LizaGazdija

- I always go on holiday with my mother if I have money. - And where did you last go on holiday? - Last time I didn't go on holiday, because I didn't have money. - Then where did your mother go on holiday? - She didn't go on holiday, because she didn't have money.

Mindig tudom követni az eseményeket, még azt is követem, hogy Henry jövőbeli énje a múltban emberekkel beszélget. Az már kicsit nehézkes, hogy Henry hány évesen miről nem tud, amiről Clare meg igen, és amiről Clare azt hiszi, Henry is tudja, mert Henry jövőbeli énjének elmondta. Erre kitaláltam egy tuti jó megoldást: visszalapoztam, megkerestem, hány éves is volt Henry, amikor először találkozott a kis Clare-rel, és innentől kezdve ha annál fiatalabb, nem tud semmit, de mondjuk a többi eseménynél néha el kell gondolkozni, hogy hú, most ő hány éves is, és hány éves volt, amikor ez történt, vagyis tud-e róla. Eddig stimmt. De amivel nem tudok zöld ágra vergődni, az az a helyzet, amikor a jövőből érkező Henry a saját múltbeli énjével beszélget. Azt a jelenetet máig nem tudtam feldolgozni, amikor a jövőbeli Henry éppen csak egy hónappal későbbről érekzett vissza, tehát két egyidős tini beszélgetett egymással. Nem bírtam követni, melyik a jelenbeli Henry és melyik a jövőbeli. És még mondja

7.30-tól 9.00-ig helyettesítés, amire fél 7-kor kinyomtattam egy jelenléti ívet, de félkómás állapotomban ott is felejtettem a nyomtatón ugyanazzal a lendülettel. Tündéri csoport, tényleg, a három helyettesítős közül ők tetszettek legjobban, ráadásul általános nyelvet tanulnak :) Megállapítottam, hogy régen ugyan szerettem az esőt, és direkt nem hordtam esernyőt, most nem szeretem, mert nem tudok tőle olvasni az utcán, és nem hordom magamnál az esernyőt továbbra sem, mert nem találom. Karácsonykor még megvolt, az esernyőevő szörny nyilván felfalta azóta. Miután tegnap csábító akcióról kaptam hírlevelet az Alexandrától, de a kiszállítással együtt már kevésbé volt csábító (igen, smucig vagyok), elballagtam a Deák térnél található üzletükbe, ahol tíz percig keresgéltem, majd egy alkalmazott tájékoztatott, hogy sajnos a Beatrix Potter-DVD-k közül az első kettő már elfogyott. Hehe, egyet fizet, kettőt vihet akcióban elhozhattam volna az utolsó két Tüskés nénit :D Nem hoztam, nyilván. Ezek u

Jött a szerelő, mégpedig ugyanaz, aki annak idején felszerelte a modemet, és előbb megismert, mint én őt, sőt Lizára is emlékezett. (Mondtam neki, mikor nyitottam az ajtót, hogy ne ijedjen meg, lehet, hogy megugatja a kutya, mire ő: "Á, nem ugat meg, jóban vagyunk." Elsőre nem is értettem, aztán felismertem.) Mindennel végeztem, amit délelőttre terveztem, igaz, nem délre, hogy még olvashassak két órát, hanem pont kettőre, és utána még legalább 10 percet tököltem, így aztán nagyon koppra érkeztem az órámra. Az óra olyan volt, amilyen lenni szokott, és most az az új, hogy nem veszi meg magának a könyvet, ne is rendeljem meg, ő sem rendeli meg, hanem együtt elmegyünk a lakásától két méterre, és ott megvesszük együtt, nehogy rosszat vegyen. Javasoltam, hogy vigye magával az egyik oldalt fénymásolva, csapja fel a lehetséges könyveket az adott oldalon, hasonlítsa össze, és ha ugyanazt látja, nyert ügye van. De nem, de nem, inkább együtt. Valahogy erős a gyanúm, hogy megrendelem. C

Kedves Murphy! Ezt ne merészeld! Üdvözlettel: Luca

mérsékelten jól indult, nem volt katasztrófa az órán, bár elég furán nézett rám a csoport, hogy mit akarok én itt az általános angol nyelvi feladataimmal. Viszont kiderült, hogy legközelebb két hét múlva kedden érnek rá, hehh, így csütörtökön nem kelek korán, hurrá!!! Most össze kéne kapni magam. Vár még rám három óraterv megírása, ha tempósan csinálom, ez egy óra munka, aztán még fél óra lesz kb. az értékelések megírása, de csak 14 emberét fogom megírni, hiszen nincs teljes névsorom. Az, hogy mennyire fáradt (vagy inkább álmos?) vagyok, azon mérhető le, hogy az időutazóban drámai részhez érkeztünk, mellesleg a fejezet közepén járok, ennek ellenére amint hazaértem, letettem a könyvet, és nem nagyon rohanok befejezni azt a részt, nem vagyok túl izgatott. (Pedig amúgy nagyon jó könyv, hiába volt meg a 100. oldal környékén az első nagyon amerikai jelenet, amikor mindenki feláll és tapsol. Utálom ezeket a jeleneteket, a hátamon feláll tőlük a szőr, nyááááál. De mint mondtam, csak egy ilyen

Nagyon szomorú lennék, ha a gyerekemnek kötelező lenne a hittan az iskolában. Remélem, ez nem jön el, hiába vannak sokan, akik mondogatják, hogy az lenne minden baj megoldása.

Reggel 7.30-tól 9.00-ig óra, fél 10-re hazaérek, onnantól 1-ig várom a szerelőt, közben készülök a holnapi két órára meg a holnaputáni elsőre, plusz értékelést írok egy 20 fős csoport minden egyes tagjáról (eddig már kb. 5 alkalommal találkoztunk), aztán megebédelek, aztán elmegyek az első órámra, aztán a másodikra, ami előtt lesz 45 percem, és azt mind az értékelések átírogatásával töltöm majd, juppííí, aztán órán leszek 6-ig, és Tomi nem fog tudni értem jönni, mert 6-ig dolgozik kivételesen, szóval az angolos cuccal loholok az Aréna Plázába, mert nyertem két mozijegyet az Ahol a vadak várnak című film one and only vetítésére az origótól - na ez az egy pontja van a holnapnak, amit várok, aminek örülök. A moziból 9-re hazaérünk, ha mázlink van, és remélem, nem leszek nagyon éber vagy ilyesmi, és bedőlünk az ágyba azon nyomban. Ha már itt tartunk, szerdán reggel kezdek 7.30-kor, fél 10-kor rohanok az ELTE-re, esetleg az APEH-be, valamikor (gondolom, dél körül) hazaérek, megebédelek, és

Azt nem este 6-ra értem el, nem is este 8-ra, amikor még vásároltunk is másfél órát, hanem akkor, amikor loholtam a gépemhez, hogy lássam, mi a válasz a 11:30-kor elküldött levelemre, miszerint nem mennék holnap reggel 7:30-ra a céghez, mert nincs könyvem, nem tudom, hol tartanak, és úgy általában: rohadtul nem tudok semmit az egészről, és így halál felesleges odamennem. Nos, nem írtak vissza. Rohadtul felhúztam magam ezen. Mindig mindenre legkésőbb 2 órán belül jön a válasz, erre meg nem. Nyilván, hiszen ez fontos lett volna. Most holnap reggel szépen odaállítok egy vadidegen csoporthoz, fogalmam nem lesz, mit tanulnak, nem lesz felszerelésem sem (én vagyok a tanár, úgy mellesleg), és általános angollal fogunk elütni teljes 90 percet. Nagyon fognak szeretni. Nekem viszont elegem van, de nagyon. Ezt megcsinálni, hogy nuku válasz... Bmeg.

