jó dolog volt, de nem vettünk semmit, pedig sok minden még drágának sem volt mondható. Innen átsétáltunk a Nemzeti Múzeumhoz. Az volt a terv, hogy megnézzük, milyen időszakos kiállítások vannak, és akkor azokat bejárjuk. Nos, az előtérben mindjárt leragadtunk, mert éppen akkor indult egy tárlatvezetés, amin bemutatták a Múzeumkertet. Most megnéztem a honlapon, valóban "celeb" a tárlatvezető: Debreczeni-Droppán Béla történész-levéltáros szakmuzeológus. Nos, a vezetés nem volt jó. Hiába nagy név, lehet akármekkora koponya, katasztrófaközeli élményt nyújtott. Az első fél órában majd' szétvetett a düh, hogy erre pocsékoljuk az időt, pedig mennyi mindent szeretnék még látni. Aztán akklimatizálódtam. Sajnos a vezetőnek egyetlen olyan mondata nem akadt, amiből jól jött volna ki. Még a legegyszerűbb tőmondatokba is belezavarodott. Nagyon sokszor reflektált a saját véleményére, ami engem nagyon zavart, mert nem tudtam, hogy ő egy nagy név, ezért úgy éreztem, ki a halált érdekel a tárlatvezető magánvéleménye. Például mondta, hogy a Múzeum körút kialakításakor elvettek a Múzeumkertből, és hát sokan sokfélét mondanak, hogy meddig tartott régen ez a kert, de szerinte (!!!) kb. addig, ameddig ma a múzeum előtti járda.
Az évszámokról többnyire sejtelme sem volt, leginkább blöffölt. Kisfaludy szobránál először elmondta, hogy ez Kisfaludy Sándor szobra, majd fél perc múlva, hogy Kisfaludy Károly szobra, ami azért ciki. Harmadszorra már nem bocsátkozott találgatásokba, inkább úgy fogalmazott, hogy ez Kisfaludy szobra, ezzel meg nem lehetett mellélőni. A helyzet az, hogy mindkettőjük szobra ott van a kertben a wikipedia szerint, de ebből nem tudtam meg, az a szobor melyiküket ábrázolja. (Ekkor már koromsötét volt, így a feliratot elolvasni esélyem nem volt, a fáklyás kísérők ellenére sem, akik már továbbhaladtak, mire én odafértem.) A végén Garibaldi és Jozef Wysoczky szobrát simán kihagyta elsőre, még mondta is, hogy jaaa, elfelejtette. Aztán beszélt a lépcsőről, hogy ott mennyi hírességet ravataloztak fel, például Bem apót is 1929-ben. Mondtam is anyunak, hogy azért ha Bem már 1848/49-ben is apó volt, és még élt 80 évet, az nem kismiska, tudhatott valamit az öreg. Őszinte leszek: nem tudtam eddig, hogy akkor szállították haza Lengyelországba, csak azt tudtam, hogy a szabadságharc után kicsivel meghalt. Mindenesetre úgy éreztem, azért elmondhatta volna, hogy az újratemetése előtt ravatalozták fel ott, és akkor nem hat viccesen, amit mond. Garibaldi szobráról viszont elmondta, hogy 1932-ben került oda, majd aztán azt, hogy tehát 1929 óta áll mai helyén. Összességében azt mondhatom, hogy borzasztó összeszedetlen és átgondolatlan volt a vezetés, tele mekegés-makogással. Egy ízben még azt is mondta, hogy ő most erről nem is mond többet, majd az utána jövő vezetéseken kifejtik. Ezen elképedtem. Most tényleg azt javasolja, hogy még egyszer sétáljam végig a legalább egy órás vezetést? :O Az is lehangzott még a szájából, hogy az orosz cár máig a legjelentősebb, legreprezentatív látogatója a múzeumnak. Így, a felsőfok leg- jelével, ám -bb jele nélkül. Az a benyomásom alakult ki erről a pasiról, hogy nem megy neki szövegek szó szerinti bemagolása, ezért úgy gondolta, improvizál, de az sem megy neki. A Múzeumkert története ettől függetlenül érdekes, de ha pontosan szeretném tudni, mi mikor történt benne/vele, akkor felcsapom a Nemzeti Múzeum honlapját.
