Szeretetigény

Lizának óriási szeretetigénye van. Ennél nagyobb csak akkor, ha tüzel vagy be van gyulladva a bőre, és őrülten viszket neki. Jelenleg a két súlyosbító körülmény egyszerre lép fel, úgyhogy a kutya lelke nincs jól. Ezért aztán gyakran sír, sőt zokog, sőt sikít. Tegnap reggel például egy elnyújtott Liza-sikításra riadtam fel, majd én felsikítottam, amikor még nem értettem, mi is történik, majd elemi erővel olyat rúgtam a fájós lábujjam fájós részével az ágy lábánál található hangfalba, hogy egy óra múlva, amikor már kimásztam az ágyból, bucira is dagadt a lábujjam. Most este Liza lefeküdt a takarójára, szájába vette, rágcsálta, és közben sírt. Így aztán odaültem mellé, és beszéltem hozzá egy kicsit, közben simogattam. Egy darabig nagy, kerek szemekkel figyelte, meddig maradok, aztán az ölembe tette a fejét, és úgy nézett. Aztán leheveredtem mellé, megvakargattam szegény viszketős tagjait, jól megdögönyöztem, ő meg három részletben egészen odabújt hozzám. Szépen meg is nyugodott, és amikor felkeltem mellőle, szépen befeküdt a kosarába, és most alszik.

Erről a jelenetről, amikor az ölembe tette a fejét, és nézett, egy fotó jutott eszembe. A fotó Horst Hegewald-Kawich Értsük meg a kutyánkat! című könyvében található, amit 1996-ban adtak ki, és én minden bizonnyal még abban az évben megkaptam karácsonyra Tatától, és évekig volt a no. 1 olvasmányom, naponta többször átlapoztam, többször végigolvastam, meg minden. Szóval az említett kép a könyv vége felé található, egy kislányt és egy  idős kutyát ábrázol. Egymással szemben, hason fekszenek a földön, és a kislány élénken magyaráz a kutyának. A képaláírást kikerestem: "A kislány szeretettel beszél öreg barátjához, az pedig élvezi, hogy respektálják korát és szeretik." Nos, ez szomorú párhuzam, és nem örülök neki, hogy nem ez a kép ugrott be. Ha már előszedtem a könyvet, elolvastam azt a rövid fejezetet, amit a kép illusztrál, az öregedésről szóló részt. Ebben azzal vigasztalják a gazdikat, hogy egy 11 éves kutya is nézhet ki 6 évesnek, nem olyan öreg még az. Ettől megint felvidultam, miután Liza tizenhat felé jár, és kisebb problémáktól eltekintve tök jó formában van. A képet meg majd egyszer talán beszkennelem, de most nem nagyon van kedvem meg erőm ahhoz a macerához, amivel nálunk a szkennelés jár. A könyv mindenesetre nagyon jó, és mivel nagyon sokat forgattam, rengeteg képre emlékszem belőle. Van is mire: mint a borítón is írják, Monika Wegler 320 színes fotója található benne.

Néha elgondolkodom rajta, hogyan fogom viselni a szüleim öregedését, esetleg Tomiét vagy a magamét, ha Lizáét ennyire nehezen.