Nagyon nehéz éjszakám volt. 3/4 11-kor kerültem ágyba, ami nem éppen ideális, ha 6-kor kell kelni, de így alakult. (Na jó, így alakítottam.) Innentől kezdve nyöszörgés meg mocorgás, ezt hívja az angol úgy, hogy tossing and turning, borzalmas volt, és nem bírtam abbahagyni. Sehogy nem volt jó, mert ennyire ideges voltam a ma reggeli óra miatt. Nem mertem ránézni az órára, miközben nyűglődtem, de érzésem szerint legalább hajnali 1-ig elvoltam ezzel a borzalmas helyzettel. Akkor eszembe jutott, hogy akár az agykontroll segítségét is igénybe vehetném az elalváshoz, és programozhatnék egyet. Szokásos módon belealudtam viszonylag hamar. Ezek után rengetegszer felébredtem, aztán nem tudtam visszaaludni, és közben azon pánikoltam, mi lesz, ha valami történik a mostanában eléggé megbízhatatlan telefonommal, és nem ébreszt 6-kor, csak majd a belső órám 3/4 10-kor, ami, mint tudjuk, most már ráadásul 3/4 11. Egy idő után rájöttem, hogy amíg sötét van, felesleges ezen izgulni, mert 6-kor már várha

utálok egyedül sétálni a kutyával az utcán este fél 10-kor, sötétben. Tele az utca részegekkel és egyéb gyanús alakokkal. Annyira féltem, hogy majdnem elsírtam magam. Utálom. Nem vagyok hajlandó erre többször, kész, ennyi, félek.

Mivel szörnyen későn feküdtem le, nem is tudtam 7-kor felkelni. Végül a belső órám ébresztett 3/4 10-kor. Egy bökkenő volt csak: óraállítás volt, tehát valójában 3/4 11-kor keltem. Lerohantam a kutyával, elrohantam boltba, jól bestresszeltem a holnap reggeli Business English órámtól, hát még a kedditől, merthogy ahhoz a csoporthoz nincs is könyvem, mert az Atalantánál nincs meg a könyv (csak egy példányban, amit nem hozhatok el, de fénymásolhatok belőle, viszont nem tudni, hol tart a csoport... szuper), aztán megpróbáltam megírni az értékeléseket a keddi csoportnak, de kiderült, hogy nincs teljes névsorom, ami elvette a motivációmat, majd nekiestem a takarításnak. Ez legalább sikerült, szép rend van a lakásban. Aztán megjött Blanka, egy csomót beszélgettünk, tök jó volt. Utána megnéztük az Alice Csodaországban Disney-feldolgozását. Egész sok mindenre emlékeztem belőle, és persze most ezt is más szemszögből láttam, mint annyi minden mást, amit kisgyerekként ismertem, aztán mostanában új

Soha ennyi látogatóm nem volt még egy hét alatt. Összesen 219 kattintás történt a blogon :)

Amióta Tomi hétvégéje a péntek meg a szombat, teljesen elvesztettem a fonalat, és sosem vagyok biztos benne, hogy most akkor szombat vagy vasárnap van. Általában szombat, ami lehetne pozitív, de hátránya, hogy a vasárnapot egyedül töltöm. (Na jó, nem egyedül, Liza mindig itt van nekem.) Mivel órát állítunk, nem 8 órát fogok aludni, csak hetet. Este jó film lesz a tévében. Hétfőtől péntekig 6-kor kelek. Mindez együtt azt vetíti előre, hogy húsvétra olyan leszek, mint akit kimostak. Szép kilátás, mondhatom.

Tegnap az utolsó órámon már majdnem lefordultam a székről, olyan fáradt voltam. Utána még meggyőztem magam, és elbaktattam a Questura Iroda környékére egy házhoz, ahol kaptam egy DVD-t, és legalább fél percet töltöttem az utca túloldalán, a házzal pontosan szemben állva, leesett állal. Azt hittem, ez csak valami vicc lehet, ilyen ház nem is létezik. Mint valami 19. században, Londonban játszódó thriller/kalandfilm díszlete. Hátborzongató volt. Bónuszként a lépcsőházban nem működött a világítás, és ilyen körülmények között botorkáltam a második emeletig, nyilván este fél 7-kor, amikor már amúgy is tök sötét van. Amikor kijutottam a házból, hangos sóhaj szakadt ki belőlem, annyira nyomasztó volt a hely. Mindegy, legalább DVD-m van. Ki tudja, megnézni mikor lesz időm, dehát reméljük a legjobbakat. (Még kb. 10 éve nyáron volt apunak az az ötlete, hogy a rengeteg DVD-mből minden nap nézzek meg egyet, az napi másfél-két óra filmezés, és a nap többi részében még mindig csinálhatok értelmes do

a Híradó az imént azt közölte, hogy Juga Veronika "szegényellenes" alapítványoknál dolgozik. Tomi kérdése: "Mi az a szegényellenes alapítvány? Kimennek és rugdossák a hajléktalanokat?"

felkeltem 3/4 10-kor, reggeliztem, szüttyögtem, útra keltem fél 12-kor, átvettem a diplomaosztón készült fényképeket a Dékáni Titkárságon, segítettem két lengyel srácnak elmagyarázni, hogy hol a Kinizsi utca, bementem az Atalantába, ott megtudtam, hogy ez a minden nap fél 8-as óra talán csak jövő héten lesz, elolvastam az időutazó első húsz oldalát, hazajöttem, főztem tejbegrízt, de kihagytam belőle a cukrot, amit aztán pótoltam, tartottam egy angolt, most pedig elhúzok, és tartok még egy angolt, hogy aztán talán még a Deák térre is betérjek. Ez a nap is egy rohanás.

Végére értem, elolvastam. Most aztán már mindenképpen az időutazó következik, ki is tettem az asztalomra. A rattan fotelben olvasni amúgy rendkívül kényelmes. Azt azért még hozzátenném, hogy ez az Exile nagyon jó krimi volt. Na jó, nem is krimi, nevezzük detektívregénynek. Lehetett a detektívvel gondolkodni, és vagy két-három fejezettel a detektív előtt kitaláltam, ki a tettes, ami meg külön hízelgő. A történet végén van egy fact behind fiction rész, amiről én azt gondoltam, azt fogja elárulni, létezett ez a Banoo Yasmine, de nem. Azt árulta el, hogy I. Erzsébet létezett. Nyilván, hiszen 8 és 12 év közötti gyerekek jelentik a célcsoportot. De legalább az a fejezet is humoros, és szépen összefoglalja I. Erzsébet életének "kis színes" fejezeteit. Azt hiszem, lefordítok a könyvből egy izgalmasabb fejezetet, és megkörnyékezek vele egy-két kiadót. Ki tudja, talán megtetszik valakinek, és végre-valahára lesz fordítási munkám. (Apropó munka: hétfőtől minden reggel 7.30-tól 9.00-ig t

Bush gusztustalan egy ember, ezt ezzel megint bebizonyította.

ez a történet

"Itt a legújabb Írástudó - csak rovásírással! Megjelent az Írástudó című újság legújabb száma, melyben többek között a busójárásról is olvashatnak az érdeklődők. A teljes egészében rovásírással szerkesztett újságot 390 Ft-ért lehet megrendelni."