Innen a Petőfi Irodalmi Múzeumba mentünk át, ahol megnéztük Benedek Elek és Faludy György kiállítását, valamit a 20 ruha Európának címűt. Ez utóbbi érdekes volt ugyan, de valahogy most nem tudott lekötni, nem is mentem végig a vezetéssel, pedig ez a nő profi volt mellesleg. Talán az volt az ok, hogy a regények többségét, amikhez a ruhák készültek, nem ismerem. Azért Szabó Magda Az ajtójához készült ruha abszolút lekötött, és azt egyébként éppen Náray Tamás tervezte, akinek a vezetésével szerdán 6-kor megtekinthető ugyanez a kiállítás. Anyu szeretne elmenni rá, úgyhogy lehet, hogy elkísérem, és akkor remélhetőleg tudok is rá koncentrálni.
Benedek Elek azóta lett a szívem csücske, amióta a doktorira készülve elolvastam a Babes-Bolyai Egyetem egyik professzorának gyermekirodalom jegyzetét, amit akkor linkeltem is ide. A gyerekszeretetével, a humorával, az ízes magyar beszédével, a Cimbora újsággal abszolút megragadott, miközben a meséiért eddig is szerettem. Hát igen, ez van, ha közel hozzák hozzám az embert, és már nem pusztán a meseírót látom benne. Belehallgattam a kiállításon Flóra lánya és Dénes unokája 1969-es rádióinterjújába. Megható. Talán azért, mert engem mindig meghat, amikor régen halott emberek emlékeznek hangfelvételen, meg az is, amikor régen halott emberekre emlékeznek a gyerekeik, unokáik. Itt mindkettő eset fennforog egyszerre, így az élményt különösen meghatónak minősítem.
Faludy kiállításán megdöbbentett, mennyire nem ismerem fel az idős Faludyban, akit én ismertem a tévéből, a a fiatal Faludyt, akit a fényképeken láttam most. Nagyon durva belegondolni abba is, hogy ismerte József Attilát, Babitsot, Karinthyt, Kosztolányit, és Fanny volt a felesége, aki azokban az időkben még 40 évre volt a megszületésétől, valószínűleg még a szülei se voltak kósza gondolatok se. Azt egyébként nem tudtam eddig, hogy Fanny előtt is volt egy felesége, sőt még egy fia is született, úgyhogy ezen is meglepődtem. Utánanéztem, Faludy András írt is könyvet (részben) az apjáról Apámat nem láttátok? címmel. Ha majd már minden könyvet elolvastam, amit mostanában beszereztem, megveszem ezt is.
A múzeumból az Egyetemi Könyvtárba haladtunk át, ahol a 375 éves ELTE tiszteletére létrejött kiállítást néztük meg. Itt is volt tárlatvezetés. A lány, aki csinálta, nem idegenvezető vagy tárlatvezető, mégis profi volt, teljesen fellelkesültem tőle. Meg persze a kiállítástól, ami tényleg nagyon jó, mindenkinek ajánlom. Mondta, hogy tervezik egyetemtörténeti múzeum alapítását a Trefort-kertben, amit én nagyon helyeselnék, és tuti számíthatnának rám látogatóként. Anyu szerint a Gólyavárból lesz múzeum, ha megvalósul a terv, és ez valójában tök jó is lenne. Nagyon tudta a csaj a kiállítás anyagát, csomószor mondta, hogy x tárgy mellett y tárgyat si szerették volna bemutatni, de azt z múzeum őrzi, és nem adta oda nekik, mert nem tudták biztosítani az őrzési feltételeket, meg hogy melyik kar mikor kapta vissza a jogart (persze a neve már passz, iszonyú fáradt vagyok, de p-vel kezdődik).
Innen a Földalatti Vasúti Múzeumba mentünk át. Nagyon tetszik nekem, hogy a kismetrót eredetileg Ferencz József Villamos Vasútnak hívták. Apró múzeum ez, ráadásul felismertem azt a tényt, hogy már voltam is bent, de ettől még ez is tetszett. Szép, igényes kiállítás, és az ember mindig tanul valami újat alapon mától fogva tudom, hogy a kismetró eredetileg csak a Széchenyi fürdőig járt, amit akkor Ártézi fürdőnek hívtak, és az utolsó két állomása a föld felett volt, csak 1970-ben lett teljes szakaszán földalatti. Ráadásul volt megállója az Állatkertnél is, és nem is értem, azt miért volt logikus lebontani, ha egyszer az Állatkertet továbbra is tömegek látogatják folyton.
