Most már

rengeteg diplomám van. Egészen konkrétan három. Ebből egyet sikerült elrontani, ugyanis azt írták bele, hogy a 2008/2009-es tanévben végeztem, és az államvizsgám 2010. január 28-án volt. Nem nagyon nézték át ezt az okmányt, az a gyanúm. Maga a diplomaosztó eléggé kabarészerű élmény volt, a Buhera mátrix című filmből az úttörők avatása jutott eszembe róla. Megjelent az oktatási meg a stratégiai dékánhelyettes, valamint a HÖK elnöke. Az oktatási dékánhelyettes tartotta meg először ünnepi beszédét, amelyről kilométerekről ordított, hogy most találja ki, nem is gondolkodott el rajta, mit fog mondani. Ettől kissé kínossá vált a dolog, ráadásul elég furákat mondott. Percekig fejtegette, hogy nem is igazán lehet tudni, mitől is ünnep a diplomaosztó, de biztosan azért, mert a szülőknek többet nem kell támogatni a tanulmányainkat, és mert nekünk nem kell többé rettegnünk a vizsgáktól, hanem átkerülünk végre a másik oldalra. Aztán azt is mondta, hogy a tanár nagyon fontos szakma, fontosabb is talán, mint az autószerelő vagy a miniszterelnök. Aztán azt is mondta, reméli, a PPK tanárai példaképeink lesznek, és mindig visszajárunk majd tanácsért. Hát, egy kezemen meg tudom számolni, hány tanárt ismertem meg, és nekik sem nagyon nyílt alkalmuk példaképpé válni, miután pl. egy előadás kétszáz hallgatónak nem igazán alkalmas körülmény. Aztán leült. Aztán a konferanszié megkérte a HÖK-elnököt, hogy tartsa meg köszöntőbeszédét. Megtartotta. "Amikor először átléptétek a Kazy küszöbét, nem is gondoltátok, hogy egyszer tőlünk diplomát fogtok kapni." Itt a közönségen átfutott a WTF-érzés, anyu például a diplomaosztó végéig azon tűnődött, a hölgy szerint minek jöttünk akkor ide. Ezek után még elhangzott kb. egy mondat, majd annyit mondott, hogy "Gratulálunk", majd leült. Ekkor a konferanszié közölte: "Elérkeztünk a diplomák átadásának ünnepélyes pillanatához. Á. Zs." Olyan döbbenet lett úrrá a jelenlévőkön, hogy vagy fél percig nem tapsolt senki. (Még szerencse, hogy az illető nem is jelent meg.) Tényleg döbbenetes élmény volt. Annyira nem vitték túlzásba az ünnepélyes hangulat megteremtését, hogy a 12:00-kor kezdődő ünnepség után 12:40-kor szálltunk be a kocsiba, és nem parkoltunk közel az épülethez, ráadásul még fényképezkedtünk és az utcán is ácsorogtunk pár percet. Hihetetlen. Persze a Kazy aulája már eleve nyomasztó, bár nemrégiben megtudtam, hogy azok a kissé ízléstelen körök, amiket odapöttyintettek a falra, nem csak valami szakkör eredményei, hanem valami komoly műalkotás. Szocreál hangulata van az épületnek, és nehezen lehetne ünnepélyessé tenni, ezt elismerem. Ettől függetlenül azért a beszédek lehettek volna picit hosszabbak és picit jobban kigondoltak, és lehetett volna bennük kevesebb hülyeség. Mindenesetre nekem rendkívül jó kedvem lett az egésztől, én vigyorogva vettem át a diplomát, és a beszédektől gyakorlatilag alvásig vigyorogtam meg kuncogtam. Igazán olyan volt, mint valami kabaré, vagy mint a Buhera mátrix említett jelenete, amelyet most be is szúrok ide, mindenki lássa, mire gondolok. A hangulata a lényeg. (0:40-től 2:11-ig tart a jelenet.)