Régen nagyon szerettem a dianás cukorkát. Rendszeresen vettem a boltban, darabját öt forintért árulták. Így nézett ki: Két hete a sarki kisboltban boldogan fedeztem fel, hogy bár a Kistehén tejkaramellát már nem árusítják, van helyette dianás cukorka, mégpedig ilyen dizájnos dobozban: Persze azonnal vettem egyet, mert évek óta nem láttam sehol, ráadásul 140 forintért árulták, és én a szép dobozokba könnyen beleszeretek. A cukorka csomagolása mondjuk már gyanús volt: Aztán megkóstoltam. Nos, ez nem az a dianás cukorka, amit én ismertem gyerekkoromban. Ebben több az alkohol, vagy erősebb, vagy hogy kell ezt mondani. Szóval közel sem olyan finom, mint a régi, nyomába sem ér. Azért persze elfogyott, a dobozt pedig megtartottam :)

az a biztosító, amelyik felhív egy kis győzködésre 19 óra 7 perckor. Én sajnos nem kedvelem a túlbuzgó biztosítókat, ezért aztán semmit nem fogok venni tőlük. Amúgy sem, de azért este 7-kor reménybeli ügyfelet hívogatni szerintem pofátlanság.

ma lenne 53 éves.

Ezt az előbb személyesen bizonyítottam be a konyhában. Gondoltam, legyen a mai ebéd sajtos-tejfölös tészta, mert azt nagyon szeretem, és nagyon régen ettem utoljára. Vettem is hazafelé tésztát meg tejfölt. Itthon aztán megfőztem a tésztát, leszűrtem, a szűrőben ragadt két-három szálat gyorsan meg is ettem, és undorodva tapasztaltam, hogy édes. Gondoltam, valami gourmand tésztát sikerülhetett kiválasztani, fel is téptem a konyhaszekrény ajtaját, de a csomagoláson semmi különöset nem vettem észre. Sebaj, majd alaposan megsózom, és akkor ehető lesz. Fel is kaptam nagy svunggal a cukortartót, és már vettem is belőle egy csipettel, de felhasználás előtt megkóstoltam. Basszus, ez cukor! Basszus, nincs még 10 perce, hogy ebből az üvegből szórtam egy jó adagot a tészta vizébe! Basszus, basszus! Összesen két falat ment le a torkomon, de annyira undorító íze van a cukros-sajtos-tejfölös tésztának, hogy inkább odaadtam a kutyának, aki nagy lelkesen fel is falta az egészet percek alatt. Nekem meg

Felébresszem a kutyát, hogy lejöjjön sétálni, vagy hagyjam aludni? (Közben lüktet a fejem jobb fele, ismét csak a jobb, franc se érti ezt - fáj a fogam meg az orrom, és lüktet a halántékom. De csak a jobb felemen.)

A harmadik kötet végére értem. Nem volt rossz, és a vége alapján még vagy 2-3 kapcsolódó könyv megjelenése van kilátásban. Most pedig vacillálok még egy kicsit, mit is olvassak. Egy krimit vagy az időutazót? Hmm, hmm.

Reggel gimi, most már utoljára, aztán könyvesbolt, ahol átveszem a szülinapi ajándékomat, hogy majd odaadjam anyunak (ilyet soha nem szoktunk, ez az első eset, és azért nincs rossz kedvem tőle, mert tudom, hogy meglepetés attól még lesz - nekem a meglepetésre egyszerűen szükségem van), aztán tanítok kettőt, aztán elmegyek egy filmért, aztán tanítok még egyet, és akkor hirtelen este 6 óra lesz. De, mint tudjuk, úgy szép az élet, ha zajlik.

Ez megy most.

Hagytam magam megdumálni, így ma reggel teljes kört sétáltunk Lizával. Míg a múltkor a reprográfia előtt fogyott ki belőle a szusz, most a Semmelweis Egyetemig bírt normális tempóban haladni, és csak ott kezdte a totyogást. Ráadásul még így is 20 percünkbe telt a kör, mint fénykorunkban, a mindenféle lábproblémák előtt. Amikor pedig feljöttünk, leült a szőnyegére az előszobában, jól kifújta magát, és visszanyerte eredeti állapotát: megint nagy vidáman rohangál a lakásban.

Tegnap, amikor elindultunk hazafelé anyuéktól, a lépcsőházban az első kanyarban (mert helyes csigalépcsőnk van, bizony) éreztem, hogy a poncsóm felakadt valamire. Hátranyúltam, hogy leakasszam magam, és ezzel a mozdulattal simán bele is markoltam egy tő rózsába. Nem kicsit fájt, és nagyon profin pont a mutatóujjammal nyúltam bele. Tomi, kezében Lizával, visszajött, és megpróbált kiszabadítani. Közben én: - Ilyenkor kell kívánni, nem? Legyen lány, legyen okos, legyen szép, legyen sok barátja, és legyen Flóra. Amire Tomi: - Aha, na, haladjunk már! (Igazából tudom, hogy akkor kell kívánni, ha a tű szúr meg, de valamiért rémlik egy olyan változat, amiben a rózsánál kellett kívánni.)

Körülöttem mindenki férjhez megy.

volt, ahogyan az RTL Klub Híradója beszámolt a Jobbik tegnapi gyűlésén elhangzottakról. Nem pusztán elmondták, hogy ha nyer a Jobbik (ez a veszély persze egyelőre nem fenyeget), akkor megszűnik az RTL és a TV2, hanem öt percben igyekeztek meggyőzni a tévénézőt, hogy mennyire iszonyúan fontos ez a két adó, illetve a kettő közül mégis inkább az RTL. Mert ők a tájékoztatásért és a szórakoztatásért élnek, és olyan jelentős műsorokat készítenek, mint a Híradó, a Házon kívül és a Barátok közt (itt Barátok közt-néző létemre elvigyorodtam, annyira gagyi ezt a műsort fontos műsorként beállítani), majd végül azt a rémképet is lefestették, hogy amennyiben nem lesz a két nagy kereskedelmi csatorna, nem lesznek izgalmas műsorok sem (illusztráció: A széf, hihi), mert a többi csatornának nincs ilyenekre pénze. Persze, a Viasat 3 sem gyárt semmilyen saját műsort. És persze, nem indulna új csatorna, mondjuk a Szittya TV, amin éjjel-nappal az ősmagyarok életét lehetne csodálni, hadd kultúrálódjon a sok

Tegnap névnapot ünnepeltünk ismét, ezúttal apuét. Reggel fél 10-re kivitt Tomi Lizával meg a tortával együtt, aztán elment dolgozni. Én délelőtt takarítottam meg terítettem, aztán jöttek Katáék, ebédeltünk, beszélgettünk, aztán segítettem az elpakolásban és a mosogatásban is. Tomi kb. 7-re ért oda, kapott ünnepi ebédet ő is, aztán negyed 10-re értünk haza. 10-kor beájultunk az ágyba. Ehhez képest én ma fél 11-kor keltem, miután olyan baromságokat álmodtam, hogy ébredés után még fél órát ültem leesett állal az ágy szélén. A délelőttöt részben kádban olvasgatással, részben házimunkával töltöttem, a délutánt az órámra való felkészüléssel, majd az órám megtartásával, most pedig itthon ülök, és rossz a kedvem, már megint stresszelek, bár még nem tudom pontosan, min. Lehet, hogy a holnap délutáni két órámon. Mindkettő eléggé necces. Meg azon, hogy gyakorlatilag nem keresek pénzt. Mondjuk a héten már jönnek a tanítványok, szóval kicsit javul a helyzet, de az igazi jó mégis az lenne, ha írna v