Innen éjfél táján jöttünk ki, és az észak-pesti múzeumbusszal elmentünk a Nyugatihoz, hogy megnézzük a Ruttkai Éva Színházban a ma már nem működő mozikat bemutató fotókiállítást. Nos, a Ruttkai Éva Színház végleg megszűnt annak lenni, ami, egy csapat fiatal diszkózott benne, és amikor józannak tűnő, a bejáratnál üldögélő fiatalokat megkérdeztem, merre van a fotókiállítás, ami a régi Metro mozi kapcsán van itt, néztek rám döbbenten, és mondták, hogy itt nincs semmilyen kiállítás. Mi meg nem voltunk erőszakosak, nem merészkedtünk beljebb. Én a magam részéről azért nem, mert nem volt kedvem hirtelen egy rakás részeg fiatal közé csöppenni, apu meg azért nem, mert iszonyúan fájt a feje, és úgy érezte, fel is robban a diszkófénytől. Anyu nem fejtette ki az indokait, de a lényeg akkor is csak az, hogy a fotókiállítást nem találtuk meg, amit azért sajnálok.
Ezek után hazajöttünk. Én azt tervezgettem a villamoson, hogy nem fogok lemenni az aluljáróba, mert mégis lassan hajnali 1 óra, és az ilyenkor nem szerencsés döntés, de végül lementem, mert rajtam kívül még vagy harminc ember szállt le itt, és mind átment az aluljárón, így már nem aggódtam, hogy kirabolnak/megkéselnek/egyéb kellemetlenség ér.
Utólag úgy gondolom, a zsinagógába meg a holokauszt emlékmúzeumba azért elmehettem/-tünk volna, de az a jó hír, hogy jövőre is lesz múzeumok éjszakája, és akkor fel lehet majd fedezni olyan múzeumokat, amik idén kimaradtak. Addig is érdekel a Budavári Labirintus és a Bajor Gizi Színészmúzeum. Igyekszem majd beiktatni a következő egy évbe mindkettőt.
Az esküvő négytől fél ötig tartott, ötig fényképezkedtünk meg gratuláltunk, így negyed hat után értünk haza. Mivel csak a Bakátson tudtunk parkolni, hazafelé Tomi vett nekünk egy-egy gyrost, gondoltam is magamban, hogy nevezhetjük esküvői vacsorának, és akkor az poén. Megkóstoltunk egy pisztáciás sütit is, és egyáltalán nem volt rossz, pedig a pisztáciától nem vártam, hogy sütiben is finom lehet.
Anyuék fél hét után értek oda, és először az Iparművészeti Múzeumba mentünk. Ott megnéztünk mindenféle kiállítást, például az oszmán-török szőnyegeket és az indiai babákat, valamint körbejártuk a vásárt is. Nagyon sok jó dolog volt, de nem vettünk semmit, pedig sok minden még drágának sem volt mondható. Innen átsétáltunk a Nemzeti Múzeumhoz. Az volt a terv, hogy megnézzük, milyen időszakos kiállítások vannak, és akkor azokat bejárjuk. Nos, az előtérben mindjárt leragadtunk, mert éppen akkor indult egy tárlatvezetés, amin bemutatták a Múzeumkertet. Most megnéztem a honlapon, valóban "celeb" a tárlatvezető: Debreczeni-Droppán Béla történész-levéltáros szakmuzeológus. Nos, a vezetés nem volt jó. Hiába nagy név, lehet akármekkora koponya, katasztrófaközeli élményt nyújtott. Az első fél órában majd' szétvetett a düh, hogy erre pocsékoljuk az időt, pedig mennyi mindent szeretnék még látni. Aztán akklimatizálódtam. Sajnos a vezetőnek egyetlen olyan mondata nem akadt, amiből jól jött volna ki. Még a legegyszerűbb tőmondatokba is belezavarodott. Nagyon sokszor reflektált a saját véleményére, ami engem nagyon zavart, mert nem tudtam, hogy ő egy nagy név, ezért úgy éreztem, ki a halált érdekel a tárlatvezető magánvéleménye. Például mondta, hogy a Múzeum körút kialakításakor elvettek a Múzeumkertből, és hát sokan sokfélét mondanak, hogy meddig tartott régen ez a kert, de szerinte (!!!) kb. addig, ameddig ma a múzeum előtti járda.