Az ünnepély (kac-kac) után ellátogattunk a Leonardo olasz étterembe, ami leginkább kocsma, és mind rendeltünk jó magyaros ételeket, kivéve engem, mert én rántott tonhalat kértem tartár mártással és steak burgonyával, amiből csak a tartárt nem kaptam meg. Viszont legalább rendkívül huzatos helyen ültünk, és rajtam kívül mindenki szétfagyott. Nem értem, én miért nem, mert okosan nem vettem kabátot, simán eljöttem kosztümben. (Múlt csütörtökön is gyönyörűen sütött a nap, és akkor meleg volt. Most gyönyörűen sütött a nap, ellenben 7 fok volt a napon, árnyékban meg sarkvidéki körülmények és süvítő szél.)

Miután megebédeltünk, ismét kaptam ajándékot, ami meg is lepett, mert nem számítottam rá. Nápoly útikönyvet és szállásköltséget :) Az útikönyvet Tomi már végig is olvasta, én még nem, de tervezem. Eddig már annyi tuti Pompeiin, Herculaneumon meg a Vezúvon kívül, hogy megnézzük Nápolyban a Régészeti Múzeumot. Én itt le is ragadtam, teljesen belelkesedtem, és csak ezen agyalok. Majd túllépek ezen az örömön, és akkor megtervezzük, mit nézzünk meg még Nápolyból. És szakirodalomként el kell majd olvasni Marcello D’Orta gyűjteményeit is :) (Nápolyban élő diákok dolgozatait szedte csokorba – ezek helyenként aranyosak, helyenként egészen tragikusak.)

Hazaértünk, megmelegedtünk, megetettük a kutyát, elfelejtettünk kiteregetni, majd Tomi elvitt a háziorvosomhoz, ahol 45 percet töltöttem el, ebből 15-öt várakozással, 5-öt az orvossal, a maradék időben a rendelőben ücsörögtem az asszisztens szobájában, és vártam, hogy az előző beteg kijöjjön. Azt hiszem egyébként, annak a lnáynak komoly betegsége lehet, mert egy leletet elemezgettek 25 percen át, és a lány a sírás határán volt, amikor végre kijött. Szegény. A doktornő javasolta, mihamarabb keressem fel a fül-orr-gégészt, erre nem árultam el, hogy vagy másfél hónapja be van dugulva a fülem, viszont azt mondta, addig tűzoltásként tegyek a fülemre szemcseppet. Ezt ki akarom próbálni. Magamtól sosem jutott volna eszembe, borzasztó kíváncsivá tett. Ezek után Tomi jól elkésett a tanítványától, mert megvárt, és átfuvarozott anyuékhoz, akik a frászt hozták rám, mert egyikük telefonja sem volt bekapcsolva, viszont nem voltak otthon sem. Tomi megnyugtatott, hogy biztos nem kapcsolták vissza az osztás után, ettől jobb lett. Felmentem, előkerestem az Alice Csodaországban kazettámat, hogy Blankával meg tudjuk majd nézni, ha jön, aztán néztem az Eurosporton a téli olimpia legviccesebb pillanatait vicces zenei aláfestéssel és hangeffektekkel, és nagyon nevettem, majd átkapcsoltam a BBC-re, ahol Somersetben éppen antik tárgyakat hordtak a stáb elé, és megtudhatták a tulajdonosok, mi is a tárgy története, na és mennyit ér. Döbbenetes dolgok kerültek elő, nagyon szívesen nézném ezt a műsort máskor is. A második tárgy mindjárt egy Zsolnay porcelán volt, gyönyörűséges darab. A magyarok tényleg mindenhol ott vannak, még egy ilyen műsorban is :) Aztán sorra került még Viktória királynő bugyija, a trafalgari ütközetet az Africa nevezetű hajó kapitányi kajütjében átélő 12 szék, amik egyébként pénzben kifejezhetetlen értékűek a becsüs szerint, és volt még Hófehérke és a hét törpe a királlyal az 1930-as évekből (bábok), diótörők az 1890-es évekből, festmény 1860-ból, láda 1600-ból… Döbbenet, tényleg. Tátott szájjal bámultam, annyira jó volt.

Aztán hazajött anyu, aztán hazajött apu is, aztán értem jött Tomi, elmentünk vásárolni, és kutyasétáltatással együtt éjfélre kerültünk haza. És 11-kor indultunk el. Durva volt. Viszont annyira jó volt vásárolni, olyan régen mentünk már, és annyi jó dolgot találtunk.

Még egy kép a diplomaosztóról, aztán majd folyt. köv. a mesélés tekintetében :)