Reggelivel ébresztett, aminek az oka szerintem a péntekben keresendő, nem mintha máskor nem szoktam volna reggelit kapni ébredéskor. Reggeli után összeszedtük magunkat, sétáltunk egyet a kutyánkkal, befizettük a hülyék heti (ötheti) adóját, közben két tenyérnyi öleb Lizára támadt, akinek eléggé szelektív a hallása, így aztán meg sem látta őket, így nem állt le velük acsarkodni, nagyon büszke voltam rá. Aztán átvettem a Szabó Magdákat az antikváriumtól, a félreértést is megbeszéltük, és ha minden igaz, nem lesz több ilyen kellemetlenség. Tíz regényt szereztem hét kötetben, és az egyikben "ajándékozási bejegyzés" látható, hogyaszongya "Erzsikének, Bcsaba, 1963. VII., Mucus." Nem is olyan régen fedeztem fel egy fórumot, ahol emberek direkt olyan könyveket gyűjtenek, amelyekben hasonló bejegyzések vannak, mert így megtudhatnak valamicskét a könyv életútjáról. Egyébként azt hiszem, a tíz regény elolvasását azzal a kettővel fogom kezdeni, ami talán inkább gyerekeknek/fiat

az, amikor eljön a hétvége, és neked egyetlen perced sincs pihenni, miután egész héten csak dolgod volt, pihenőidőd egy perc sem. Az meg a még nagyobb szívás, ha időtlen idők óta csak ilyen hétvégéid vannak. Szeretnék egy szabad hétvégét. Nagyon. Tomi is. Nagyon. Ketten együtt megelégszünk eggyel. Na? Na?

Illusztrálnám néhány példával, mire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy ez egy rossz fordítás. Párbeszéd: "- Te viszont láttad, ki kért fel táncolni? - mondta mosolyogva. [nem ám kérdezte, vagy valami] - Igen, a nagyon pattanásos Pruno ( tűztövis ), akit "Tüskésnek" (Aszalt szilvának = Prugna) is neveznek." Na már most. Ha az olasz eredetiben szójátékra bukkanunk, ami szó szerinti fordításban magyarul nem lesz szójáték, akkor két dolgot tehetünk szerintem. Mivel az említett szerencsétlen Pruno csak ebben az egy esetben fordul elő a 348 oldalon, esetleg hagyhatjuk az egészet a francba, halálosan mindegy, hogy becézik-e tövisnek, és hogy a prugna aszalt szilvát jelent-e magyarul, elvégre ez itt nem a kezdők olasz nyelvkönyve, hanem egy műfordítás. A másik lehetőség, ha annyira fergeteges az a szójáték, hogy veszít a könyv az élvezeti értékéből, ha kihagyjuk. Ekkor érdemes kiötleni valami hasonlóan fergeteges magyar szójátékot, de ez szerintem felesleges erőfeszítés, m

Lizának óriási szeretetigénye van. Ennél nagyobb csak akkor, ha tüzel vagy be van gyulladva a bőre, és őrülten viszket neki. Jelenleg a két súlyosbító körülmény egyszerre lép fel, úgyhogy a kutya lelke nincs jól. Ezért aztán gyakran sír, sőt zokog, sőt sikít. Tegnap reggel például egy elnyújtott Liza-sikításra riadtam fel, majd én felsikítottam, amikor még nem értettem, mi is történik, majd elemi erővel olyat rúgtam a fájós lábujjam fájós részével az ágy lábánál található hangfalba, hogy egy óra múlva, amikor már kimásztam az ágyból, bucira is dagadt a lábujjam. Most este Liza lefeküdt a takarójára, szájába vette, rágcsálta, és közben sírt. Így aztán odaültem mellé, és beszéltem hozzá egy kicsit, közben simogattam. Egy darabig nagy, kerek szemekkel figyelte, meddig maradok, aztán az ölembe tette a fejét, és úgy nézett. Aztán leheveredtem mellé, megvakargattam szegény viszketős tagjait, jól megdögönyöztem, ő meg három részletben egészen odabújt hozzám. Szépen meg is nyugodott, és amikor

hogy a polcot alul is el tudja lepni a por? Amúgy ha eddig úgy nézett ki a szoba, mint ahol robbantottak, akkor most úgy néz ki, mint ahol egymás után robbant egy bomba és átsöpört egy hurrikán. A portörléssel majdnem végeztem, azzal még összesen kb. két percet kell majd foglalkozni, csak előbb ki kell ásni a mindenfélék alól mindkettőnk asztalát, hogy port tudjak rajtuk törölni. Nagyon szeretnék porszívózni és felmosni, de arra most nem fog sor kerülni. Lehet, hogy szólni kéne Tominak, milyen állapotokra számítson, amikor hazajön, mielőtt még frászt kap.Legalább a két könyvespolcon teljes a rend. Érdemes lenne lefényképezni a szobában uralkodó körülményeket, de inkább nem, az ilyet jobb elfelejteni. Most pedig megyek, beáztatom magam egy tányér sült krumpli társaságában, hogy egyek is valamit. Aztán indul a rohanás.

Mert olyanom volt, meg egyébként is elmúlt a tél. (Erre való tekintettel levakarhatnám már a konyhaablakról a karácsonyi dekorációt, és az ajtóra is kitehetném a hóember helyett a húsvéti nyuszikat, de ez a karácsony valahogy olyan fájdalmasan múlt el, ezért nem tudom elengedni. Ezért van az is, hogy néhány ajándékot azóta is abban az ajándékzacskóban tárolok, amiben kaptam őket.) A kép Marie Brozova munkája, a hölgyre nyárról emlékezhet a nyájas olvasó, ő az, aki színes ceruzával csodákat alkot. Ennek a csodának a címe magyarra lefordítva kb. A fény sikátora. Majd biztos cserélni fogom a hátteret, de egyelőre maradhat, úgy gondolom. Alább megtekinthető a teljes kép, amit nem tudok kicsinyíteni, mert okosan nem a Writerben írom a posztot, tehát sorry a méretért.

Ma, amikor éppen hazafelé vágtáztam az egyetemről, hogy 5 percet eltöltsek itthon, majd elvágtázzak a vezetőtanáromhoz, az utca közepén megszólalt a mobilom. Nem ismertem ugyan a számot, de legalább nem letiltott számról hívtak, hát felvettem. A banktól kerestek. Nagyon hosszú, körülményes úton, rengeteg kérdéssel eljutottunk oda, hogy hallottam-e már az ügyfélklubról. Mondtam, igen, van is kártyám. Ekkor a fiatalember elnézést kért a zavarásért, elbúcsúzott és letette. Nekem meg az jutott eszembe, kezdhette volna mindjárt ezzel, nem alakult volna ilyen hülyén a szituáció. Ettől még szeretem őket, baj még nem volt velük, és szerencsére megbocsáthatóan sűrűn, eddig kb. félévente hívnak csak a mobilomon.