Az évszámokról többnyire sejtelme sem volt, leginkább blöffölt. Kisfaludy szobránál először elmondta, hogy ez Kisfaludy Sándor szobra, majd fél perc múlva, hogy Kisfaludy Károly szobra, ami azért ciki. Harmadszorra már nem bocsátkozott találgatásokba, inkább úgy fogalmazott, hogy ez Kisfaludy szobra, ezzel meg nem lehetett mellélőni. A helyzet az, hogy mindkettőjük szobra ott van a kertben a wikipedia szerint, de ebből nem tudtam meg, az a szobor melyiküket ábrázolja. (Ekkor már koromsötét volt, így a feliratot elolvasni esélyem nem volt, a fáklyás kísérők ellenére sem, akik már továbbhaladtak, mire én odafértem.) A végén Garibaldi és Jozef Wysoczky szobrát simán kihagyta elsőre, még mondta is, hogy jaaa, elfelejtette. Aztán beszélt a lépcsőről, hogy ott mennyi hírességet ravataloztak fel, például Bem apót is 1929-ben. Mondtam is anyunak, hogy azért ha Bem már 1848/49-ben is apó volt, és még élt 80 évet, az nem kismiska, tudhatott valamit az öreg. Őszinte leszek: nem tudtam eddig, hogy akkor szállították haza Lengyelországba, csak azt tudtam, hogy a szabadságharc után kicsivel meghalt. Mindenesetre úgy éreztem, azért elmondhatta volna, hogy az újratemetése előtt ravatalozták fel ott, és akkor nem hat viccesen, amit mond. Garibaldi szobráról viszont elmondta, hogy 1932-ben került oda, majd aztán azt, hogy tehát 1929 óta áll mai helyén. Összességében azt mondhatom, hogy borzasztó összeszedetlen és átgondolatlan volt a vezetés, tele mekegés-makogással. Egy ízben még azt is mondta, hogy ő most erről nem is mond többet, majd az utána jövő vezetéseken kifejtik. Ezen elképedtem. Most tényleg azt javasolja, hogy még egyszer sétáljam végig a legalább egy órás vezetést? :O Az is lehangzott még a szájából, hogy az orosz cár máig a legjelentősebb, legreprezentatív látogatója a múzeumnak. Így, a felsőfok leg- jelével, ám -bb jele nélkül. Az a benyomásom alakult ki erről a pasiról, hogy nem megy neki szövegek szó szerinti bemagolása, ezért úgy gondolta, improvizál, de az sem megy neki. A Múzeumkert története ettől függetlenül érdekes, de ha pontosan szeretném tudni, mi mikor történt benne/vele, akkor felcsapom a Nemzeti Múzeum honlapját.
Innen a Petőfi Irodalmi Múzeumba mentünk át, ahol megnéztük Benedek Elek és Faludy György kiállítását, valamit a 20 ruha Európának címűt. Ez utóbbi érdekes volt ugyan, de valahogy most nem tudott lekötni, nem is mentem végig a vezetéssel, pedig ez a nő profi volt mellesleg. Talán az volt az ok, hogy a regények többségét, amikhez a ruhák készültek, nem ismerem. Azért Szabó Magda Az ajtójához készült ruha abszolút lekötött, és azt egyébként éppen Náray Tamás tervezte, akinek a vezetésével szerdán 6-kor megtekinthető ugyanez a kiállítás. Anyu szeretne elmenni rá, úgyhogy lehet, hogy elkísérem, és akkor remélhetőleg tudok is rá koncentrálni.
Benedek Elek azóta lett a szívem csücske, amióta a doktorira készülve elolvastam a Babes-Bolyai Egyetem egyik professzorának gyermekirodalom jegyzetét, amit akkor linkeltem is ide. A gyerekszeretetével, a humorával, az ízes magyar beszédével, a Cimbora újsággal abszolút megragadott, miközben a meséiért eddig is szerettem. Hát igen, ez van, ha közel hozzák hozzám az embert, és már nem pusztán a meseírót látom benne. Belehallgattam a kiállításon Flóra lánya és Dénes unokája 1969-es rádióinterjújába. Megható. Talán azért, mert engem mindig meghat, amikor régen halott emberek emlékeznek hangfelvételen, meg az is, amikor régen halott emberekre emlékeznek a gyerekeik, unokáik. Itt mindkettő eset fennforog egyszerre, így az élményt különösen meghatónak minősítem.