Annyira hülye tudok lenni. Vagy csak már most kezdődik nálam a szenilitás. Basszus, ekkora hülyét... Ááááá.... :O Legalább az antikváriumnál jót röhögnek rajtam, ha már én magamon most nem tudok.

Óriási rohanás lett a délutánból, a programok között általában ügetésben közlekedtem, az Astorián pedig olyan figurát mutattam be az aluljáróból felérve, amit bátran levédethetnék a hülye járások minisztériumában. Végül voltam múzeumban is, ahol egy kicsit fura idegenvezető néni húsz perc alatt elmesélt két képet. Ekkor én leváltam a csoportról, önállóan végigjártam a kiállítást, ahol még második terem is volt, és külön örültem, hogy volt egy kép Van Gogh-tól is, aki nagy kedvencem, aztán elrohantam az egyetemre. Azt hoztuk össze hárman, hogy írni kell egy másik doktori iskola illetékesének, és reménykedni benne, hogy javasol valamilyen témát, és felvesznek. A kiszemelt témavezetőm egyébként azt mondta, a fordítós cucc vezetője nyáron nyugdíjba vonul, az új vezetőnek meg nem a szíve csücske a doktori program, így aztán nem kizárt, hogy a most bent lévő ötven embernek még biztosítják a lehetőséget, hogy befejezzék a tanulmányaikat, aztán lehúzzák a rolót, tehát ne építsek arra, hogy a m

általában véve rossz, helyenként tragikus. Kedvem lenne megkérdezni a kiadót, miért cserélték le a fordítókat.

A feltételek között az szerepel, hogy a megrendelést követő harmadik munkanaptól lehet a könyveket átvenni, és hét napig tartják őket, aztán visszakerülnek a boltba. Én azt hittem, attól kezdve hét napig, hogy egyáltalán átvehetővé válnak, de most kiderült, hogy a megrendeléstől számítják a hét napot, az meg akkor vasárnap lejárt. Erre abból jöttem rá, hogy eltűnt a megrendelések közül az összes Szabó Magda. Na, erre azonnal intézkedni kezdtem, és most két könyv árával többért nem öt, hanem tíz Szabó Magdám lesz. Ez azt is jelenti, hogy kb. lezárult a Szabó Magda-gyűjtés. A regényei közül már csak a Pilátus, a Bárány Boldizsár, a Sziget-kék, a Tündér Lala, a Für Elise és A pillanat hiányzik. Ezek közül a meseregényeknek arra a kiadására hajtok, amelyikben egy kötetben szerepel mind a három. A Für Elise-t valószínűleg kölcsönkérem anyutól, nem kell nekem mindig birtokolni. Most örülök, de ki fogok kapni, mert sok könyvet vettem, még ha olcsón is, és mert nem alszom még, pedig fél 1 van.

Egészen kicsi korom óta megvolt kazettán a Disney-féle mese. Nagy vonalakban a lényeg: Ariel, vörös haj, happy end. Aztán egyszer találtam egy kazettát, amire szintén az volt írva, hogy A kis hableány. Mondtam is anyunak, milyen jó, hogy kétszer is megvan, ha az egyik tönkremegy, még mindig van másik. Erre ő felvilágosított arról, hogy amit én szoktam nézni, az gusztustalan Disney-mese, az meg, amit most találtam, az eredeti. Már pakoltam is be a lejátszóba a kazettát, a mese elkezdődött, én pedig elborzadva fedeztem fel, hogy a kis hableány se nem Ariel, se nem vörös, viszont Marina és szőke. Anyu azonnal hozzátette, hogy a végén ráadásul meg is hal. Ezen felháborodtam. Biztosított róla, hogy Andersen így írta meg a történetet, a hableány a végén inkább magát öli meg, nem a herceget, akit meg kéne ölnie, olvassam csak el az Andersen-kötetben, nézzem csak meg a mesében. Tüntetőleg kivettem a kazettát, visszatettem a helyére, a kötetnek pedig jó darabig a közelébe se mentem, annyira fel

Megvettük DVD-n 990 Ft-ért két hete. Azóta sem néztük meg. Ugyanis Tomi nem meri megnézni. Azt mondta, majd akkor vesszük elő, ha már nem veszünk össze kétnaponta, különben beláthatatlan következményei lehetnek ennek az ártatlan kis vígjátéknak. Erre mondja az angol (meg az amerikai), hogy standing joke.

Pont a betegen fekvésem valamelyik napján indult egy rendkívül színvonaltalan vígjátéksorozat a Comedy Centralon, amit én persze azonnal elkezdtem nézni. A főszereplő neve Reba, ejtsd Riba, és én minden egyes alkalommal úgy értem, mintha ribancnak szólítanák az ismerősei, pedig már a harmadik részt láttam belőle ma. Kapcsolódó hír, hogy nagyon sokszor olvasom a comment:com blog egyik rovatának címét pornóképeknek, és az első pár alkalommal jól meg is döbbentem, hogy a fenébe kerül egy ilyen rovat egy tévés blogra, amit akár tinik is olvashatnak. A cím valójában promóképek. Az vigasztal egyedül, hogy a kommentek tanúsága szerint nem vagyok egyedül ezzel az állandó félreolvasással.

Sürgősen át kell vennem Szabó Magda könyveit az antikváriumtól, mert ha nem teszem, akkor elúsznak, pontosabban visszakerülnek a virtuális boltba, és akárki elhappolhatja őket az orrom elől. 6 napig tartogatják őket, szerintem nekem holnap lesz az ötödik. Nagyon el kéne menni, húúú, de nagyon. Majd megpróbálom bezsúfolni a holnapi napba, annak már úgyis mindegy :)

Azt nem is meséltem, hogy végül múlt szerdán eljutottam a gégészetre. Pedig az is vicces sztori volt. Üldögéltem kb. egy órát a folyosón, és Vil Lipatovot olvastam. Aztán behívtak, brutális módon kimosták a jobb fülemet, a bal fülemre meg azt mondták, tök tiszta. Erre megkérdeztem, miért van az, hogy a bal tök tiszta, a jobb meg utánmosásra szorul, amikor mindkettőt ugyanúgy ápolom. Erre azt mondta a doktornő, a jobb fülemben szűkebb a hallójáratom, a háziorvos viszont tévedett, mert a dobhártyámnak semmi baja. Ezzel ki is dobott. Néha azt hiszem, érdemes lenne SZTK helyett magánorvosokhoz járni egy kalap pénzért.

A fekvés nem nagyon jött össze ma sem. Felébredtem fél 9-kor, aztán onnantól kezdve már nem tudtam elaludni, inkább felkeltem. A Fairy Oakkal haladtam újabb 50 oldalt, mindez fél órámba került. Helyenként olyan a nyelvezete, mintha egy tízéves kislány írta volna. Ezt onnan tudom, hogy néha újraolvasom a tíz-tizenkét éves koromban alkotott irományaimat, és azok pont olyanok, mint ez a regény. Kezdtem már furán nézni magamra, miért is éreztem úgy, hogy az első kötet tökéletes magyarsággal íródott, illetve fordítódott, és miért élveztem annyira, ha ez meg ilyen döcögősen megy. Megtaláltam a választ: az első kötet után lecserélték a fordítót, illetve a fordítókat, merthogy ketten voltak. Na, ez hiba volt. De mindegy, szorgosan olvasom a történetet, meglátjuk, mi lesz a vége. Pár napja kísérletbe fogtam: meg tudok-e nézni egy saccra 25 perces részt a Simpson családból. Az eredmény teljes kudarc. Két-három percnél nem bírom tovább, nézhetetlen (számomra). Csak azt nem értem, hogyan bírtam a

ugyanúgy és ugyanannyira fáj, mint tegnap este, plusz még a torkom is kapar, ezért köhögök, ami megint csak fáj. Ebből kiindulva holnap még nem tartok takarítós napot, hanem az ágyat nyomom, aztán elmegyek tanítani, aztán megint az ágyat nyomom szerdáig, és akkor szerdán kitakarítom a szobát. Utálok már beteg lenni, igazán.

alkalmából reggel megnéztük anyuval a Fel!-t Csepelen, aztán hazajöttem, és bedőltem az ágyba, mivel megint úgy fáj a hátam és a hasam, mint tegnap este, amikor Tomi már az ügyeletet akarta hívni. Ugyanaz a fájdalom, csak most kevésbé erős. Viszont már halál unalmas. A film alatt végig arra gondoltam ma, hogy Mr. Frederickssen tiszta Walter Matthau. Erre hazajövök, rákeresek a filmre, és a triviában mit látok? Mr. Frederickssent Walter Matthauról mintázták. Sikerült :) Most megjött Tomi is, végre. Nem tudom, mit tervezünk még mára, valószínűleg semmit. Menni úgysem lehet sehova, majd csak akkor lesz tuti, hogy nem verik szét a várost, ha holnap reggel lesz. Bár most nyerésre állnak, nyerni is fognak, nem lenne sok értelme hőzöngeni, mindjárt itt a választás. De azért hiszem, ha látom.

10 percen belül kétszer is közli vigyorogva a szinkronszínész, hogy 937 Fahrenheit. Mert akkora munka lett volna átváltani Celsiusra, igaz, fordítókám? Nem hiába szerepel ez a sorozat hetente többször is Leiter Jakab blogján.

Lehet, hogy a Narnia krónikáit is fel kell vennem az elolvasandók listájára. 5000 Ft-ért kapható mind a 7 kötete angolul. El kéne most már olvasni A gyűrűk urát is, túl hamar feladtam az első kötetnél (20 oldal után). Rendeltem egy 1904-ben megjelent könyvet egy antikváriumtól, a címe: Tamás úrfi csínyjei és kalandjai. Ki találja ki, mi van az 1990-es kiadásra írva címként? Tom Sawyer kalandjai, bizony :) Hát, nagyon kíváncsi leszek rá. Egyébként is újra akartam már olvasni, de így sokkal izgalmasabb lesz. Ízes magyar nyelven íródott, nagyon jó lehet. Nézegetem itt a különböző álláshirdető oldalakat, és mit találok? A Jedlik keres heti 14 órára németest. Nem szeretnék németet tanítani, de annyit megtettem, hogy írtam a volt tanárnőmnek, és megkérdeztem, ki megy el a suliból. Aztán meglátjuk... Elég régen gondolom már, hogy a Jedlikbe szeretnék bekerülni. Juj, ez izgalmas. Ha angolost keresnének, már ment volna az önéletrajz, ahogy magamat ismerem. Tomi persze mindjárt megjegyezte: &quo

Tudom, hogy túl sokat pörgök ezen a kérdéskörön, DE azért az milyen már, amikor egy barátod elsőként tudja meg a környezetedből (rögtön Tomi után, persze), hogy halál rosszul vagy, mert akkor leszel halál rosszul 5 perc leforgása alatt, amikor éppen beszélgettek, és se akkor nem reagál semmit, se a következő kerek egy hétben nem kérdezi meg egyszer sem, élsz-e, halsz-e.

szereztem apu névnapjára ajándékot, aztán szereztünk Zoli névnapjára is ajándékot, meg vettünk chipset, ami nem finom, vettünk ananászkonzervet, amit egy falási rohamomban két részletben felfaltam, merthogy megjött az étvágyam, tudok nyelni, és azóta farkaséhes vagyok, megtudtam, milyen az igazi brassói aprópecsenye, Tomi nem akarta Lizát beengedni a kocsiba, mert Liza tegnap odapisilt, pedig sosem szokott, aztán Tomi megmentette a gépemet az enyészettől, aztán elolvastam az első 50 oldalt a Fairy Oak második kötetéből, és elszomorodtam, mert az elsőhöz képest kicsit gyenge a fordítás, aztán agonizáltam, mert nagyon fáj a gerincem, közben ismét megfájdult a torkom, és már megint náthás vagyok, pedig holnap két kicsivel is találkozunk, és nem lenne jó őket összefertőzni, ezért reggelig még meg kell gyógyulni teljesen és véglegesen, és még Az istenek a fejükre estek 2-t is megnéztük, és néha nagyon fájt már a rekeszizmom a nevetéstől, nem is emlékeztem, hogy ez a második rész ilyen vicce

- Régen az influenza halálos betegség volt, te meg bevettél egy Algopyrint, megittál 300 liter teát, és már majdnem meg is gyógyultál. És hogy utálom már a teát... De mást továbbra sem tudok inni :(

T: Hogy hívják máshogy a Pókembert? L: Na hogy? T: Spiderman. És a Macskaembert? L: Catman. T: És a Kutyaembert? L: Dogman. T: És a békaembert? L: (hatásszünet, keresi a béka szót angolul) T: Búvár. (Majd szakadni kezd a röhögéstől.)

Vil Lipatov második kisregényében sem nagyon követhettem nyomon a detektív munkáját, mivel a detektív ismeri a falut, én meg nem, és nem is ismertette meg velem. Ami ennél jobban zavar, hogy a végén elszökik a gyilkos, miután mindenféle légből kapott nyomok alapján beazonosították. Nem tudom, a történetnek íródott-e folytatása, de így eléggé fura érzésem maradt vele kapcsolatban. Egyébként felfedeztem, hogy van ám ennek a regénynek filmfeldolgozása, majd egyszer talán beszerzem, és megnézem, mit tudtak kihozni a dologból. A menetrend az, hogy elolvasom a Fairy Oak második és harmadik részét, majd belevágok a The Time Traveler's Wife című könyvbe. Eddig halogattam, mert 596 oldal, ami elég nehézkessé teszi az utazás közbeni olvasást. Na de majd ezt is áthidalom. És ha ez megvan, akkor van még öt Szabó Magda-regényem, mind önéletrajzi ihletésű, alig várom. Persze lehet, hogy majd itt-ott közbeszúrok valami mást is, mert Szabó Magda nagy dózisban kicsit azért depresszív tud lenni.

zárt körűvé tétele nem jött össze, mert kicsuktam vele néhány embert, aki szeretett volna olvasni. Sebaj, eddig is nyilvános volt, ezután is kibírom :) Egyébként Andi néni azt írta, fáradjak be hozzá szerdán, de azt vegyem tudomásul, hogy a fordítástudományi doktori programra bizony nem fogok járni idén. Ha olyat talált, ami tetszik (mert gondolom, talált valamit, azért szeretne velem beszélni), akkor arra megyek. Ez több dolog is lehetne. Csak sajnos most már nagyon szorít az idő. Lehetne irodalomtudományon belüli műfordítás, amiről már beszélt Andi néni, ha foglalkozhatok ott átváltási műveletekkel. Lehetne nyelvtudományon belül angol nyelvészet, ha foglalkozhatok ott fordítással. És lehetne vidéki fordítástudományi doktori program is, de leginkább csak akkor, ha heti egyszer kell menni. Vidékre költözni nem szeretnék, nem véletlenül választottam ezt a jó kis egyetemet: az volt a szempont, hogy ez van Budapesten, itt lehet angolt meg németet tanulni. Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz e

Most, hogy már kidühöngtem és kibőgtem magam, egy fokkal jobban vagyok. Még mindig nem tudom, mi lesz a búcsúprogram, és lehet, hogy már nem is tudom kitalálni ma. Elég szégyen, mert holnap már alkalmazni kéne. De ez van.

Ma sem telt mással az eddig együtt töltött mintegy másfél óránk, mint veszekedéssel. Úgy szeretem, érdemes megérni a délutánt. Írtam a doktori program vezetőjének, mivel a személyes találkozó nem tudott létrejönni (mivel nem veszik fel a telefont az irodában, a fogadóórára viszont csak telefonos bejelentkezés után lehet lemenni). Ő vissza is írt azonnal: mivel 50 ember van a programban jelenleg, idén nem vesz fel senkit. Érdemes volt gürizni meg idegeskedni, hogy meglegyen a jó rendű diploma, érdemes volt eljönni az iskolából részben azért, hogy a kutatási tervet összerakjam, rohadtul érdemes volt, tényleg. De az, hogy a neten valahol fellelhető legyen az infó, hogy nem indul idén a program, az már tényleg túl nagy kérés lenne, belátom, hiszen ez az ELTE. Most még kértem segítséget attól, aki a témavezetőm lenne (és aki mellesleg nem tud róla, hogy nem indul a program, majd most tudja meg tőlem, hiszen a dolgozókat is minek erről értesíteni), majd kiderül, mit tud tenni anyázáson kívül

Ismeretlen számról sms. "Figyi, nem hagytam nálad a mobilinternetemet? Fekete, és rá van írva, hogy djuice. Még van rajta 5 rugó, de sehol sem találom :( osms.hu" Először azt hittem, az osms.hu valami ingyenes sms-küldő cucc, és onnan küldött valamelyik ismerősöm ilyen kedves sms-t nekem. (Nem szeretem az ilyet, mert ha valaki nálam hagy valamit, akkor azonnal szólok, amint észreveszem, még sosem próbáltam meg lenyúlni semmit.) Aztán csak beírtam, hogy osms.hu, mire közli, hogy ezt a direkt marketinget én engedélyeztem azzal, hogy kitöltöttem valami kérdőívet valami oldalon. Egyrészt nem töltöttem ki sehol semmit, másrészt egy ilyen sms után feljelenteni, illetve megverni lenne kedvem a megrendelő céget, nem mobilinternetet venni tőlük. Undorítóak vagytok, pfúj!

Félek a köptetőtől. Tegnap b é k é sen ö bl ö getek é jf é lkor, amikor ú gy é rzem, m á r esetleg tudok majd aludni, amikor is hirtelen k ö h ö g ő roham, majd k ö p é s, é s egy h ú scafat cs ú szik a lefoly ó fel é alj á n slejmmal. Alig b í rtam elaludni, annyira h á nyingerem volt ett ő l. Na, hát szóval ezért.

Vasárnap este negyed 9. Én Hallmarkot nézek (A médium), Tomi két órája alszik. Alison visítani kezd: "Úristen! Hol a lábam? Hol a lábam?" Erre Tomi felül az ágyban, és jellegzetesen tomis "hol vagyok?"-nézéssel a tévére bámul, közben vicces értetlenkedő grimaszokat vág. Én felpattanok, megsimogatom a fejét, és azt mondom neki: "Szegénykém! Ez nem semmi szürreális élmény lehet most neked." Mindenki képzelje el, hogy legszebb álmából arra ébred, hogy egy vadidegen nő a tévében azt sikoltozza, "Hol a lábam?", de vagy egy percen keresztül. Én azóta is röhögök, ha eszembe jut, pedig nagyon fáj a röhögés.

Nem megyek holnap suliba. Nagyon tipródom emiatt, tök rossz érzés, de anyu azt mondta, ne is számítsak rá, hogy a héten beenged az orvos. Én viszont holnap délután elmegyek a rendelésére (csütörtök 10:15 helyett), és elmagyarázom neki, miért muszáj bemennem csütörtökön és pénteken. Így megszívni valamit, most tényleg... Szerencsétlen érettségizők is haladhattak volna még 3 tételt a héten, ehelyett (gondolom) írásbeli feladatokat csinálnak, ami legalább olyan hasznos, mint a tétel, csak a szóbelitől jobban félnek, ezért jobban szeretnek arra gyakorolni. Komolyan nem értem, mi értelme ennek a betegségnek pont most. Illetve Réka adott egy tippet, mi értelme lehet, akkor viszont nem várom a csütörtököt meg a pénteket. Jaj, de kínos :( Kínos még, hogy egy szál hangom sincs, iszonyúan fáj a torkom, nyilall a fülem, viszont elmúlt a lázam, jó a kedvem, és két nap alvás következtében még sosem voltam ilyen kipihent, így most nem tudok aludni, szóval jobb híján blogot írok. Olvashatnék is, de ú

az imént leégettem a nyelvemet forró teával, szóval most már a nyelvem is fáj, és el kéne indulnom, mert még az egyetemre is be kell menni, és számlákat is be kell fizetni, és akkor a gégészeten még nem is voltam, pedig utalt rá a doktornő, hogy a fülemmel lehet valami nagyobb gáz. Annyira utálom, hogy ez az egész kidőlés nem jövő héten jött, amikor igazán büntetlenül heverészhetnék itthon egy hétig. És nem kizárt, hogy Tomi máris elkapta. Mennyire utálom most az egész világot...

Nem hulla betegen csinálom végig az utolsó hetemet, hanem hulla betegen fekszem végig itthon. Hát nem vicces? Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem megyek be holnap a suliba, mert szerdánként van órám mind az öt csoportommal, ráadásul az egyikkel szerda után már nem találkozom, tehát ha holnap nem megyek, nem tudok elbúcsúzni tőlük. Nagyon dilemmázom, mert közben meg nem vagyok jól. Egy teljes napig volt 38.3 lázam, a történet csúcspontján a 38.9-et is elérte, aztán végre hatott a lázcsillapító, és most 37.3-nál stagnál. Közérzetre már jól vagyok, csak még a torkom fáj rohadtul. Gargarizálok a köptetővel, tömöm magam mézes teával, de már legszívesebben hánynék tőle, és nagyon reménykedem a gyors gyógyulásban. Így megszívni valamit... És tegnap, amikor bevittem a diplomákat, úgy néztek rám, mint a véres rongyra - mintha direkt csinálnám.  

A reggeli kelés frenetikusan sikerült. Zsombor kétségbeesett hívására ébredtem 9:55-kor, hogy itthon vagyok-e, mert ő megérkezett, és csönget már egy ideje. Innentől számítva 3 percem volt felöltözni és összekapni a lakást. Közepesen jól ment. Háromnegyed egykor elrohantam anyunak könyvért az Alexandrába. Elvágtattam az aluljáróban egy pár mellett, akik valami lapot nyújtottak felém, és mondtam, hogy sajnálom, hogy nem érek rá. Mondjuk tényleg nem volt egy perc időm se, egyre kellett volna hazaérnem. A srác pillantásából két méter múlva felfogtam, hogy szegények turisták, és segítséget szerettek volna kérni. Ekkor visszaloholtam, megkérdeztem angolul, segítségre van-e szükségük, mondták, igen. Telefonkártyával akartak telefonálni, de nem sikerült nekik. Nekem sem sikerült, de kiderült, hogy olaszok, és lemagyaráztam nekik, hol a legközelebbi, remélhetőleg működőképes nyilvános telefon. Ezek után 12:55-kor kerültem metróra, sejthető volt, hogy 1-re már nem érek haza, de az Alexandrához

az egy szál kosztümben való flangálásnak is megvan az eredménye: fájós torok, fájós fül, szigorúan a jobb oldalon. Gratulálok magamnak, ezt szépen összehoztam, ha úgy alakul a dolog, ahogy szokott ilyenkor, az utolsó hetemet hulla betegen csinálhatom végig.

Szakad a hó. Március 7-én. Tavasszal. És jövő héten állítólag végig szakadni fog, és mínusz rengeteg fok lesz. Említettem, hogy a tél a mínusz rengeteg foktól és a hótól együtt lesz tél. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy jelezzem, a tavasz viszont a plusz néhány foktól és a nyíló virágoktól lesz tavasz. Javaslom egyúttal, hogy minden évszak a maga háza előtt sepregessen, és ne lógjon át más évszakok háza elé. Köszi.

Lipatov könyvének fülszövege úgy szól, hogy a békés falu életét egy gyilkosság borítja fel. Ehhez képest a harmadik oldalon kiderül, micsoda tragédia érte a falu klubjának vezetőjét, Griskát: ellopták a tangóharmonikáját. Ezek után a következő 100 oldal a tolvaj személyazonosságának kinyomozásával telik, nem is értettem, miért írja a fülszöveg, hogy a Falusi detektív című kisregényben gyilkosság történik. Aztán megvilágosodtam. Miután elolvastam a maradék 18 oldalt ma délelőtt a kádban (mivel nem is a 60. oldalig jutottam csütörtökön, hanem a 85.-ig), minden kiderült. Van még egy kisregény a kötetben, címe Három téli nap, melyben ugyanaz a falu a helyszín, ugyanaz az Anyiszkin a (gondolom, rendőrségi) megbízott, és a falusiak is ugyanazok. Ennek a kisregénynek már a második oldalán előkerül a hulla. Vajon a fülszöveget miért nem olyan írja, aki előtte az egész kötetet elolvasta? Nem mintha komoly kár ért volna, persze. Mindenesetre most nagyon izgulok, ki lesz a gyilkos, mert a Falusi

lefújva, anyunak mégsincs kedve. Így rám szakadt egy szabad délután. Kíváncsi leszek, meddig jutok a feladataimmal. Nehéz velem.

az is, hogy csak hétvégén nincs egy perc időm se olvasni. Pedig itt fekszik az asztalomon Vil Lipatovtól a Falusi detektív, amit még csütörtökön kezdtem olvasni, 103 oldalas, és már csak 40 lenne hátra, az első hatvanat legyűrtem csütörtökön. És nem tudom, mi lesz a következő, de Szabó Magda önéletrajzi ihletésű műveit ezennel elkezdem begyűjteni antikváriumból, de lesz egy-két kivétel, amit újonnan veszek meg, mert valami bűn ronda az eredeti kiadás fedélterve.

Múlt hétfő este nagyon kerestük a receptemet. Okosan felírattam a gyógyszert két héttel azelőtt, hogy elfogyott volna az aktuális adag, de két hét pont elég idő arra, hogy a recept szőrén-szálán eltűnjön, és Murphy első törvénye, hogy ami elromolhat, az el is romlik, így nyilván nem találtam, pedig hétfőn este kellett bevenni az új adagból az elsőt. Ez teljesen tipikus, annyira jellemző rám, hogy az leírhatatlan. Na mindegy. Lényeg, hogy feltúrtuk az egész lakás minden zugát vagy háromszor, és amikor nem került elő, leültem, és azt mondtam: - Akkor nem tudom. Szabad a gazda. És akkor a keresést felfüggesztettük pár percre, hogy könnyesre tudjuk röhögni magunkat. Ténykérdés, hogy Tomi mellett alakultam. Elég sokat. A recept végül meglett, és én tettem oda, ahol felbukkant, ezért Tomi viccesen fel is ajánlott egy felrúgást. Illetve még korábban felajánlotta arra az esetre, ha az én receptem az ő íróasztaláról kerülne elő. És honnan máshonnan? 

rengeteg diplomám van. Egészen konkrétan három. Ebből egyet sikerült elrontani, ugyanis azt írták bele, hogy a 2008/2009-es tanévben végeztem, és az államvizsgám 2010. január 28-án volt. Nem nagyon nézték át ezt az okmányt, az a gyanúm. Maga a diplomaosztó eléggé kabarészerű élmény volt, a Buhera mátrix című filmből az úttörők avatása jutott eszembe róla. Megjelent az oktatási meg a stratégiai dékánhelyettes, valamint a HÖK elnöke. Az oktatási dékánhelyettes tartotta meg először ünnepi beszédét, amelyről kilométerekről ordított, hogy most találja ki, nem is gondolkodott el rajta, mit fog mondani. Ettől kissé kínossá vált a dolog, ráadásul elég furákat mondott. Percekig fejtegette, hogy nem is igazán lehet tudni, mitől is ünnep a diplomaosztó, de biztosan azért, mert a szülőknek többet nem kell támogatni a tanulmányainkat, és mert nekünk nem kell többé rettegnünk a vizsgáktól, hanem átkerülünk végre a másik oldalra. Aztán azt is mondta, hogy a tanár nagyon fontos szakma, fontosabb is ta

iszonyú fáradt voltam, most meg nem bírok lefeküdni, annyira felébredtem, amikor hazaértünk. Fene. Mindenesetre aki szeretne nagyon nevetni, az ezt a cikket olvasgassa:  http://index.hu/tech/2010/03/06/a_microsoft_nem_ismeri_a_magyarok_istenet/  Nagyon jó!

Lehet, hogy inkább fél lábbal kint vagyok a gödörből. Leadtam a felmondólevelet, most már egészen hivatalos, hogy jövő pénteken vagyok utoljára. Nem tudom, bánom-e, néha úgy érzem, igen, mert most mintha könnyebben viselném a nehézségeket. Rájöttem persze, hogy azért, mert tudom, hogy már csak egy hét, na de ettől még rossz érzésem van. Mindegy, quod dixi, dixi, visszacsinálni már nem lehet, nem is szeretném, reméljük, jól döntöttem. A pletyka terjed, már a gyerekek is tudják, hogy megyek, miközben én még nem szóltam nekik, és az egyik kolléganő már meg is kérdezte, igazak-e a pletykák. Az jó, hogy a gyerekek nem kérdeztek még erről, én szeretném felhozni. Hétfőn. Akkor már muszáj lesz. Arra fogok koncentrálni, hogy az érettségizőkkel minden szálat elvarrjak, és már csak gyakorolnivalójuk maradjon az érettségiig. Lehet, hogy kérek tőlük emilcímet, és amíg nem lesz tanáruk, addig küldhetik az esszéiket, vagy nem tudom. Azért őszintén remélem, hogy jövő hét elején jelentkezik valaki a su