Faludy kiállításán megdöbbentett, mennyire nem ismerem fel az idős Faludyban, akit én ismertem a tévéből, a a fiatal Faludyt, akit a fényképeken láttam most. Nagyon durva belegondolni abba is, hogy ismerte József Attilát, Babitsot, Karinthyt, Kosztolányit, és Fanny volt a felesége, aki azokban az időkben még 40 évre volt a megszületésétől, valószínűleg még a szülei se voltak kósza gondolatok se. Azt egyébként nem tudtam eddig, hogy Fanny előtt is volt egy felesége, sőt még egy fia is született, úgyhogy ezen is meglepődtem. Utánanéztem, Faludy András írt is könyvet (részben) az apjáról Apámat nem láttátok? címmel. Ha majd már minden könyvet elolvastam, amit mostanában beszereztem, megveszem ezt is.
A múzeumból az Egyetemi Könyvtárba haladtunk át, ahol a 375 éves ELTE tiszteletére létrejött kiállítást néztük meg. Itt is volt tárlatvezetés. A lány, aki csinálta, nem idegenvezető vagy tárlatvezető, mégis profi volt, teljesen fellelkesültem tőle. Meg persze a kiállítástól, ami tényleg nagyon jó, mindenkinek ajánlom. Mondta, hogy tervezik egyetemtörténeti múzeum alapítását a Trefort-kertben, amit én nagyon helyeselnék, és tuti számíthatnának rám látogatóként. Anyu szerint a Gólyavárból lesz múzeum, ha megvalósul a terv, és ez valójában tök jó is lenne. Nagyon tudta a csaj a kiállítás anyagát, csomószor mondta, hogy x tárgy mellett y tárgyat si szerették volna bemutatni, de azt z múzeum őrzi, és nem adta oda nekik, mert nem tudták biztosítani az őrzési feltételeket, meg hogy melyik kar mikor kapta vissza a jogart (persze a neve már passz, iszonyú fáradt vagyok, de p-vel kezdődik).
Innen a Földalatti Vasúti Múzeumba mentünk át. Nagyon tetszik nekem, hogy a kismetrót eredetileg Ferencz József Villamos Vasútnak hívták. Apró múzeum ez, ráadásul felismertem azt a tényt, hogy már voltam is bent, de ettől még ez is tetszett. Szép, igényes kiállítás, és az ember mindig tanul valami újat alapon mától fogva tudom, hogy a kismetró eredetileg csak a Széchenyi fürdőig járt, amit akkor Ártézi fürdőnek hívtak, és az utolsó két állomása a föld felett volt, csak 1970-ben lett teljes szakaszán földalatti. Ráadásul volt megállója az Állatkertnél is, és nem is értem, azt miért volt logikus lebontani, ha egyszer az Állatkertet továbbra is tömegek látogatják folyton.
Innen éjfél táján jöttünk ki, és az észak-pesti múzeumbusszal elmentünk a Nyugatihoz, hogy megnézzük a Ruttkai Éva Színházban a ma már nem működő mozikat bemutató fotókiállítást. Nos, a Ruttkai Éva Színház végleg megszűnt annak lenni, ami, egy csapat fiatal diszkózott benne, és amikor józannak tűnő, a bejáratnál üldögélő fiatalokat megkérdeztem, merre van a fotókiállítás, ami a régi Metro mozi kapcsán van itt, néztek rám döbbenten, és mondták, hogy itt nincs semmilyen kiállítás. Mi meg nem voltunk erőszakosak, nem merészkedtünk beljebb. Én a magam részéről azért nem, mert nem volt kedvem hirtelen egy rakás részeg fiatal közé csöppenni, apu meg azért nem, mert iszonyúan fájt a feje, és úgy érezte, fel is robban a diszkófénytől. Anyu nem fejtette ki az indokait, de a lényeg akkor is csak az, hogy a fotókiállítást nem találtuk meg, amit azért sajnálok.
Ezek után hazajöttünk. Én azt tervezgettem a villamoson, hogy nem fogok lemenni az aluljáróba, mert mégis lassan hajnali 1 óra, és az ilyenkor nem szerencsés döntés, de végül lementem, mert rajtam kívül még vagy harminc ember szállt le itt, és mind átment az aluljárón, így már nem aggódtam, hogy kirabolnak/megkéselnek/egyéb kellemetlenség ér.
Utólag úgy gondolom, a zsinagógába meg a holokauszt emlékmúzeumba azért elmehettem/-tünk volna, de az a jó hír, hogy jövőre is lesz múzeumok éjszakája, és akkor fel lehet majd fedezni olyan múzeumokat, amik idén kimaradtak. Addig is érdekel a Budavári Labirintus és a Bajor Gizi Színészmúzeum. Igyekszem majd beiktatni a következő egy évbe mindkettőt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése